Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-323

Az országgyűlés képviselőházának 323. kodás eszméje mellett és az ő állásfoglalása után egymásután jelentkeztek a különböző államok képviselői, bejelentvén, hogy államuk az Állandó Nemzetközi Bíróság igénybevételét kötelezőleg vállalja és már a közgyűlés tartama alatt aláírták a Disposition Facultative című okmányt Olaszország, Lettország, Görögország, az ír szabadállam, Peru, a Brit-Birodalom, Franciaország, a Délafrikai Unió, Uj-Zeeland, Ausztrália, India, Csehszlovákia és Sziám, sőt a román külügyminiszter is reményét fejezte ki az iránt, hogy kormánya szintén alá fogja azt írni. Addig, a szeptemberi közgyűlés megelőzőleg, csak 18 állam vállalta ezt a kötelezettséget, mégpedig: Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Észtország, Ethiopia, Finnország, Haiti, Hollandia, Magyarország, a Német-Birodalom, Norvé-. gia, Panama, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Uruguay. Ezenkívül volt még két állam, tudniillik Kína és Litvánia, amelyek 1922ben aláírták az okmányt, de csak öt évi időtartamra; öt év mulya, 1927-ben azonban aláírásukat már nem újították meg. A Nemzetek Szövetségének legutóbbi közgyűlésén történtek után várható és remélhető, hogy most már az Eszakamerikai Egyesült-Államok is hozzá fognak járulni a nemzetközi döntőbírósághoz és akkor a többi állam is megteszi ezt, legfeljebb talán Oroszország, Törökország és Mexico fognak elmaradni. Jellemző, hogy Törökország nem járult hozzá és valószínűleg nem is fog hozzájárulni, a velünk megkötött békéltető és választottbírósági szerződésben mégis akceptálta azt, hogy a vitás kérdések meg nem egyezés esetén egyoldalúlag is az Állandó Nemzetközi Bíróság elé terjeszthetők legyenek. Mi augusztus 13-án tettük le a hozzájárulásunkat ratifikáló okmányt Genfben, és reméljük, hogy azok az államok, amelyek a Nemzetek Szövetségének mostani közgyűlésén teljesítették az aláírást, szintén ratifikálni fogják azt. Ismertetett álláspontunkból folynak azok a nemzetközi szerződések, amelyekben eddig 9 állammal kötöttünk békéltető- és választottbírósági megállapodást. A kilenc állam között első voTt Ausztria, utána jött Svájc, majd Olaszország, azután az előbb említett négy állam; Lengyelország, Finnország, Törökország és az Eszakamerikai Egyesült-Államok. Amikor az utóbbi négy állammal kötött szerződést tárgyaltuk, volt szerencsém bejelenteni, hogy előzőleg nyolc nappal Madridban aláírta a miniszterelnök úr a spanyol szerződést; azóta pedig Bulgáriával is a hasonló tárgyú szerződést kötöttünk. A spanyol békéltető- és választottbírósági szerződés indokolása megemlíti, hogy e két állam között évszázados jóviszony és barátság áll fenn. Tényleg olyan nagy a távolság a két állam között, hogy közvetlenül súlyos ellentétek és nézeteltérések nem igen merülhetnek fel. A spanyol nemzet, mint méltóztatnak tudni, az Őslakó keltiberek, föníciaiak, karthágóiak, s a népvándorláskor beözönlött alánok, vandálok, svévek, nyugati-gótok, .mórok, arabok és a római birodalom hatalmának oda kiterjesztésekor odakerült latinok keverékéből keletkeznek. Ezek a népfajok a VII. és a VIII. században a nyugati gótoknak a latinokkal való egyesülése után egy nemzetté alakultak és romanizálódtak, az ibérek egy törzsének, tudniillik a baszk-néptörzsnek kivételével, amely megtartotta faji sajátságait és nyelvét. A középkor századaiban a római birodalom megdőlése után Spanyolország sok kis államra bonlott szét, míg 711-ben az Afülése 1929 október 29-én, kedden. 