Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-312

286 Az országgyűlés képviselőházának ket egy bizottság határozza meg, amelyekbe a Mezőgazdasági Kamarák küldenek ki tagokat, s amelyben paritásos alapon résztvesznek úgy a munkaadók, mint a munkavállalók képviselői. Járásonkint alakul egy-egy ilyen bizottság. (Meskó Zoltán: Működik ez egyáltalában?) Működik, nagyon sok helyen. (Farkas István: Sehol sem látjuk!) Különben pedig nagyon kérem Meskó t. képviselőtársamat, hogy pártjának miniszter uraihoz méltóztassék ezt a kérdést adresszálni. (Meskó Zoltán: A képviselő -úr is kormánytámogató, úgy tudom! Kollega úr egyformán támogatja velünk a kormányt! — Derültség.) Kérem, mi akció szabadságunkat fenntartjuk, amint ezt már voltam bátor mondani. (Meskó Zoltán: Kérem, én is!) Akkor megértjük egymást. (Meskó Zoltán: Kedves mostohaunokatestvérek vagyunk! — Derültség.) Amint beszédem elején említettem, nem lehet külpolitikánkban sem tűrni a meghunyászkodó alázatosságot, ezért azt hiszem, hogy a képviselő úrtól sem veszi rossz néven pártja, ha nem tanúsít meghunyászkodó alázatosságot. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Csik József: T. Ház! Ezt a kérdést annakidején a mezőgazdaságiban rendezték s bár ez a bizottság az országban nem mindenütt működik, de tudomásom van róla, hogy egyes helyeken, igenis működik és meghatározta azokat a legkisebb munkabéreket, amelyeknél kevesebbet nem lehet adni. Minden évben meg lehetett állapítani ezeket a munkabéreket, de sok helyen feleslegesnek tartották ezek megállapítását, mert a munkaadók ragaszkodtak az előző évi megállapításhoz. Ha tehát ezt meg lehetett tenni a mező* gazdaságban, akkor meg lehet tenni az ipari termelés terén is. Ennek nincs esmmi akadálya. Ha ez a mezőgazdasági termelésben nem idézett föl krízist, — mert azt hiszem, senki sem fogja rá erre a törvényre a mezőgazdasági krízist, hanem más okokat keres annak megmagyarázására — akikor nem fog hozni krízist ennek a gondolatnak .szankcionálása, törvényerőre emelése az ipari termelés terén sem. Én tehát nagyon kérem a t. kormányt, hogy ebben a tekintetben tegyen valamit, — mert hiszen mi a helyzet? A helyzet iaz, hogy a munkapiacon lévő nagy kínálat következtében a munkabér olyian alacsony nívóra süllyedt, hogy abból a munkabérből az a munkás nemhogy családját, hanem még saját magát sem tudja eltartani. T. képviselőtársaim nagyon néznek, ha erre vonatkozólag egy-két adatot ismertetek. (Halljuk! Halljuk!) Van például Újpesten egy textilgyár, ahol egy kezdő nőimunkás 5— 6—7 pengő heti bért kap, ugyanitt egy férfimunkás heti 11—12 pengőt keres. Kérdezem, hogy amikor nálunk a textiláruk sokkal drágábbak, mint a külföldön, viszont a munkabér ennyire gyalázatosan lesüllyedt, akkor lehet-e ezt nyugodt lélekkel tűrni? (Felkiáltások a középen: Nem?) Lehet-e tűrni, hogy a nemzetnek ezt az értékes tényezőjét, a munkásságot, ennyire kiaknázza egy vállalat, hogy hetenkint 11—12 pengő munkadíjat ad egy felnőtt, egészséges munkásnak? Tud-e ilyen keresetből egy munkás - úgy táplálkozni, hogy a nemzeti munkaikifejtés tekintetében hasznos tényezője lehessen^ az államnak? T. Ház! Amikor ilyen visszaéléseiket tapasztalunk, akkor a kormány nem maradhat tétlen, hanem ezeket a lelkiismeretlen munkaadókat töryényhozásilag kell kötelezni arra, hogy legalább az éhbért adják meg a munkásoknak, mert az előbb említett Össezeg még