Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

24 Az országgyűlés képviselőházának mosok dolgoznak, és nem katonák. Ha ezek nem katonák, akkor melléjük olyan egyént kellene állítani, aki ért valamit ahhoz a munkához, amelyet ők ott végeznek. Mit ért az az- alezredes ahhoz, hogy egy nyomtatványt hogyan kell hamarább vagy pontosan elkészíteni? (Br. Podmaniczky Endre: De hátha ért hozzá! — Esztertergályos János: Nem ért hozzá! Egyezzünk meg benne!) Ehhez azok a szakmunkások értenek, és ezek a munkások hat-hét-nyolc évig vannak ott s mégis, ha nem is követnek el semmit, egy szép szombaton rögtön ki lehet őket dobni az utcára azzal, hogy elég volt, köszönjük szépen! (Br. Podmaniczky Endre: Ha köszöni, akkor nem dobja ki az utcára!) Ez nem vall szociális érzésre. En szeretném remélni, hogy az igen t. miniszter úr olyan választ tud majd adni ezekre a dolgokra, hogy talán a t. Ház másképpen látja majd a dolgot, mint én, (Br. Podmaniczky Endre: Az már biztos!) de nem hiszem, hogy a miniszter úrnak ez sikerülni fog. (Br. Podma niczky Endre: Kossz információ!) Ha a magyar Képviselőház végre meg tudná érteni azt, hogy milyen fontos, hogy az iparban a béke fennálljon! Mindannyiszor, amikor van szerencsém a Képviselőházban felszólalni, a kollektív szerződés érdekében beszélek, mert ez biztosítja az iparban a rendet és a békét, mert ez biztosítja azt, hogy azok a sztrájkok, vagy kizárások, amelyek olyan nagy kárt csinálnak az iparban, amelyek odavezetnek, hogy a két ellentétes tényező nemhogy közelebb jutna egymáshoz, hanem mindig jobban-eltávolodik, ne élesedjék ki. És azt látjuk, t. Képviselőház, hogy amikor még itt ebbeni az országban is van egy ipar, amelyben nincs meg a munkáltatók részéről az a kizásáikmányolás úgy, mint a többi iparban, akkor éppen ez szúrja a szemét a hatóságnak. Majd a belügyministzeri tárcánál ki fogom még mutatni, hogy szúrja a szemét az állami hatóságoknak, a kormányzatnak az, hogy itt nincs meg az a harc, az a háború, amely a többi szakmában megvan. Azt akarják, hogy itt is legyen Nem bírják látni, hogy nálunk ez nincs így. Az. ami a honvédelmi minisztériumban r történik nem egyéb, mint kikezdése a nyomdászszervezetnek. De ez hiábavaló dolog lesz, azt hiszem és én mindezeknél fogva a honvédelmi költségvetést nem fogadhatom el. Elnök: Szólásra következik

1

? Pakots József jegyző: Jókai-Ihász Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Wolff Károly! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Takács Géza! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Görgey József! Elnök: Nincs jelen, töröltetik

% Következik? Pakots József jegyző: Láng János! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Patacsi Dénes! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Borbély-Maczky Emil! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Héjj Imre! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Moser Ernő! Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Pakots József jegyző: Hoinonnay Tivadar

Î Elnök: Nincs jelen, töröltetik. Következik? Kíván még y alakig szólni? Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az ülést tíz percre felfüggesztem. ' 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A honvédelmi miniszter úr kíván nyilatkozni. Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni. hogy ne terjeszkedjem ki egy általános expozé keretei között a honvédség kérdéseire, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy trianoni megkötöttségünk folytán valami nagy szervezeti változtatásról, komoly, mélyreható katonai újításokról úgy sem igen tudnék referálni. Arra fogok tehát szorítkozni, hogy a felhangzott észrevételekkel foglalkozzam és azokra nézve magyarázatot adjak, illetőleg véleményemet a t. Házzal közöljem. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban indokolni kívánom a honvédségi költségvetés tetemes emelkedését, amely szintén megjegyzés tárgyát képezte. Méltóztatnak tudni, hogy egypár évvel ezelőtt a honvédség létszámának körülbelül csak 60%-át voltunk képesek betölteni, mert a hosszú szolgálati időre kevés önként jelentkező volt. Ennek volt következménye, hogy behoztuk a hosszabb szolgálati időt vállaló legénység részére a magasabb zsoldot 1925-ben. Ennek a kihatása jelentkezett azután mindjobban évről-évre. Természetszerűleg a gazdasági viszonyok romlása is éreztette itt hatását, úgyhogy évről-évre több önként jelentkező jött a honvédséghez, s ennek következtében módunkban volt már az 1926. és 1927. években a létszámokat sokkal erősebben is feltölteni. Akkoriban azonban még itt volt a nemzetközi katonai ellenőrzőbizottság, amely a nagykövetek Párizsban székelő tanácsának irányítása alatt állván, amikor az első évben, midőn tényleg sok önként jelentkező volt, azokat mind be akartuk venni, akkor felemelte tiltakozó szavát s azt mondotta, hogy a békeszerződés értelmében nekünk nincs jogunk csak egy meghatározott százalékát a trianoni létszámnak évente toborozni. Szóval az volt tulajdonképpen az ő szándékuk, hogy a trianoni szerződésnek ebben a pontjába belekapaszkodva, megakadályozzanak minket még abban is, hogy a szerződés szerint engedélyezett létszámot egyáltalán elérhessük, mert az az évi pótlás, amely tényleg a szerződés szerint engedélyeztetett, alig adott volna többet, niint amennyi az évenkénti természetes fogyaték. Itt azután megindult egy hosszas alkudozás, — a többi alkudozással együtt — amely azt célozta, hogy minél előbb sziabádúljunk ettől a katonai ellenőrző kommissziótól, amely dacára annak, hogy betartjuk és be akarjuk tartani a trianoni szerződés katonai intézkedéseit, mégis nemcsak morális szempontból volt nagy súly a nemzet lelkén, hanem folytonos akadékoskodásával, és ^edig indokolatlan akadékoskodásával magukat a katonai intézkedéseket is megnehezítette. Mondom, ezért akkoriban a katonai igazgatás egész törekvése arra irányult, hogy lehetőleg t hamar kielégítsük ennek az ellenőrzőbizottsáernak kívánságait s szabaduljunk tőle. Ezeknek az alkudozásoknak folyamán sikerült velük olyan megállapodást létesíteni, amelyet azután a nagykövetek tanácsa is elfogadott és szankcionált, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a szerződés értelmében évente toborozható körülbelül 1500 fő helyett toborozhatunk évente 3720 főt. Ennek a 3720 főnek évenkénti betoborzása nagyjában azt eredményezte, hogy a valóságos tényleges létszám évente 2000 fővel — valamivel 2000 főn felül — szaporodik. Ez a folya-