135 rikából beözönlő arabok a xeres-de-la-fronterai ütközetben legyőzvén ezeket az államokat, majdnem az egész spanyol félszigetet uralmuk alá hajtották, tudniillik egy északi kis sáv kivételével. Az arab uralom igen hosszú ideig állott fenn Spanyolországban. Nagy Károly 778-ban kezdte ki ezt a birodalmat, amennyiben annak északi részét az Ebro folyóig elfoglalta. 1212-ben az arab uralom újabb harcok árán a granadai királyságra szoríttatott. Itt még 280 esztendeig fennállott 1492-ig, vagyis az új kor hajnalhasadásáig. Ez a dátum rendkívül fontos Spanyolország történetében, amennyiben innen kezdődik a spanyol aranykor. Katholikus Ferdinánd és Izabella kezdetben titokban tartott házasságával, Castiliának és Arragoniának egyesülésével és főleg Amerika felfedezésével kezdődik az a kor, amelyben még hozzácsatlakozott a burgund hercegség, Hollandia, Portugália, majd az elfoglalt nápolyi királyság is és bekövetkezett a spanyol Habsburgok alatt az az idő, amikor — mint tanultuk — Spanyolországban nem nyugodott le a nap. Ez azonban nem tartott nagyon sokáig. Hollandia elszakad (a győzhetetlen armada megveretett), Portugália újra önállósult és a hatalmas amerikai gyarmatok is, szintén elszakadván, önállósultak, így Venezuela, Columbia, Mexikó, Peru, Chile, Argentinia és a középamerikai államok. Ezután természetesen másodrangú hatalommá vált Spanyolország. A legutóbbi időkben azonban azon a réven, hogy a világháborúban nem vett részt és semlegességét megőrizte, gazdaságilag megerősödött s ma ismét tényező az európai politikában, amelynek szavára adnak. (Propper Sándor: Németországgal kellene valami ilyen kis barátságot kötni! Az fontosabb volna! — Jánossy Gábor: Nem rajtunk múlik!) Mármost a szerződés — a bevezetésben — célul éppen ennek a barátságnak megszilárdítását tűzi ki. Egyúttal célul tűzi ki azt, hogy a két ország között esetleg felmerülő vitás kérdések a nemzetközi jog legmagasztosabb elvei alapján rendeztessenek. Ennek eszközéül kimondja, hogy az ilyen vitás kérdések választottbírósági eljárás, azt megelőzőleg pedig békéltető bizottsági eljárás alá bocsátandók. A struktúra dolgában, a forma, a beosztás tekintetében eltér ez a magyar-spanyol szerződés a korábbi hasonló tárgyú szerződésektől, mert az utóbbiak rendszerint abból indultak ki, hogy a vitás kérdés elsősorban a békéltető bíróság elé utalandó és csak akkor, ha ennek javaslatát nem fogadja el mindkét fél, kerül az döntőbírósági eljárás alá. Lényegileg ugyanez történik itt is, mégis azzal a különbséggel, hogy itt a vitás kérdésnek választottbíróság elé utalása említtetik először és egy későbbi cikkben van kimondva, hogy azt megelőzőleg megkísérlendő a békéltető eljárás is. A szerződés első része a jogi természetű vitás kérdéseknek vagy az Állandó Nemzetközi Bíróság, vagy pedig valamely, e célra választott külön bíróság elé utalását mondja ki. Megemlíti azt is, hogy a nemzetközi bíróság szabályzatának, amelyet mi is elfogadtunk, 36. cikkében felsorolt ügyekben mindenesetre az Állandó Nemzetközi Bíróságot kell igénybe venni. Ez a cikk, mint méltóztatnak tudni, négyféle ügyet említ: a) nemzetközi szerződések értelmezését, b) valamely jogi kérdés felmerülését, r c-) nemzetközi szerződést sértő valamely tényt és d) nemzetközi kötelezettségek megsértése esetén a kártérítés módjának s terjedelmének megállapítását. Ezek után a kijelentések után jön az, amit már szintén voltam bátor felemlíteni, hogy 21*