Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-312

278 Az országgyűlés képviselőházának . Elnök: Csendet kérek a jobboldalon képviselő urak. Gál Jenő: ...részben pedig egyéb költekezésre használjunk fel? Mit szóljon az angol, a hollandi és a svájci hitelező, aki a maga bevétel—kiadási rovataiban nemcsak azt nézi, hogy mit, hanem azt is nézi, hogy mire. Nem lehet megcáfolni, hogy a magyar költségvetésben az, hogy mire, egyedülálló módon nyilatkozik meg az egész világon. Egy csonka ország, amelyben a bevételeknek 52%-a arra megy, hogy olyan hivatali apparátust tartsunk fenn, amely ennek az országnak a kormányzására szükséges, egy józan, komoly hitelezőben azt a gondolatot ébreszti; miért kell és mire kell ott ilyen szörnyűséges, összeg? (Herczegh Béla: Nem fizet sem a cseh, sem az oláh a nyugdíjasoknak!) Ismerek egy szállóigét, amely akképpen hangzik: mit csináljunk? Rászabadítsuk a magángazdaságra ezeket az embereket, amikor úgy is olyan nehezen élnek azok, akik a közhivatalnoki testületeken kívül vannak? Nem ez a felelet rá! A felelet rá: az életlehetőség olyan módjának megteremtése, amely a takarékossági elven keresztül egyúttal az igények leszállításában is megmutatkozik. Hol lehet elkezdeni? Csonka-Magyarország bürokráciáját nem bírja ki Csonka-Magyarország lakossága. Csonka-Magyarország hivatali berendezkedésének módja... (Fábián Béla: Csontos bácsi akar valamit kérdezni. — Csontos Imre: Hova tegyük a félmillió ...) Elnök: Most a képviselő úrnak nincs joga beszélni. Ne tessék zavarni a szónokot. (Folytonos zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Gál Jenő: Majd rákerül a sor, t. képviselőtársamra, most tartsuk be egy kicsit a sorrendet. (Csontos Imre: Hova tegyük a félmillió menekültet?) A kereső osztályok felemelése, ezek életlehetőségeinek kiterjesztése vezet a megtakarított összegekhez. Azt hiszem, szabad a népjóléti kérdést itt felemlítenem. Ha azt a megtakarítást, amely tőkeeredményben mutatkozik meg akkor, ha egyharmadával leszállítjuk a tisztviselői kart, (Farkas Gyula: Tehát új B. lista?) ha azt a tőkét, amelyet így megtakarítunk, odaadjuk a dolgozó, kereső osztályoknak felsegítésként, többet tettünk vele és jobban elhárítottuk a veszedelmet, mintha akármilyen pretoriánus tötmegekei; (nevelünk magunknak. Ebből az egyharmadnyi megtakarításból, ebből a pénzből nagyon sokat lehet felsegíteni, akik beleilleszkedhetnek azután a gazdaságos, kereső osztályok tömegébe. Ha így folytatjuk, hová jutunk? Eszembe jut egy megtörtént eset. Itt járt békeidőben az amerikai acéltröszt elnöke és üzleti érdeklődést folytatott. Hitellevele egy nagy magyar bankra szóit. Elment a bankba beváltani a hitellevelét és mint nagy pénzügyi koncepciójú ember, érdeklődött, hogy mekkora a forgalom. Magyarország egyik legnagyob bankjáról van szó. Megmondták. Kérdezte, hogy mennyi a tisztviselőkar, azt is megmondták. Erre azt mondotta: én tízszer ekkora üzemet harmadrésznyi tisztviselővel látok el, pedig tízszer akkora forgalmat bonyolítok le. Igaz, hogy nekem nincs olyan külön fogadószobám, előszobám és tanácskozószobám, mint itt az aligazgató ; uraknak, hanem együtt ülök a tisztviselőimmel és így hajtatom, végre az óriási műveleteket a magam üzleti életében. Ha pedig önök így dolgoznak, ekkora fénnyel, ekkora fényűzéssel és ekkora hivatali apparátussal, akkor önök vagy uzsoráskodnak, Vagy pedig Ü2. ülése 1929 június lé-én, péntekéit. jogtalanul