Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-307
Az országgyűlés képviselőházának 30 duni sokszor, hogy ez a hatalom egészen a hatalommal való visszaélésig fajul el; elég erre, ha gyűléseink betiltásának sorozatát hozzuk ide a Képviselőház elé, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Azok csak szemelvények!) azoknak a betiltásoknak sorozatát, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Szemelvények!) amelyeknél a gyűlések a betiltásig jutnak el. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Budapesten május kivételével egy gyűlés sem lett betiltva! — Kabók Lajos: Mióta? — Scitovszky Béla belügyminiszter: Ebben az évben! — Esztergályos János: Most is be van egy tiltva! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Budapesten nem!) Ezeknek a gyűlésbetiltásoknak az előzményei olyanok, (Kabók Lajos: Betiltják a gyűléseket azért, mert vezetőségválasztás van kitűzve a közgyűlésre! Itt van a betiltó határozat!) hogy igen sokszor nem jut el a kérdés a betiltásig sem, mert akárhányszor megtörténik, hogy akár a rendőrség, akár a szolgabíróság beidézi a gyűlést bejelentőket és megkérdezi őket, hogy miért van szükség erre a gyűlésre, mint ahogy éppen egy holnapra bejelentett gyűlés kérdésében is beidézte és magához hivatta a szolgabiró a bejelentőket és azt mondotta, hogy mivel abban a községben két héttel ezelőtt a szociáldemokrata pár már gyűlést tartott, ő a maga részéről feleslegesnek tartja, hogy ott újból gyűlést tartsanak. (Kabók Lajos: Ez is indok!) Erre nézve természetesen nem ad ki betiltó végzést, amelyet megfellebbezhetnénk, s ezzel csak azt mutatja meg, hogy nem nagyon szeretné, ha vasárnapi mulatsága elromlanék és egy szocialista népgyűlésen kellene neki résztvennie. A bejelentőkkel szemben való magatartása is rendszerint olyan, hogy azok a szegény emberek,^ akik ott laknak abban a községben és azontúl is kénytelenek a szolgabíróval, vagy más hatóságokkal az összeköttetést fenntartani, legtöbbször elvesztik a bátorságukat is újabb gyűléis bejelentésére. De hiszen nem nekünk van szükségünk arra, hogy a szolgabíró úr, vagy a rendőrhatóság ezeken a gyűléseken részt vegyen. Ha pedig nekik van szükségük arra, akkor méltóztassanak gondoskodni arról, hogy ezt a felügyeleti szolgálatot eb lássák. Ahogy mondottam, a betiltások sorozatát tudnám itt produkálni, hiszen minden esztendőben, amikor pártkongresszusunkra készülünk, ezek a betiltások megjelennek a párt jegyzőkönyvében. Az egyik betiltás arról szól, hogy szabad téren nem lehet a gyűlést megtartani. Szabad tér alatt értve egy kocsmaudvart. Nem lehet megtartani a gyűlést azért, mert a helyiség az építési szabályrendeletben előírt 265, vagy 280 cm.-es magasság helyett csak 255 cm. magas. Nem lehet politikai beszámolót tartani azért, mert annak a kerületnek nincs szociáldemokrata képviselője. Nem lehet pártgyűléseket tartani, mert politikai gyűléseknél a politikai párt alapszabályát követelik be. Nem is kellene egyéb dokumentum a miniszteri és miniszterelnöki nyilatkozatok meggyengítésére, amikor azok a demokráciáról beszélnek, mint összegyűjteni és kiadni minden kommentár nélkül ezeket az indokolásokat, amelyekben sokszor nem tudjuik ma nagyobb: a körmönfontság-e, amellyel ezeket az indokolásokat kifőzik, a helyzet nem ismerése, vagy a haladás gondolatával való szembehelyezkedés. Ez az egyik, t. Képviselőház. A másik azután az engedélyezett gyűléseken a hatósági kiküldöttek magatartása. Az éni gyűléseimről hozok példákat, amelyekről tehát én magam ülése 1929 június 8-án, szombaton. 