Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-307

48 Az országgyűlés képviselőházának h összegyűjtő és szétosztó, kiegyenlítő és irányító keze biztosít. Ennek a belső rendnek nagyon sok előfeltétele van, ez összefügg a szociális, gazdasági, kulturális problémákkal és ha igaz az, hogy a belső rend létesítése, fenntartása és biztosítása elsősorban a belügyi kormányzat feladata és kötelessége, akkor ezekből kifolyólag áll az a tétel is, hogy a belügyi kormányzatnak köze van minden olyan kérdéshez, amely a belső renddel, a konszolidációval összefügg, amely társadalmi osztályokat, foglalkozási ágakat stb. érint, igazgat és mozgat. Ha ezt a tételt elfogadjuk, el kell fogadnunk azt is, hogy a belügyminiszter a szó szoros értelmében nem lehet reszort-miniszter, annak minden kérdésbe bele kell látnia, és kezének legalább mint közvetítő, kiegyenlítő, mint irányító kéznek és mint őrszemnek, mint hátvédnek feltétlenül ott kell lennie minden kérdésben. Erre a kis bevezetésre csak azért volt szükségem, hogy megkérhessem a t. Házat, hogyha netalán egy mellékmondattal el találnék térni azoktól a tárgyaktól, amelyeket a belügyi költségvetés címei és rovatai kifejeznek, ne méltóztassék ezt a tárgytól való eltérésnek tekinteni, mert, mint előrebocsátottam, felfogásom szerint a belügyi kormányzatnak minden kérdéshez feltétlenül köze van még abban az esetben is, ha az állami feladatok szaporodása, a közigazgatási feladatok felhalmozódása következtében egyes par excellence belügyi ágazatokat, kérdéseket szükséges volt is más kormányzati ágakra vagy igazgatási szervekre bízni. Harminc percem van csak, (Zaj a szélsőbaloldalon.) harminc perc alatt pedig sóhajtozni és nyögni sem lehet eleget ebben az országban, enélfogva az általános kérdésekhez csak nagyon távirati stítlusban tudok hozzászólni, azonban két általánosabb témához néhány összesűrített mondattal mégis hozzá kívánok szólni. Nevezetesen az egyik közéletünk sajátságos, nem éppen vigasztaló szimptomája, — lehet, hogy én rosszul látok — a másik pedig a belügyi igazgatás és a belügyi kormányzat a jövő fejlődési színvonalának szempontjából leszögezik elvi álláspontomat. A konszolidáció, a belső rend szempontjából az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a kormányzat iránya és rendszere teljes összhangban yan-e a közfelfogással és a közhangulattal. Az erre a kérdésre való válasz nagyon sokszor csak a történetírásnak van fenntartva és az is kénytelen a fantáziát segítségül hívni, amit a történetírás oknyomozásnak nevez. Ennek a kérdésnek lényegéhez természetesen már az idő rövidségénél fogva sem tudok és nem is merek hozzányúlni, mert ez a gyakorlati politikus szempontjából talán teljesen értéktelen elméleti fejtegetésekhez vezetne, kétségtelen azonban és nem tagadható, hogy közéletünkben mutatkoznak bizonyos szimptomák, amelyek a kormányzati irány és a közfelfogás között réseket kezdenek mutatni és láthatatlan kezek és hangtalan suttogások ezeket a réseket igyekeznek kitágítani, kibővíteni és kimélyíteni. Ennek a következménye a mi közéletünkben észlelhető az a jelenség, amelyet pesszimizmusnak, sötétenlátásnak szokás nevezni, amelyet rendszerint kísér azután a közöny is. Keresni kellene ennek a jelenségnek az okait. En azt hiszem, sőt meg vagyok róla győződve, hogy ezek kizárólag a mi gazdasági viszonyainknak és gazdasági válságunknak kísérő jelenségei, ennélfogva tehát csak hangulatok, adja Isten, hogy múló hangulatok legyenek, — hangulatok által pedig az

