Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

28 Az országgyűlés képviselőházának ennek feltétlenül az volna a következménye, hogy elöregedne tisztikarunk, mint ahogy mindig, minél kisebb a hadsereg, annál nagyobb a veszély az elöregedésre, mert annál rosszabb arányban van a természetes fogyaték az egész létszámmal szemben. (Fráter Jenő: Nem írom alá! A németeknél 60 éven alul egy generális sem volt, Ludendorff volt az egyetlen 60 éven alul! — Jánossy Gábor: Kivétel! Általában úgy van!) Ha méltóztatik ebben a tekintetben a német hadseregre hivatkozni, akkor erre vonatkozóan meg fogom adni a választ és pedig meg fogom adni teljes nyíltsággal még annak tudatában is, hogy szavaim esetleg ebből a teremből messze külföldre ki fognak hallani. Meg fogom adni a választ azért, mert tudom, hogy a mai német vezető katonai körök velem ebben a tekintetben teljesen egy nézeten vannak, mert beszéltem velük róla. Németországban teljesen ugyanaz volt a helyzet a világháború alatt, mint amit a szerbek — amint előbb elmondottam — nálunk kifogásoltak. A német hadseregben is a csapatok messze, de messze felülmúlták a vezetők képességeit nagyban és egészben. Az egész német hadseregben a világháború alatt nem volt egyetlen nagy katonai zseni sem, éppen úgy, mint ahogy nem volt nálunk és nem volt az egész ententenál. Ne méltóztassék az átlagvezér mértékével mérni. (Ügy^ van!) En ha nagy katonai zseniről beszélek, értem azokat a nagy katonákat, (Gömbös Gyula: Akik győzni^ tudnak!) akik a saját felléspésük folytán képesek voltak egy rongy hadseregből olyan hadsereget csinálni, amely megverte a félvilágot. Ertem Napóleont, értem Cézárt, értem Nagy Sándort. Ezek mind fiatal emberek voltak és mind fiatal parancsnokokat alkalmaztak. Nem mondom ezt senkivel szemben és senkire, mint szemrehányást. Természetszerű dolog, hogy a hosszú béke után a viszonyok ide kell, hogy fejlődjenek. Másrészt azonban kötelességem ezen a helyen az adott viszonyok között és az adott körülmények lehetőségei szerint ez ellen a veszély ellen küzdeni. Es ha én ebben a tekintetben azt mondom, hogy az 57 vagy 60 év, mint végső korhatár kell, hogy számíttassák átlagban az aktív katonáknál, akkor azt hiszem, megállapításom feltétlenül helytálló minden katona előtt. (Zaj.) Nagyszerű szolgálatot tudnak tenni 70 éven felüli, sőt talán 80 éves emberek is, különböző hatáskörökben. Azt hiszem, itt sem kell a példával messze mennem. Itt van a mi great oldman-ünk, gróf Apponyi Albert, aki magas kora ellenére olyan olyan szolgálatokat tesz a magyar államnak, magyar népnek és nemzetnek, mint amiket ritka férfiú tudna tenni. (Jánossy Gábor: Kivételes talentum!) De méltóztassék megpróbálni gróf Apponyi Albertet minden r óriási tehetsége, minden nagyszerű frissessége, minden kitűnő egészsége mellett egy hadosztály élére állítani és vele azt 24 órán keresztül vezettetni! Minden különböző foglalkozásnak, különböző életkor felel meg. (Jánossy Gábor: Természetes emberi dolog! — ¥ rátér Jenő közbeszól. -~ Jánossy Gábor: Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők, mint a hadvezérek. — Derültség.) Méltóztassanak megengedni, hogy most áttérjek egy másik kérdésre. Gál Jenő igen t. képviselőtársam igen szimpatikus beszédet mondott^ különböző kérdésekben. Itt van elsősorban a párbajkérdés, amelyet itt a kellő világításban... (Felkiáltások jobb felől: Nem ő volt!) De valaki onnan is a párbajról beszélt és a párbajnak nálunk a honvédségnél vezetett rendjéről. 