77 tehetek tanúságot. Az egyiken beleszól a hatósági kiküldött és sokalja az előadói beszédet. (Esztergályos János: Ha az előadóS hosszú lélekzetet vesz, megvonja tőle a szót!) Hosszúnak találja a beszédet, és amikor a 40—45 percnél tart, ideges fészkelődésével jelzi, hogy neki már elege van a beszédből. (Kabók Lajos: Biztosan programmja van valahol!) Az én gyűlésemen történt meg már több ízben', hogy a gyűlésnek több napirendi pontja volt bejelentve és a felszólalók, akik ezekkel a formaságokkal nincsenek olyan tökéletesen tisztában, mint a hatósági kiküldött úr, a második, vagy harmadik napirendi pont kérdéséhez az első napirendi pontnál szóltak hozzá. Az én felfogásom szerint a hatósági kiküldöttnek ebbe tulajdonképpen nem volna beleszólása. Az elnöknek kötelessége, hogy — amennyiben jónak látja — a felszólalókat a napirendnek ahhoz a pontjához való ragaszkodásra figyelmeztesse, amelyről éppen szó van). Nem, a kiküldött úr abban a feltevésben, hogy ő elnököl, a szónokot a napirendnek éppen szóbanforgó pontjához való ragaszkodásra figyelmezteti és amennyiben a hozzászóló ennek a figyelmeztetésnek eleget nem tesz, egészen egyszerűen, elnlöki jogkört vindikálva magának, a szóit tőle megvonja. De ez még mindig az> amit még valahogyan el lehetne viselni. Az én gyűléseimen történt meg azonban több ízben az, hogy a hatósági kiküldött másodmagával ülvén az asztal mellett, privát megjegyzéseket tesz úgy az előadó, mint később a hozzászólók beszédére, természetesen a maga felfogását, a maga véleményét hozva kifejezésre^ s ezzel valósággal provokálja azt a közönséget, amely valóban nem azért jött oda, hogy a hatósági kiküldött közbeszólásait és magánszorgalmi megjegyzéseit meghallgassa. Azonkívül nemcsak az a hatósági személy van a gyűléseken jelen, aki láthatóan képviseli a hatóságokat, hanem a tömeg között természetesen a megfigyelőknek, a detektíveknek rendesen egész tömege foglal helyet. Mivel azután a hatósági kiküldött fél az esetleges, illetőleg nemcsak esetleges, hanem bizonyos ellenőrzéstől, ettől az ellenőrzéstől való félelmében cenzúrázza végig az egész előadást, kifogásol olyasmiket, amiket például írásban egészen nyugodtan elő lehet adni, kifogásol olyasmit, ami miatt még feljelentés esetében sem volt soha semmiféle kellemetlenségünk, mert ez a túlbuzgalom rendesen nem nyerte el az elismertetést azokon a helyeken, ahol ezeknek a kijelentéseknek komoly kritikájára kerül a sor. De legtöbbször nincs is kritikája annak a hatósági kiküldöttnek, aki ezeken a gyűléseken helyet foglal, aki legtöbbször olyan fiatalember, aki politikai gyűléseken nem is szokott résztvenni, legtöbbször olyan valaki, aki vidékről jött, vagy olyan eldugott helyekről, ahol munkásmozgalommal nem is volt neki dolga, és ezt a szellemet, ezt az ő felfogását akarja azután érvényesíteni olyan módon, hogy a legártatlanabb megjegyzésekben, a legobjektívebb beszédben is talál módot arra, hogy az előadót zaklassa, őt szómegvonással fenyegesse. Legtöbbször most már nem is az elnökön keresztül, hanem egészen egyszerűen ő maga helyezkedik arra az álláspontra, hogy neki joga van közvetlenül a szónoktól a szót megvonni. Ez különösen beigazolódott most a párt legutolsó kongresszusán, amikor^ Szeder elvtársunk felolvasta a mezőgazdasági munkabérekről szóló azt a hivatalos jelentést, amelyet a földmívelésügyi minisztérium adott ki, — amelyben bizony igen szomorú számadatok voltak és amelynek felolva-