Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

26 Az országgyűlés 'képviselőházának kívül itt van a nyugdíjtörvénynovella, amelyet az én előterjesztésemre és kérésemre méltóztattak a télen megszavazni, s amelynek kihatásai ebben a költségvetésben szintén jelentkeznek. Itt van körülbelül 400, vagy 500 olyan egyén, aki az idén vagy a 12 évi szolgálatát kitölti és ennek következtében végkielégítéssel fog megválni az új törvény szerint a honvédségtől- vagy olyanok, akik még nem töltötték ki a 12 évi szolgálatukat, de felülvizsgálat után, minthogy időközben alkalmatlanokká váltak a katonai szolgálatra, szintén vékielégítéssel bocsáttatnak el. A végeredmény az. hogy az új nyugdíjasok száma, a 248 fő, százalék szerint kiszámítva körülbelül ugyanaz az emelkedés, vagy alig valamivel több, mint amilyen például a belügyi tárcánál van. Természetszerűleg ezt nem lehet összehasonlítani más kategóriákkal, tehát nem lehet összehasonlítani, mondjuk,^ az Államvasutakkal, vagy a hasonló ilyen intézményekkel, mert hiszen ott sokkal később következik be az a fizikai kor, amelyben mear kell válni ok szolgálatuktól. A katonaságnál, a csendőrségnél és a rendőrséginél azonban, egyszóval az egyéb fegyveres testületeknél, természetszerűleg ez a kor korábban következik be. Nem itt kell tehát keresnünk az aránytalanságot a nyugdíjak növekedésénél, annál kevésbbé, mert hiszen amint Várnai t. képviselőtársam fejtegetéséből és az általa felhozott adatokból, amelyek különben egészen helyesek voltak, kitűnt, 1926-ról 1927-re és 1927-ről 1928-ra sokkal nagyobb volt a honvédségi nvusrdíj növekedése, mint amekkora ma 1928-ról 1929-re. Itt egy bizonyos fogyó tendencia látszik, amely éppen a mi összes intézkedéseinknek a következménye. Sajnálattal bár. de kénytelen vagyok felelősségem tudatában már ma kijelenteni, hogy ne méltóztassanak azt hinni, hogy a iövő esztendőben, vagv 2—3 év múlva a nyugdíj végösszeg csökken. Mi abszolút pontos számításokat állítottunk fel nemcsak a honvédelmi tárca keretében, hanem a pénzügyminisztérium részéről az összes nyugdíjasok állománya keretében is, amelyek azt mutatták, hogy a jelenlegi helyzetben, tudniillik a most létpző és érvényes törvén vek alapján még okvetlenül 3—4 évig ha csökkenő tendenciával is. de feltétlenül szanorodnia és nőnie kell a nyugdíj végösszegnek. Ez mind arra ba^irozódik. amit az előbb mondottam, hogy p kisebb fizetésű nyugdíjasok Hönnek fogyatékba ég a nagvobbak pedig növedékbe. Előrelátható azonban, hogy 3—4 év múlva ez a kép változni fog és akkor esni. csökkenni fog az állandó nvnpidíjteher, amely az ország vállaira nehezedik. A nyugdíjakkal kapcsolatban Rothenstein Mór t. képviselőtársam azt mondotta, hogy az lehetetlen aránytalanság, egy beteg állapot az* hogy a csapatokra 85 milliót költünk, ugyanakkor, amikor a nyugdíj terhek összege felül van a 40 millión. Teljesen igazat vagyok kénytelen adni ebben a t. képviselő úrnak és azt mondom, hogy ez igenis beteg állapot, nem hiszem azonban, hogy volna valaki ebben a Házban, aki ne volna tisztában azzal, hogy a mai Csonka-Magyarországnak közgazdasági állapota feltétlenül beteg. Ezt mindannyian tudjuk és azon dolgozunk hogy valahogyan ebből kijuthassunk. Ebben a kérdésben speciel a betegség tulajdonképpen nem minálunk keletkezett, nem ebben a csonka országban keletkezett, hanem ezt a betegséget az utódállamok oltották belénk. Ez ellen is harcolunk. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hiszen a miniszterelnök úr maga is megemlítette, I 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. hogy minden igyekezetünk arra irányul ebben a kérdésben, hogy megértessük a Nemzetek Szövetségével Genfben, hogy az utódállamok békeszerződési kötelezettségei szerint ezeknek a nyugdíj terheknek egy bizonyos részét vegyék át. Hogy ebben a kérdésben máról holnapra eredményeket nem tudunk elérni azon ne méltóztassanak csodálkozni, mert hiszen erre ugyanaz áll, ami áll a többi fontos kérdésre amelyet ma több oldalról felvetettek teszem fel például a trianoni szerződés katonai előírásainak megváltoztatására, az általános védkötelezettség újra való behozatalára, az általános lefegyverzés kérdésére stb. Tudniillik a helyzet lényege az — és ebben legalább magunkkal szemben őszintéknek kell lennünk, hogy mi a jog, az igazság álláspontján állunk, njemzetközi vonatkozásokban azonban a jog és az igazság álláspontja csak akkor tud érvényesülni a világon és csakis akkor érvényesült, vegyük bár az emberiség történetének bármelyik időpontját, ha kellő erő is megvolt ahhoz, hogy a jogot megtudjuk védeni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Sajnálattal be kell vallanunk, hogy ez ma nincs meg, ennek következtében, minthogy más fegyverünk nincsen, mint a jog és igazság fegyvere, ezt hangsúlyozni kell, ezzel harcolnunk kell. Hogy mikor tudunk eredményt elérni, az más kérdés, és ez az a kérdés, mikor leszünk nemzetközi vonatkozásban elég erősek ahhoz, hogy tényleg kellő erő is álljon jogaink f mögött. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ez általános emberi igazság. Ha én ezt nemzetközi vonatkozásból átviszem az állami élet vonatkozásába, akkor ott is ugyanezt kell megállapítanom, hiszen haaz államnak nincsen elég ereje ahhoz^ hogy saját törvényeinek betartása felett őrködjék, akkor az államban magában is nem a törvények uralkodnak, hanem a törvénytelenség, az erőszak és egyes emberek uralkodnak, amikor erőszakkal magukhoz ragadják a hatalmat. Azt hiszem, ezt nem szükséges bővebb példákkal illusztrálnom. • Ha most az általános kérdések sorára átmegyek, akkor az Összes felszólalások között feltűnik nekem a honvédség tiszti- és altisztikarának anyagi helyzetére vonatkozó megjegyzések tömege. Itt tulajdonképpen nem sok újat mondhatok, mert hiszen ezek a kérdések, sajnos, évről-évre újra felmerülnek, mégpedig évről-évre felmerülnek azért, mert az ország anyagi helyzete nem engedi meg. hogy ezeken meggyőződésünk szerint segíthessünk. Itt van elsősorban a nyugdíjasok kérdése. Többször le- . szögeztem már magam is a kormány álláspontját. Leszögezte maga a volt és a jelenlegi pénzügyminiszter úr is, leszögezte a kormányelnök úr is és mindnyájan mindenkor azt hangoztatjuk, hogy ezt a jelenlegi állapotot igazságosnak, véglegesnek el nem fogadhatjuk, (Ügy van! Ügy van!

f jobbfelöl és a közéven.) hogy törekvésünk, kívánságunk, hogy mihelyt annak lehetősége megnyílik, ezen fokozatosan segítsünk. Első lépés volt ebben a tekintetben bizonyos lépés, amelyet Práter t. képviselőtársam megemlített, hogy a hatvanötéven felüli nyugdjasok megkapták teljes nyugdíjukat. Ugyanakkor az akkori pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy mihelyt az állam pénzügyi helyzete megengedi, le szándékozik menni ezzel a korhatárral a hatvanadik esztendőre. Hogy ez még nem következett be, az sajnos, igazán rajtunk kívülálló okokban leli magyarázatát. En. mint honvédelmi miniszter, csak a legnagyobb örömmel vehetem mindazt a felszólalást, amely úgyszólván egyhangúlag hangoztatta, hogy a honvédelmi tárca költségvetésére