Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-323

140 Az országgyűlés képviselőházának , akkor is, ha csak ezt az egy adatot veszem. De nem számítottam még, — sajnos, semmiféle forrást nem tudok rá — hogy hány szelektor van üzemben a mezőgazdaságban és hány darab vetőgéppel kombinált traktor van, mert ilyen is van már és egyre jobban fejlődik, egyre jobban gyarapodik. Ez a traktor Németországban nagyon, jól bevált és úgy tudom, hogy a magyar mezőgazdasági üzemekben is van ilyen vetőgéppel kombinált traktor. De ezek nélkül is megállapítható, hogy a mezőgazdaság mechanizálódási folyamata egyre gyorsabbá válik. Ez adatok ismerete előtt mindig csak lassú tempójú mechanizálódásról beszéltem, de ma már nincs jogom erről beszélni. Csak következtetésre vagyok tehát utalva abban a tekintetben, hogy a gépi erőre való áttérés mennyi emberi munkaerőt szorít ki a mezőgazdaságból és tesz feleslegessé. Mert hogy feleslegessé tesz nagy kiterjedésű emberi munkaerőt, az egészen bizonyos. Számítások azonban errenézve itt nem eszközöltettek, úgyhogy itt is csak következtetésre vagyok utalva. Az már meg van állapítva, hogy olyan nagyságú területen, ahol Németországban hat-nyolc munkás dolgozik, az erősen mechanizálódott Amerikában egy, legfeljebb két munkás van alkalmazva. Már most következtetnem kell: ha az emberi munkaerő alkalmazásának mértékét itt nálunk azonosnak vehetem a németországival, —- már pedig azonosnak vehetem — az amerikai adat hozzávetőleges támaszpontot nyújt számomora arra, hogy mennyi emberi munkaerőt szorított már ki eddig is a gép a mezőgazdasági üzemekből. Nem számítom azt, hogy egy traktorra hány kiszorított munkás esik, az én "számításom szerint azonban körülbelül 20—25 ezer mezőgazdasági munkás van, aki a mechanizálódás miatt szorult ki a munkából és vesztette kenyerét. (Beck Lajos: Egy traktorra négy ember esik, tessék tehát a traktorok számát négygyei megszorozni!) Akkor is megkapom a 25.000 embert, tehát nem tévedtem, sőt azt hiszem, ennél még többről lehet szó. Mindenesetre, számítok 25.000 kiszorított mezőgazdasági munkást, de nem tudom, hogy ez hány családot jelent, nem tudom azt sem, hogy hány lelket jelent, csak .azt tudom, hogy egy állandó hadsereget jelent, egy legalább eddig fel nem szívott munkanélküli hadsereget, amely kenyér nélkül van, amely a családot, a gyermekeket kenyérrel ellátni nem tudja. Rengeteg lélekszám ez, csak abban a vonatkozásban, hogy a mechanizálódás a mezőgazdasági üzemekben milyen eredményekkel járt, amelyeket a t. kormány eddig még észre sem vett, s amelyekkel szemben sem profilaxiával, sem utólagos gyógymóddal eddig még nem élt és én nem tudom, hajlandó-e élnil Ez az egyik forrás. Mint méltóztatnak látni, elég bőven önti magából Magyarország gazdasági szerencsétlenségét, elég bőven önti magából a mezőgazdasági népesség nyomorát és szenvedését. Van egy másik forrás: az ipari koncentráció. Nem hiszem, hogy Önöket meg kellene győzni arról, hogy nincsen borzasztóbb hulla a mezőgazdaságban, mint egy bezárt gyár. A bezárt gyár mögött nemcsak a felülkerekedett, tőkeerősebb konkurrenst, nemcsak a rosszul ellenőrzött és rosszul végrehajtott koncentrációkat látom, hanem látom az ipari munkásság nyomorát, ténfergését, munkanélküliségét és szenvedéseit is. A^ kereskedelemügyi minisztériumnak, vagy talán a gazdasági minisztériumnak, amelyet még nem szüntettek meg (Bud János kereskedelemügyi miniszter: A múltkor azt mondta, hogy: miniszter, nem azt, hogy: minisztérium!), — ebben