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. (Jánossy Gábor: Fráter Jenő azt mondta, hogy jury!) Igen. Ezzel szemben Gál Jenő t. képviselő úr azt mondota, hogy ez is egy olyan kérdés, amely a katonaságot a polgársággal bizonyos ellentétes helyzetbe hozza s ezt olyan megvilágításban mondotta, mintha a katonai eljárások a párbaj körül nem felelnének meg a polgári felfogásoknak, hogy úgy mondjam az enyheség tekintetében, azaz, hogy minálunk szigorúbb szabályok volnának a párbajkényszer tekintetében, mint a polgárságnál. Kérem a dolog egészen megfordítva áll. Nekem már egyszer volt alkalmam négy vagy öt esztendővel ezelőtt nyilatkozni erről a kérdésről (Jánossy Gábor: Ügy van! Most megfordítva van!) és bátor voltam kifejteni, hogy ma a katonaságnál a párbajlehetőségek egészen kivételes dolgok. (Fráter Jenő: Minimálisak!) A kérdések nálunk akként vannak szabályozva, hogy minden egves úgynevezett becsületügyi kérdésben, kontroverziában, amely ezen a téren két fél között felmerülhet, nem az illető felek segédei döntenek, hanem egy felsőbb becsület^ ügyi fórum, mondjuk egy választmányszerű fórum, — különben is becsületügyi választmánynak hívják — ez a grémium határoz és az mondja meg, hogv azt a bizonyos ügyet miként kell elintézni. Ennek a parancsnak engedelmeskedni kell, mert különben az illető ennek összes konzekvenciáit le kell hogy vonja magára nézve. (Rothenstein Mór: De kimondja a párbajt! — Zaj.) En éppen mostanában abban a helyzetben leszek, hogy be fogom tölteni honvédelmi miniszterségem hatodik esztendejét s mondhatom, hogy e hat esztendő alatt két eset volt hogy a becsületügyi választmány az eseményeknek szabad folyást engedett, azaz, hogy megengedte a párbajt. Mármost szeretném tudni, — sajnos, nem rendelkezem ebben a kérdésben a statisztikai adatok felett — de szeretném, ha valaki nem sajnálná a fáradságot és összeállítaná magának, hogy ez alatt a hat esztendő alatt polgári körökben de facto hány párbaj ment végbe. (Jánossy Gábor: Tízszer annyi!) Azt hiszem, egészen nyugodtan állíthatom, hogy azokhoz képest ez a két párbaj a honvédségnél egészen elenyésző szám. Ha tehát ellentét volna a polgári és katonai felfogás között, mint ahogy Gál Jenő képviselő úr mondotta, akkor csak azt a tanácsot adhatom és azt a kérést terjeszthetem elő, hogy méltóztassanak áttanulmányozni a mi erre vonatkozó intézkedéseinket (Jánossy Gábor: Es követni!) és méltóztassanak azt valamilyen formában magukévá tenni. Ha ez megtörténik, akkor garantálom, hogy egypár év múlva egyáltalában nem lesz majd párbaj. Akkor átalakulnának a felfogások oly irányban, amit mi mindnyájan kívánunk, hogy ez az intézmény egyáltalában eltűnjék a föld színéről. Itt azonban meg kell jegyeznem még azt az egyet, hogy ehhez szükséges még az is, hogy a büntetőtörvénykönyv az egyes személyek becsületének védelmére hatékonyabbá tétessék. (Igaz! Ügy van!) Mert végeredményben a ma megnyilatkozó felfogás ezekben a törvényekben, amely majdnem azt a képet állítja elénk, hogy tíz pengőnek az eltulajdonítása nagyobb vétek és bűn, mint valaki becsületének elrablása, szerintem nem elegendő védelem ebből a szempontból. (Ügy van! Ügy van!) Tulajdonképpen itt van az egész párbaj mániának és a még fennálló párbaj lehetőségeknek az oka. (Jánossy Gábor: Ez a gyökere!) Mert ha minden egyén tudná azt, hogy az ő becsületét a törvények és ennek következtében a bíróságok oly