Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-328

272 Az országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1929 november 12-én, kedden. Avagy ott van a fegyházbüntetés. Fegyhá- , zakban a legkülönbözőbb fajtájú s lelkületű em- | berekkel találkozunk. A lelkileg teljesen tiszta, I romlatlan ember mellett ott találjuk a közveszélyes, a gonoszindulatú és megrögzött bűntetteseket. Osak méltóztassék elképzelni, mint jut a fegyházba az ártatlan, tisztalelkületű parasztlegény egy indulat hatása alatt elkövetett súlyos bűncselekmény miatt! Ott ül a kocsmában a vidéken egy parasztlegény, ki egy szemvillanásból észreveszi, hogy vetélytársa verekedésre készen áll. A következő pillanatban botjával odasuhint arra a parasztlegényre, ki nyomban elterül. Pillanatnyi indulatszenvedély, talán az önvédelem esete, amikor meg akarja előzni, hogy ő kapja a fejbevágást. Mi a következménye? A másik olyan súlyosan sérült meg, hogy belehal, "tehát a paraszlegény, a tisztalelkű, lelkileg nem fertőzött parasztlegény pillanatnyi szenvedélye és az indulat hatása alatt, vagy talán durvalelkülete eredményeként, elkövette a halált okozó súlyos testisértés bűntettét. A bíróság kiszabja — tíz évág terjedhető fegyház lévén kiszabható a büntetőtörvénykönyv 306. §-a értelmében — a 6—8 évet. A magam ügyészi prak- . szisából szomorúan állapítom meg, hogy egész csomó, ilyen lelkileg tiszta, nem gonosz hajlamú fiatal parasztlegény pillanatnyi indulatában elkövetett súlyos cselekményeért bekerül 6—8 évre a fegyházba s ott élete legszebb éveit, a 20 és 30 közöttieket tölti el rablógyilkosok, betörők, csalók, lelkileg gonoszhajlamú, megrögzött bűntettesek társaságában. Mire kikerül, önérzetében megtörve, lelkileg megfertőzve, alig találja helyét. Mert mi történik a fegyházakban'? Ott együtt van a megrögzött bűntettesekkel, a romlott, gonoszlelkületű, rosszindulatú hivatásos bűntettesekkel, szóval mindazokkal, akik hivatásszerűen foglalkoznak bűncselekményekkel. Nagyon jól tudjuk, hogy hány ember romlik meg egyenesen a fegyházban, hány új bűncselekményt beszélnek meg egyenesen a fegyházban a fegyencek, kiszabadulásuk esetére. Akkor, ha ennek tudatában valaki fegyházbüntetést indítványoz, éppúgy meg lehet támadni, mint bármely más büntetési nem alkalmazása esetén, mert amint látjuk, bizony a fegyházbüntetés sem felel meg mindazon emberiességi és büntetési szempontoknak, amelyeket vele szemben mi felállítunk. Hála Istennek, a büntető jogtudomány itt is segítségére ment a törvényhozásnak. A magyar törvényhozást és különösen a második büntetőnovella megalkotóját, első helyen illeti meg a dicsőség azért, hogy észrevette, hogy nem lehet fegyházba zárni a megrögzött, gonosz indulatú, fertőzött lelkű bűnösöket, nem szabad őket ugyanoda zárni, a hova zárjuk a lelki gonoszság nélkül való, az indulat, szenvedély, meggondolatlanság hatása alatt súlyos bűncselekményeket elkövetőket. Ezeket a megrögzött bűntetteseket külön szigorított dologházba kell utalni, amely szigorított dologház már nem is büntetés, hanem elsősorban biztonsági intézkedés. Mert ezekkel a szokásos, megrögzött bűntettesekkel szemben más módon nem tudunk védekezni, mint hogy zárva tartjuk őket addig, amíg meg nem javulnak, vagy meg nem halnak. Más védekezés ezekkel szemben nincs. Eddig elég helytelenül a velük szemben hatástalan fegyházba zártuk őket és a büntető jogtudománynak köszönhető az, hogy a törvényhozásnak segítségére jött és kimutatta, hogy a megrögzött bűntettesek nem fegyházba, hanem szigorított dologházba valók, ahol becsületes, munkás életre próbálják őket nevelni, illetve megjavítani akarják őket. Nagyon jól tudjuk, mi büntetőjogászok, Jhogy tulajdonképpen ez is igen efemer értékű büntetési és biztonsági intézkedés, mert a megrögzött bűntettesekkel szemben nincs más védekezés, csak az, hogy ott tartjuk.