Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-306
Az országgyűlés képviselőházának 3Ö6. ülése 1929 június 7-én, pénteken. as ők is csak a szükség esetén gondolnak rá, annak ellenére, hogy pénzügyileg egészen más helyzetben vannak, mint mi. Itt csak az a fontos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, mert bár a Nemzetek Szövetsége eltiltotta a gázharcot és e tilalomhoz való hozzájárulásra felszólította az államokat s ehhez a legtöbb állam hozzá is járult, (Jánossy Gábor: De nem tartja meg!) de hogy mi lesz háború esetén, azt nem tudjuk. Mindenesetre ismernünk kell a kérdést, fel kell készülnünk az ellene való védekezésre és ennek következtében állandóan nyilván kell tartanunk a kérdés állását, amit meg is teszünk. Még egy-két kérdésre szeretnék kitérni, amelyek a budget általános vitája során merültek fel s amelyeket reflexió nélkül a magam részéről nem hagyhatok. Itt van elsősorban Rassay Károly igen t. képviselőtársaimnak az a megjegyzése, hogy a kaszárnyaépítéseket nem tartja helyénvalónak, mert hiszen, ha nincs katonánk, miért építünk kaszárnyát. (Kabók Lajos: Igaza van!) Igaza volna, ha nem volna katonánk! (Derültség a jobboldalon.) Legnagyobb sajnálatomra nem volt szerencsém képviselőtársamat ott látni az elesett hősök emlékünnepén. Ha ott méltóztatott volna lenni, akkor méltóztatott volna látni, hogy igenis van katonánk. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon. — Berki Gyula: Gyönyörűség volt nézni! — Kabók Lajos; Kaszárnya van elég!) Amint elmondtam és elmagyaráztam: a nagykövetek tanácsával való megegyezésünk folytán 1932-ig évente circa 2000 emberrel szaporodik a honvédség létszáma és nem tudom, hogy ezt az évi kétezer embert hol helyezzem el, ha idején nem gondoskodom részükre megfelelő helyekről. (Jánossy Gábor: Sátrakban nem lakhatnak! — Kabók Lajos: Kevesebb a közlegények száma, mint ezelőtt öt évvel!) Nagy tévedés. (Zaj. — Kabók Lajos: Itt van a költségvetésiben]) Mondóim, nem volt szerencsém ott látni t. képviselőtársamat, ahol láthatta volna. (Br. Podmaniczlky Endre: De most szakértő!) Szintén Bassay t. képviselőtársamnak volt egy másik megjegyzése is, amely megvallom, csodálkozásba ejtett. Ezt szó szerint fogom felolvasni, nehogy valahogyan tévesen mondjam. T. képviselőtársam előbb egy csomó más kérdést tett fel s aztán azt mondta (olvassa): «Az a kérdés, hogy a közgazdasági miniszter urak hajlandók és képesek lesznek-e több tudással, eréllyel és bátorsággal megvédeni a termelési érdekeket, az a kérdés végül, hogy a népjóléti miniszter úr, a közoktatásügyi miniszter úr, a honvédelmi miniszter úr hajlandó lesz-e a parciális szempontokról, amelyek tiszteletreméltóak, felemelkedni a nagy, egyetemes nemzeti szempontra és a maguk parciális szempontjait alárendelni a termelés egyetemes szempontjának». Ez reám nézve annyira meglepő, hogy igazán nem tudom elképzelni, hogy igen t. képviselőtársam mire gondolt, mert nyilvánvaló és tudvalevő dolog, hogyha parciális érdekekről szó lehet, a honvédelmi tárcánál arról már igazán nem lehet beszélni. