Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-307

'Az országgyűlés képviselőházának 307. zeti ünnepet ült a Vaskapu szabályozásánál, egy olyan alkotásnál, melynek eszméje, mint a berlini szerződésben biztosított, német eredetű, amelyhez a pénzt a tőkeszegény magyar állam Németországtól szerezte be s amelynek műszaki kivitelét Walland, a német eredetű mérnök hajtotta végre. Ki vonná kétségbe» — mondja Bánff

y — «hogy Walland igaz magyar, jó hazafi, de vájjon a nemzeti állam érdekében nem tett volna-e szolgálatot, ha a nagy mű megalkotásánál Fraknói szép példáját követve, ezen nagy magyar alkotás keresztülvitele alkalmával magyar hangzású nevet vett volna fel?» «Nézzük csak, hogy vájjon a kétségtelenül fényesen sikerült 1896. évi országos kiállítás alkalmával szépséghiba volt-e csak, hogy a kiállítás igazgatói egymásután Grenzenstein és Schmidt nevet viseltek? Ki vonná kétségbe az illetők igaz, őszinte, magyar, hazafias voltát? Talán még a soviniszta magyar nemzeti irányzatnak feltétlen hívei is ők, s mégis volt alkalmunk ezen véletlen találkozás miatt is gyöngéden élcező megjegyzéseket hallani. Példák ezek, amelyek intő figyelmeztetésként kell, hogy vétessenek; a magyar nemzeti társadalom meg kell, hogy értse, hogy az idegen neveket viselőktől követelnie kell a magyar hangzású nevek felvételét, mint egyik eszközét az egységes magyar nemzeti állam megalkotásának, mely probléma, ha meg nem oldatik, Magyarország, mint állam nem állhat fenn. Sajnos pedig, mint már jeleztük, a magyar társadalom ezen mozgalmat nemcsak nem támogatja, hanem sok esetben lekicsinyli.» Egy másik példát is mond (tovább olvassa): «Évekkel ezelőtt egy berlini német nő látogatott meg. Midőn a pályaháztól bérikocsiján behajtva beköszöntött, első szavával azon örömének adott kifejezést, hogy itt nincs is, mint ő hitte, a visszamaradt távol Keleten, mert kocsiján végighaladva látta, hogy az üzletek feliratai, akárcsak Berliniben, németek vagy legalább is németek is». (Rassay Károly: Akkor még nem is volt Klebelsberg grófunk! Hogy örülne most!) Az igen t. belügyminiszter úr működése iránt egyébként a legteljesebb bizalommal viseltetem, a névmagyarosítási akcióiban elfoglalt álláspontját azonban helyeselni, mint magyar ember, nem tudom. Én nem osztom az ő álláspontját; legalább is úgy értesültem, hogy az ő álláspontja az, hogy -valakinek először érdemeket kell szereznie, csak azután kaphat magyar nevet. Nem osztom ezt az álláspontot, s legyen meggyőződve az igen t. belügyminiszter úr, hogy nemcsak én nem osztom, hanem nem osztja az ország nagy közvéleménye sem és merem állítani, — fel fogom olvasni a névsort is — nem osztja ezt az álláspontot a maga teljességében a többségi párthoz tartozó képviselők legnagyobb része sem, annak ellenére, hogy ők a miniszter úr iránt szeretettel és bizalommal viseltetnek. Csak egy pá>r nevet olvasok fel, hogy az országos közvélemény tájékoztatva legyen egyrészt a magyar törvényhozás állásfoglalásáról ebben a rendkívül fontos kérdésben, másrészt hogy buzdítást kapjanak mindazok a tisztességes polgárai az országnak, akik sem a hazafiság, sem az erkölcs ellen sohasem vétettek, hogy igenis nekik jussok van a magyar névhez. Ebben a tekintetben azon az állásponton vagyok, — és azt hiszem, minden elfogulatlan emhernek az az álláspontja — hogy minden józanul gondolkodó becsületes magyar embernelk, aki hazafias és erkölcsös szemnontból kifogástalan, nemcsak joga van ahhoz, hanem kötelessége is, hogy magyar nevet szeKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXII. ülése 1929 június 8-án, szombaton. 67 rezzen imiagának. Ezzel nem azt mondom, hogy bárkit is kényszerítsünk magyar név felvételére. (Gál Jenő: Csak a közhivatalnokokat!) Mélyen t. képviselőtársam, az az álláspontom nekem is, hogyha egyenlő minősítésű alkalmas egyének között kell választanom, akkor minden utasítás nélkül is a magyar nevű embert fogom választani. (Gál Jenő: A névmagyarosítás a revízió egyik eszköze!) Annakidején Bánff y idejében az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, a Felsőház mostani elnöke, — emlékszem — kiadott ilyen értelemben nem is utasítást, hanem felszólítást, buzdítást. Hogy ma azt mondják, hogy nem jelentkeznek annyian? Miért jelenkezzenek? Kár a bélyegért, kár a fáradságért, (Bassay Károly: És a megszégyenítésért!) amikor tudják, hogy több, mint valószínű, hogy kérelmüket nem fogják teljesíteni. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Elegen jelentkeznek és magyarosítanak!) Talán csodálkozni fog a belügyminiszter úr, hogy ilyen fanatizmussal állok e mellé az ügy mellé. Amikor a szerbek börtönében voltam, a szerb zsupán bejött hozzám és azt mondta: ön azt hiszi, hogy magyar városban van? Hozott egy kimutatást, — meggyőződtem róla, hogy az adatok helyesek voltak — amelybein névszerint kimutatták, hogy Baja városában a magyarság kisebbségben van, mert a legtöbb embernek idegen hangzású, vagy írású neve volt. Engem nem lehet filoszemitizmussal sem vádolni. Kijelentettem már a múltban, hogy ebből a kérdésből nem csinálok sem zsidókérdést, sem kereszténykérdést, ebből csak nemzeti kérdést csinálok, de szentül meg vagyok győződve arról, hogy a megszállt részeken lakó zsidókat, akik tudomásom szerint, becsületesen, hazafiasán viselkednek óriási többsér gükben, hazafias magatartásukban nagyban erősíti és befolyásolja, hogy annak ideién magyar nevet vettek fel. Ez a magyar név kötelezi őket valamire, mert eljegyezték magukat vele a magyar nemzettel örök időkre. (Űp?j van! a szélsőbáloidalon.) Nagyon természetes, hogy vaffyonbukott embernek, aki eddigi nevétől szabadulni akar, nem azért, mert a lelke magyar, mert azt akarja, hogy magyar neve