őket mindaddig, amíg élnek, mert a javulás reménysége fölötte csekély ezeknél a bűnösöknél. Mármost mit tegyünk azokkal a bűnösökkel, akik korlátolt beszámító képességűek, akik lelkileg diszponáltak valamilyen bűncselekmény elkövetésére, akik beteg idegzetűek, antiszociális, abnormális lelki tulajdonságúak, beteg agyúak a nélkül, hogy beszámíthatatlanok lennének? Hova tegyük ezeket? Ezek a legveszedelmesebb bűnösök, mert ezek nem elmebajos, de nem is normális emberek. Itt a büntető jogtudomány és a törvényhozás megint óriási feladat előtt áll, mert a legveszélyesebb bűntevők ezek, akik szinte öntudatlanul cselekszenek, szinte természetesnek találják a bűnt éppen úgy, mint az erényt, nincs felismerő képességük, s bűncselekményekre fokozott diszpozícióval bírnak. Ezekkel szemben a büntetésnek jóformán alig van hatása s inkább kórházba, gyógyintézetbe, mint fegyházba valók. • A büntetőjognak ezek a kérdései nem lezárt terület. A ma ismert büntetési nemek nem olyanok, amelyeket mindannyian egyforma megnyugvással fogadhatnánk. Egyik ellen ez a kifogásunk, másik ellen az a kifogásunk. Nagyon sokáig azt hittük, hogy például a rövid tartamú fogházbüntetések hatásosak s elveszik a megtévedt, alkalmi bűnösnek a kedvét attól, hogy visszaessék s újabb bűncselekményt kövessen el. Ma már a tudomány ott tart, hogy a rövid tartamú fogházbüntetéseket egyenesen nem kívánatosnak nyilvánítja. A büntetőjogtudomiány most már egyenesen károsaknak tartja a rövid tartamú fogházbüntetéseket, mert egész tömeg embert tesznek fogházviseltté, ami — nagyon jól tudjuk, — milyen hatással van az illetőre, későbbi életére a falujában s a maga körében. Kétségtelen, hogy itt a büntetőrendszerek valami krízisével állunk szemben és a gondolkodó embert aggodalommal tölti el, hogy mi hát a helyes büntetési Ma előre nyomul a pénzbüntetés a büntetések területén. Ismét dicsősége a magyar törvényhozásnak, hogy legelőször alkalmazza egész Európában a legnagyobb területen a pénzbüntetést. Kétségtelen, hogy a pénzbüntetésnek jövője van, mert íegalá;bb is visszatartó hatást föltétlenül gyakorolni fog a bűncselekmények elkövetőivel szemben. Nem akarom ezeket a példákat tovább folytatni. Ahány fölvetett kérdés, annyi probléma. annyi aggodalom és annyi bizonytalanság. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én nem akarom ezekkel azt mondani, hogy a mai büntetések, amelyek megvannak, egyáltalán hatálytalanok, nem jók, egyáltalán nem váltak be, sem azt nem mondhatom, hogy helyettük másokat kell hozni, amely talán majd alkalmasabbak lesznek a bűntettesek világának hatásosabb megrendszabályozására. Csak azt mondhatom, hogy amikor mi új büntetőtörvénykönyvet tárgyalunk, ne helyezkedjünk olyan merev és elutasító álláspontra, hogy a halálbüntetés és nem tudom milyen büntetések ma már nem emberiesek és ezekről ma már beszélni sem lehet. Nem szabad megdöbbennünk a katonai büntetőtörvény különböző büntetései tételeinek tárgyalása alkalmával azért, mert talán túlszigorúaknak látszanak a büntetések. Lehet, hogy azok, lehet, hogy nem azok, ezek a kérdések nincsenek lezárva, ezek a kérdések nincsenek kiforrva, ezek nyilt kérdések. Min-