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Sőt! Generális érdekek!) Ha a honvédelmi tárca cselekszik, ha tud kellő fedezetet kapni azokra a dolgokra, amelyeket csinál, itt mindig csak általános nemzeti védelmi szempont játszhatik szerepet. (Ügy van! jobbfelől.) A személyes, a parciális szempontok talán érvé^ nyesülhetnek bárhol, nem tudom, de ezen a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXII, téren aztán egészen bizonyosan nem. (Eszter, gályos János: A többi tárcánál lehetséges!) Itt van méig egy megjegyzés, amelyet szintén nem tudnék szó nélkül hagyni és pedig Wolff Károly igen t. képviselőtársamnak az a megjegyzése, hogy a honvédelmi minisztérium anyagbeszerzései körül felmerült aggályait nem tudja elhallgattatni. Én minden aggályt a legnagyob mértékben tiszteletben tartok és amennyiben képes vagyok megnyugtatni, a legnagyobb örömmel megteszem, amennyiben pedig nem volnélk képes megnyugtatni, annak is levonom a megfelelő konzekvenciáját. Nagyon kell azonban kémem az igen t. képviselő urat, — és ezért kellett ezt szóvátennem — ne tessék ilyen általánosságban gyanúsításokat, vagy gyanúsítást magánban foglaló kijelentéseket tenni, mert méltóztassék meggondolni azt, hogy ez a közérdeket nem szolgálja, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert ilyen általános kijelentéssel szemben semmiféle intézkedést megtenni nem. lehet, ellenben igenis árt a közérdeknek, mert egy csomó, becsületben megőszült, becsületben szolgáló tisztet és tisztviselőt kitesz mindenféle gyanúnak a nélkül, hogy pozitíve megjelöltetnék ennek a gyanúnak oka (Ügy van! jobbfelől.) és a nélkül, hogy ennek következtében a felelős miniszternek módja volna ezt kivizsgáltatni e kitisztázni és a gyanút lemosni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én tehát csak azt kérem, hogy bárkinek aggodalma van a honvédelmi tárca terén bármivel szemben, méltóztassék a konkrétummal jönni. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Méltóztassék közölni akár velem direkt, akár nyilvánosan, ahogyan méltóztatik gondolni, de ne méltóztassék általánosságban beszélni. (Úgy van! jobbfelől.- — Esztergályos János: Tessék nekünk megmondani, mi majd megmondjuk nyíltan! — Derültség. — Br. Podmaniczky Endre: Miért? Kutyagyerek! — Derültség.) Még egy jelenségre' kell rámutatnom s mondhatom,, szinte nehezemre esik, hogy erről beszélnem kell, (Halljuk! jobbfelől.) de rá kell mutatnom, mert tipikus. Egy szállítás kiadásáról van szó. Ki lettek írva a szállítási feltételek, be is jöttek az ajánlatok, de meg kellett semmisíteni az összes ajánlatokat, mert az ajánlattevőknek egy része a szállítási szabályok szerint kifogást emelt a szállítók egy másik része ellen és erre az esetre a közszállítási szabályzat előírja, hogy megsemmisítendő a tárgyalás és új tárgyalás Írandó ki. Az áj tárgyalás kiírása megtörtént. Az új ajánlatok beérkezte és felbontása után, de a szállítás odaítélése előtt interpelláció jegyeztetett be itt ebben a Házban ennek a szállításnak kiadására vonatkozólag. Én természetszerűleg, annak ellenére, hogy ez az interpelláció nem hangzott el, mert törölték, mivel az illető úr nem volt jelen, csak felolvasták az írásbeli szöveget, kénytelen vagyok erre visszatérni és kénytelen vagyok leszegezni, hogy távol áll tőlem feltételezni, hogy bárki megkísérelje, f vagy hogy r egy még ki nem adott szállítás kiadására nézve befolyást akarjon gakorolni ilyen módon, de le kell szegeznem, hogy ez az eljárás alkalmas arra, hogy kevésbbé jóhiszemű embereknél ezt a látszatot keltse és ezt a hitet ébressze. Azért nagyon kell kérnem az igen t. képviselő urakat, hogy méltóztassanak ebben a tekintetben egy kicsit óvatosabban eljárni, legalább is az időpont megválasztása tekintetében. Ezzel nagyjában megadtam volna a fel-