Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

Az országgyűlés képviselőházának minden áldozatot hajlandó meghozni. De másrészt azt látjuk, és kénytelenek vagyunk napról-napra azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy tönkremenő közgazdaságunkat hogyan tudjuk valahogy fenntartani, hogy adósságokban fulladozó gazdáinkat hogyan tudjuk valahogy az élet szintjén tartani, hogy az állami jövedelmekből engednünk kell, az adókat le kell szállítanunk azért, hogy könnyítsünk az adózó publikum terhén; azt látjuk, hogy az általános európai viszonyok folytán nem vagyunk képesek feles terményeinket értékesíteni, egyszóval, mindazt a még száz napról-napra előforduló kérdést látjuk, amelyeknek megoldása tulajdonképpen mind pénzkérdés, mert hiszen végeredményében mindezeket a kérdéseket meg lehet oldani, ha rendelkezésre áll hozzá a megfelelő anyagi erő. Ilyen körülmények között bármennyire egyetértünk is abban a tekintetben, hogy nemcsak a tiszti nyugdíjasok nyugdíja, hanem a polgári nyugdíjasok nyugdíja is rendezendő volna, sőt továbbmenőleg mindnyájan azon a nézeten vagyunk, hogy a polgári tisztviselők fizetése s még inkább a katonatisztek és altisztek fizetése javításra szorul, mert nem éri el még azt a mértéket, amely mellett megnyugvással mondhatná az ember, hogy az áílam kelőkép gondoskodik saját alkalmazottairól, mégis lehetetlen tovább mennünk, mert hiszen ennek első következménye az volna, hogy nagyon tekintélyes összegeket kellene ezekre a célokra a népképviselettől alkotmányos úton kérnünk. Akkor azután megfordulna a kocka, mert akkor egyszerre azt mondanák az urak. mert nem is mondhatnának mást lelkiismeretesen. hogy megadjuk, csak tessék a pénzt hozzá megszerezni, azt méltóztatnának mondani, várjuk meg, amíg lesz pénzünk hozzá és akkor megadjuk. Ezek a dolgok tulajdonképpen nem szorosan az én reszortomba tartoznak, de természetszerűleg kell velük foglalkoznom, mert hiszen saját lelkiismeretem megnyugtatására tudnom kell, mikor léphetek fel egyegy kívánsággal az ország pénzügyi helyzetére való tekintettel. Meg kell vallanom, hogy ma nem látom ezt a lehetőséget, egvszersmind meg kell vallanom azt is, hogy állandóan figyelemmel kísérem ezeket a kérdéseket é& igenis, amikor ' látni fogom annak lehetőségét, hogy az ország pénzügyi helyzetének veszélyeztetése nélkül lehet ezekben a kérdésekben továbbhaladni, a magam részéről mindesetre minden lénést meg fogok tenni ebben az irányban. (Heh/eslés .iobbfelöl és a Uözeven.) A

n nyugdíjazásokkal kapcsolatban több helyről hallottam azt a szemrehányést, hogy nagyon is sok fiatal tisztet nyugdíjazunk és ennek következtében a nyudíjasok számát felesleges módon szaporítjuk. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy a nyugdíjazások ötletszerűen és felelősség nélkül történnek. Hogy erre rámutassak, belekapcsolódom Láng igen t. képviselőtársam beszédébe, aki azt monídotta, hogy látna esetleg egy lehetőséget arra. hogy a^ bonvédelmi tárca keretén belül a tisztek fizetését felemeljük ugyanarra a nívóra vagy hasonló nívóra, mint a polgári tisztviselőké. Ezt úgy gondolta t. képviselőtársam elérni; hogy ne nyugdíjazzuk olyan korán az idősebb tiszteket és ennek következtében ők hosszabb idnf töltenének el tényleges szolgálatban! magasabb fizetések mellett és akkor elérnék a polgári tisztviselők nívóját, a jól értettem, az volt körülbelül a gondolatmenet. Hogy egy bizonyos előléptetési ütemet fenn lehessen tartani egy ilyen kis hadsereg keretén belül, ahhoz térmérő, ülése 1929 június 