elveszik azoknak pénzét, akik azt önökre bízták. Az üzleti életnek ez a nagyszerű embere, akinek nevét nem akarom most megmondani, de azt hiszem, hogy a bankok annaleseiben megtalálható, ma is él. A nemzetközi acélművek történetébent korszakalkotó az ő működése. Nem veszik észre, hogy abban a berendezkedési módbain, amellyel államéletünk díszét és küzdő megnyilatkozásait folyton-folyvást kísérjük, több lemondásnak kellene lennie? (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) Képzelje el a mélyen t. kormány, hogy kint a perifériákon az a sok szegény, az. a sok mezítláb járó ember — mert nem telik nekik cipőre mennyivel nagyobb ragaszkodással viseltetnék vezetői iránt, ha tudná, hogy ott is nem a fény és pompa, nem a bankett, és minden ami azzal jár, a kísérője ezeknek a funkcióknak, hanem a takarékos gyszerűség: (Űffy van! a közéven.) Ez mind a demokratikus frontnak a kiépítésé, hez tartozik, amelynek gyökere a közjogi alaptörvénynek olyan kiépítése, amely az egyik oldalon a nép szuverenitását adja, a másik oldalon pedig az egészséges közigazgatást és adja a lelkiismereti akaratnak titkon és függetlenül való érvényesítését, amit egyszerűen választójognak neveznek a világon. T. Képviselőház! Jó volna most szemlét tartani Európa minden állama felett, Norvégiától kezdve Görögországig, — Szovjet-Oroszországról nem beszélek, az kívül esik az állam fogalmán, mert azt mindnyájan, mint az állami élet konszolidáltságából kirekesztett elvadulást nézzük. Ha azonban Norvégiától kezdve, Dánián és Németországon keresztül, Franciaországig nézzük az államokat és a többi kisebb államokat is, akkor azt látjuk, hogy azokban az országokban, ahol demokratikus fejlődés vezette be a béke éveit, nagyszerű fellendülés mutatkozik. Észre kell venni azt, hogy a meggyötört Németország nagyiparának versenyképessége milyen nagyszerűen mutatkozott meg mindjárt a béke első esztendejében. (Jánossy Gábor: Nem vették el kétharmadát!) Stockholmban kiírtak pályázatokat gépekre, s a világ nemzetei között a német nagyipar akkor nyerte el az elsőbbséget, amikor még a legyőzőttség letargiájában volt. (Beck Lajos: Mert tízéves hitelt adott!) Egészen mindegy, hogy miért, de megtehette azért, mert ott mindenki a magra helyén, a maga munkájával dolgozik az ország talpraállításán. Ha ezt a jelenséget látjuk, miért zárkózzunk el éppen mi ez elől? Hiszen a kormánynak több a polgári származású tagj urak között van olyan is, aki a mélyből jött s az iskola padjaiban érezte a szülői házat, amely odakísérte a maga egyszerűségében. Nem látják-e és nem érzik-e felelősségteljes magas állásukban azt, hogy a régi szülői házat meg kell becsülni, s hogy azoknak a szegény embereknek a jogok teljességével való felruházása megtisztelése és megdicsőitése az államfenntartó dolgozó elemeknek? Miért csak nálunk legyen a kiválasztottság rendszere? Miért csak itt legyen a protekciós választójog, — mert ezt nem tudom másnak nevezni? Miért csak itt vagyunk a reakciónak olyan karjaiban, amely még ma is feltámasztja a közigazgatási jog területén a virilizmust? Nevetnek, kacagnak rajtunk, mert nálunk oly nagyfokú az elmaradottság. (Jánossy Gábor: Csak hadd nevessenek! Mi nem akarunk sírni!) Ha ennyi egyetemet teremtünk és ennyi műveltséget osztuk, akkor miért ne legyen ez az ország érdemessé téve arra, hogy egész NyugatEurópa elmondhassa rólunk, hogy a haladás nemzete vagyunk, hogy Kossuth nemzete va-