1 legyen a magyar szívéhez, hanem azért, hogv régi lejárt nevétől megszabaduljon, hogy a eéatáblát változtassa meg, nem engedném meg, hogy új nevet vegyen fel. Ez természetes. Éroüúgy ízléstelen dolognak tartom és óva figyelmeztetek az^ országban mindenkit, ne legyen annyira ízléstelen, hogy régi hagyományos történelmi nevekért folyamodjék. Sok száz és ezer nevet lehet felvenni, nem muszáj a Bákócziakhoz és Hunyadiakhoz hozzányúlni. Tessék tisztességes magyar nevet felvennie annak, aki akar, itt semmiféle rendelet vagy törvényes utasítást nem várok és nem, kérek, hanem magának a társadalomnak kell megmozdulnia, erőteljes akciót kell megindítania. Meg . vagyok róla szentül győződve, Ihogy az illetékes faktorok látni fogják, hogy az országos közvélemény, szerény véleményem szerint ezen az egyetlen helyes állásponton van. Legalább is a-z országnak óriási nagy többsége, nem beszélve egy pár maradi emberről, aki nem látja be^ ennek következményeit a Jövőben és nem látja azokat a mulasztásokat, amelyek a múltban történtek ezen a téren. Meg vagyok szentül svő v.ődve arról, hogy az igen t. belügyminiszter úi is engedni fog mostani állásfoglalásából es megkönnyíti azt az akciót, amely a névmagya10