éhbérnek sem minősíthető. De itt van egy másik példlar 312. ülése 1929 június 14-én, pénteken. Egy érettségizett fiatalember az egyik váciutcai gyában havi 20 pengőt kapott napi 8 vagy 10 órai munkáért. Lehet-e így kihasználni a munkaerőt? Nem szégyene-e a mi szociális törvényhozásunknak, hogy ilyesmi megtörténhetik-e? Itt az ideje annak, hogy a kormány itt is, mint a mezőgazdaságban, minél előbb meghozza azt a törvényt, amely büntetéssel sujt^ps azokat, akik ilyen alacsony munkabéreket juttatnak munkásainknak. Igenis, meg kell teremteni az ipari termelés terén is a munkavállalók legkisebb bérének törvényes biztosítását, kell egy paritásos bizottságot létesíteni, amely hivatott lesz dönteni az egyes gyárakban és az egyes vidéki munkavállalatoknál arról a legkisebb munkabérről, amelynél kevesebbet büntetés nélkül adni nem lehet, amelynél azonban többet adni természetesen lehet. T. Ház! Arról beszéltem, hogy a magyar népet, a magyar nemzetnek ezt a legértékesebb tényezőjét fejleszteni, tökéletesíteni és szaporítani kell. Rámutattam azokra az okokra, amelyek a fejlesztés akadályául szolgálnak, nevezetesen rámutattam a trianoni békére, rámutattam az aránytalan birtokmegoszlásra, népegészségügyünk kezdetleges voltára és szociális törvényeink fogyatékosságára. Ezeket jelöltem meg, mint olyan okokat, amelyek a fejlődésnek útját állják és bár e tekintetben már nagyon egészséges kezdeményezések történtek, kérem a t. kormány szíves figyelmét arra, hogy ebből a szempontból kövessen el minden lehetőt, hogy ezeket az akadályokat elhárítsuk és azt a célt, amelyet beszédem elején kitűztem, a magyar népfajnak erősödését minél inkább előmozdítsuk. Tudom, hogy addig, amíg azt az ideális és teoretikus célt, amelyet beszédem elején megjelöltem, meg tudjuk valósítani, még nagyon nagy utat kell megtennünk, tudom, hogy a kormány előtt még óriási feladatok állanak, nevezetesen ... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni! Csik József: — befejezem — ... a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak korrigálása és ennek a maradék Magyarországnak felépítése. A kormány azonban ebben a politikában is legyen tekintettel arra a népre, amelyet nélkülözni munkájában sohasem tud, (Ügy van! a középen.) és amely nélkül Nagy-Magyarországot megvalósítani sohasem tudja. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps half elöl, jobbfelöl és a középen) Elnök: Szólásra következik Györki Imre képviselő úr. Györki Imre: T. Képviselőház! Megszokott jelenség az, amelyet most Csik József t. képviselőtársunknál tapasztaltunk. Tapasztalhatjuk már évek óta, hogy a kormánypárt, vagy a kormányt támogató párt részéről is felszólalnak egyes képviselőtársaink, akik komolv, megszívlelésre méltó, alkotó munkát magukban foglaló programmot adnak és bár látják, — legalább is eddigi képviselői tapasztalataik alapján látniok kellene — hogy a kormánynak a legkisebb gondja az, hogy ezeket az életmentő és a magyar nép, a magyar faj fenntartására szükséges intézkedéseket megvalósítsa, a végén mégis bizalmat szavaznak a kormánynak és hozzájárulnak a törvényjavaslat megszavazásához. Ugyanezt tapasztalhattuk az imént is, pedig t. képviselőtársain láthatta, — hiszen most már több, mint hét éve tagja a törvényhozásnak, s ez alatt a hétéves törvényhozói működése alatt tapasztalhatta — ha akár gazdasági tekintetben, akár a közszabadságok tekintetében, akár köz-