; aki a közéletben gyakorlati témákkal és kérdések07. ülése 1929 június 8-án, szombaton. kel akar foglalkozni, ne tévesztéssé meg magát. Hiszen az a hangulat talán csak olyan, mint a magyar Balatonnak hulláma, hisz csendes időben is megmozdulhat valahol a víz, végigszalad rajta a tarajos hullám, de mire Somogyból Zalába visszaér, csak egy vékony gyűrű már. En azt remélem, hogy ez a peszszimisztikus felfogás csak múló jelenség, de mégis feltétlenül foglalkozni kell vele, mert ha kiengedjük érlelődni ezt a pesszimizmust, ezt a sötétenlátást, ezt a letargiát, ebben az esetben tétlenségre kárhoztatjuk a nemzeti energiát. (Ügy van! Ügy van!) Foglalkozni kell tehát vele és keresni kell az okokat is. A leggyakrabban rámutatnak arra, hogy Trianon az oka. Igaz, minden gazdasági nyomorúságunknak, talán minden züllöttségünknek is Trianon a kiinduló pontja, de azért én azt hiszem, hogy mindenért, ami ebben az országban történik, vagy nem történik, egyedül és kizárólag Trianont még sem lehet felelőssé tenni, mert ha a mi munkaterületünknek egy tekintélyes részét a külpolitikai viszonyok és az ál-, datlan külügyi helyzet szabják is meg, egy bizonyos munkaterületünk marad, amelybe u külföld beleszólni nem tud, s ahol nem dirigálnak a nemzetközi viszonyok sem, s ezt a munkaterületet kell nekünk feltétlenül kihasználnunk és ezen kell gyümölcsözőleg dolgoznunk és különösen par excellence ez a munkaterület a belügyi munka: rendszerbeöntése, kormányzata és igazgatása a belügyi igazgatásnak és a kultu ralis igazgatásnak. T. Képviselőház! Akkor, amikor mi bírálat tárgyává teszünk egyes kormányintézkedéseket, vagy a kormányzatnak irányát, nagyon könynyen elfeledkezünk a múltról. Es amikor kilengéseket látunk itt-ott, amelyek a békéhez képest talán kilengéseknek voltak nevezhetők, elfeledjük, hogy mi volt itt ezelőtt néhány esztendővel. Elfeledjük, hogy mi volt itt akkor, amikor egy füstölgő romhalmaz volt ez az egész ország, amikor egyetlen államkeret és az állampillér sem látszott ki a romhalmazból és ebből a romhalmazból és szennyből kellett ezt az országot megmenteni. Akkor csak egyetlenegy jelszó lehetett jogosult ebben az országiban, mert a lét és nemlét kérdése forgott kockán. Rendet teremteni minden áron. Más politikai programm ebben az időben nem létezett. Természetes, hogy a sebek ütése, az élet megrendszabályozása és korlátozása nélkül nem sikerülhetett. Limonádéval vérmérgiezóst gyógyítani nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a következménye az is, hogy a kormányzat kénytelen volt mindenféle tilalmi jeleket állítani és megrendszabályozni magát az életet e úgy egyénekkel szemben, mint a társadalomban korlátokat kellett felállítani s ennek következménye lett az a szisztéma, amelynek egyébként a békében is volt nyoma s amelyet úgy hívunk, hogy túladrninisztráció. A túladminisztrációnak lényegét én abban látom, hogy az államhatalom, a kormány az életnek

1 minden megmozdulását kénytelen volt megrendszabályozni, kénytelen volt keretek közé szorítani és kénytelen volt ezt a, rendszert mindaddig fenntartani, amíg a legelsődlc gesebb kormányzati kötelesség és feladat, a rend megteremtése és a lét megmentése meg' nem valósult. De fel kell vetnem a kérdést, hogy ez a túladminisztráció, vagyis" az életnek minden vonatkozásban való megrendíszabályczása meddig jogosult. Mert elvégre alkotmányos és parlamentáris államban a kormányzat végső célja mégis csak a közszabadság. (Ügy van! jobbfelől.) Lehet vitatkozni a felett, elér-