7-én, pénteken, 27 szetszerűleg bizonyos évi fogyatékról is gondoskodni kell, mert hiszen az előléptetés min den rendezett hadseregben rendes viszonyok között nem ötletszerűleg »történik, hanem csakis a szervezetszerűleg meghatározott és szükséges helyeken beálló fogyatékok betöltése folytán. Hogy elő tudjam tehát léptetni a fiatal tiszteket, ahhoz bizonyos fogyatékot kell csinálni. Ha mint itt egészen helyesen méltóztatott megjegyezni, a mai előlépési viszonyok mellett valaki alantas tiszti állásban eltölt tíz r évei;, századosi állásban tíz évet, törzstiszi állásban, tehát mint őrnagy, alezredes és ezredes összesei: megint tíz évet, akkor ebből az következik, hogyha az illető főhadnagy, amikor kilép a Ludovikából, 22 éves, — mint ahogy körülbeiül ez az átlagkoromért hiszen a teljes középiskola és érettségi után megy be egy négy évig tartó tanfolyamra a Ludovika Akadémiába — akkoi ebből egyszerű számítással ki lehet számítani, hogy 52 éves lesz az illető, amikor tábornok lehet. Ha most még mint tábornok egy pár éfi£ szolgálatot teljesít, mint ahogy el is várjuk tólc akkor egyszerre csak elérkezik a 35-ik szolgálati év betöltésével 57-ik életévéhez, amely életévben, ha a 35 éves szolgálati időhöz ott it ragaszkodunk, tényleg nyugállományba kellene mennie. Igaz az, amit szintén igen t. képviselőtársam megemlített, hogy megszületett az az elhatározás, hogy nem ragaszkodunk mere veo a 35 szolgálati évhez, hanem a legérdemesebb, különösen a harctéri eredmények szemnoni, jából legérdemesebb férfiakat a legmagasabb állásokban akár 40 évig, vagy a 60 éves korhatárig, ami átlag véve minden orszngban s katonai korhatár, megtartjuk a tényleges szolgálatban. Ez az elhatározás megvan, de ma még nem tudjuk végrehajtani, hanem várnunk kcJ vele körülbelül 1931-ig, ^míg a végrehajtást mcA' tudjuk kezdeni azért, mert különben nem tudnók fenntartani még ezt a meglehetősen hátrányos előléptetési tempót sem, amelyet az előbb vázoltaim Ennek a,z volna a következménye, hogy 60 éves korában sem érhetné el a tábor noki állást az a tiszt, aki erre alkalmas. Követnünk kell azt az általános elvet, amelyet a katonának, de még csak nem is a katonának, hanem a laikusnak is alig kell magyarázni, amelyet azonban, ha a hadtörténelemre vií-sza pillantást vetünk, mindenki rögtön tisztán fog látni, hogy tudniillik az összes nagy, igazán nagy hadvezérek, akik nagy eredményeket értek el, mindenhol fiatal tiszteket alkalmaztak még a legmagasabb parancsnokságoknál is. Eri itt csak két példát ragadok ki, Napóleont és Cézárt és mondjuk harmadiknak Nagy Sándort. Mindegyiknek hadvezérei, legmagasabb parancsnokai általában 30 és 40 év között voltaK, és csak egy pár kivétel volt 40-en felül. (Jánossy Gábor: Hindenburgok nem minden bokorban teremnek.) Ha ezt az általános tapasztalati tényt vesszük, vegyük még hozzá azt, ami egy nagyon érdemes ellenfelünk véleménye a világháborúból és ez a szerb katonai vélemény, amelyet alkalmam volt nemrégiben hallani és amely oda kötikludált, hogy az osztrák-magyar csapatok egészen kiválóak voltak a világháborúban^ — ezt mi tapasztaltuk a saját bőrünkön, mondják — de kiöregedtek a parancsnokaik, (Fábián Bella: TTgyis igaz!) ök ezt joggal is mondhatták, mert tényleg az ő parancsnokaik a mi parancsnokainkhoz viszonyítva aránylag fiatalabbak voltak. (Fábián Béla: Potiorek úr!) Természetesen bizonyos rugalmasság szükséges a katonai műveleteknél, a katonai foglalkozásnál, és ha még ezt a tempót sem tudnók megtartani, amelyet az előbb vázoltam, akkor 4*