a tekintetben igazán nem . ülése 1929 október 29-én, kedden. vagyok szemrehányással illethető ^- de inkább ä kereskedelemügyi minisztériumnak lett volna kötelessége megfelelő kimutatással tájékoztatni a közvéleményt, hogyan állunk a koncentrációkkal. En magánforrásokból szerzett információkból tudom azt, hogy az ipari koncentrációk. eddig csak a ^as- és fémiparra és részben a téglaiparra, a téglaégető iparra szorítkoztak, s a vasiparban 1926-ban kezdődtek meg. Első áldozatuk — áldozatnak kell neveznem — a szombathelyi motorgyár volt, amelyet felszippantott az akkor még gazdagabb és erősebb Schlick-gyár. (Farkas István: Közben a Schlicket is megették!) Közben jelentkezett egy nagyobb hal, amely felfalta a Schlick-gyárat is. Nevezetesen a Schlick-gyárat a Gép- és Vasútfelszerelesi Gyárral, a kistarcsai vagóngyárral és a Lipták-gyárral együtt beolvasztotta, megszüntette a Ganz-Danubius. Legújabban a Magyar Acél koncentrációs akciójában eltűnt a magyar-belga gyár, nincs többé. Mint mondottam, koncentrációk történtek még a téglaiparban is; azonkívül koncentrációk történtek a malomiparban is. Ezekről azonban egyáltalában nincsenek adataink, úgyhogy nem tudom azokat a t. Ház tudomására hozni. De vannak adatok arról, hogy a koncentrációk végrehajtása után a munkáslétszám a megmaradt gyárakban lényegesen csökkent. Hangsúlyozom, hogy a koncentrációk nyomában, nem valami közben beállott ipari krízis, hanem a koncentrációk következtében, a meghagyott gyárakban a munkáslétszám az azelőtti létszámhoz képest erősen lecsökkent. (Farkas István: De az igazgatók száma emelkedett!) A megszüntetett gyárak munkáslétszámát a koncentrációt végrehajtott nagyobb gyárak csak kis részben vették át, ellenben teljesen szélnek eresztették a legsajnálatosabbak közé tartozó tisztviselői kart és a régi gyárak mérnöki karát. Hozzá kell még tennem jogos vádként és szemrehányásként, hogy mindez kormányfelügyelet nélkül történt, és hogy mindez nem az ország érdekében, nem a termelés érdekében történt így, hanem csak a tőkeerősebb gyár érdekében. (Malasits Géza: Agyonverték a konkurrenciát!) T. Képviselőház! A magyar koncentrációs akciókban nem lehet felfedezni sem horizontális, sem vertikális irányt, csak azt a törekvést láthatjuk, hogy a nagy hal megegye a, kisebbet, és azt látjuk, hogy az egész koncentrációs akció és törekvés azért történt, hogy a konkurrenseket eltüntessék a piacról, vagy hogy a konkurrenseket egyszerűen legyilkolják. (Farkas István: így jönnek létre a kartellek!) Ez eddig sikerült. Ami a gondatlanságot, felületességet, a kormányközönyösséget illeti, ugyanígy vagyunk mezőgazdasági vonatkozásban is. A kormány necsak a traktorbeszerzést támogassa igen nagymértékű készpénzajándékaival, hiteleivel és vámkedvezményeivel, hanem gondoljon az élő emberre is, gondoljon arra az élő emberre, akit ez az akció kenyértelenné tesz. Meglehet, hogy a t. földművelésügyi miniszter úr ennek majd valamit ellene vet, azt a nyaranként megismétlődő felhívást, illetve kérelmet, hogy ne mondjam könyörgését a gazdákhoz, hogy az aratásnál lehetőleg kerüljék a gépi munkaerőt. (Zaj a szélsőbalodalon.) Ez nem elég, itt egészen másfajtájú és nagyon komoly gondoskodásra, nagyon komoly intézkedésekre van szükség, hogy a mezőgazdaság mechanizálódása következtében így kenyértelenné tett nagy tömegek helyzetét elviselhetővé tegyük. Összefoglalva a mondottakat, íme, itt igen szomorú kép van előttünk. A mezőgazdaságban és az iparban hatalmas munkaerőfelesleg kelet-