Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-312
Az országgyűlés képviselőházának 312. ülése 1929 június 14-én, pénteken. valutavásárlás, csempészet, rosszakaratú hírek terjesztése és közgazdasági ellenforradalom címén letartóztatták. Ezeknek a hadifoglyoknak másik részét pedig azért, hogy hazajönni ne tudjanak, súlyos adókkal rótták meg, olyan adókkal, amelyeket kifizetni nem tudnak, és ezen a címen azután megtagadják útleveleikre a vizűm kiszolgáltatását. Nem utolsó fogás az sem,. hogy megtagadják nekik a hazautazást azon a címen, hogy nincs magyar útlevelük. A magyar útlevelek megszerzése érvénesen katasztrofális nehézségekbe ütközik. Jánossy Gábor t. képviselőtársam is tudja, hogy a külügyben és a belügyben le kell járnia a lábát még egy képviselőnek is ahhoz, hogy egy szerencsétlen oroszországi hadifogoly részére az oroszok által megkövetelt útlevelet meszerezhesse. (Jánossy Gábor: Igaz!) Mi a szituáció? Az illető hadifogoly öszegyűjtötte a pénzt s ír haza, hogy küldjenek neki útlevelet, mert az oroszok máskép nem engedik el. Mire azonban megérkezik Magyarországból az útlevél, már régen nincs meg az a pénz, amellyel haza tudott volna jönni Magyarországra. Méltóztassék egyszer már meghallgatni azokat az embereket, akik hazajöttek az utóbbi időben Oroszországból, és ne úgy tessék velük bánni a belügyminisztériumban és külügyminisztériumban, hogy nincs időm, nem rám tartozik! Ha majd egyszer meg méltóztatik hallgatni ezeket az. embereket, akkor meg méltóztatik tudni azt, (hogy nincs Nagyoroszországban az európai határtól Vladivosztokig, az Északi Jeges-tengertől Krimig egyetlen olyan börtön, egyetlen olyan számüzetósi hely, egyetlen olyan izolációs telep, ahol ne szenvednének, ne kínlódnának magyar hadifoglyok, akik az Északi Jeges-tengerben levő Solowjedski-szigeten, az Uraiban és Kazasztánban, mindenütt az izolációs telepeken a legrettenetesebb kényszermunkát kénytelenek, végezni, úgyszintén az ólombányákban, ahova büntetésből küldik ki az embereket. Mintha Jókainak egyik regénye valósult volna meg úgy, amint megvalósult a «Jövő század regénye»: szegény nyomorult magyar hadifoglyok vergődnek, kínlódnak és szenvednek ott. Lehetetlenség az, hogy azoknak, akik itthon vannak, akik, ha keserves kínlódással is, de eszik mindennapi kenyerüket, meg ne dobbanjon a szívük azokért, akik még mindig kint vannak. De necsak nekünk, akik ezekkel együtt voltunk a sokkal könnyebb időkben az orosz hadifogság ideje alatt, necsak azoknak a képviselőtársainknak és magyar honfitársainknak, akik kint voltak a harctéren és tudják, mi a különbség 1 s srapnell és a gránát között, a drótakadály és a spanyol lovas között, necsak azoknak, akik láttak már olyan nyári kórházakat Oroszországban, ahol a flektifuszosok, kolerások és maiárisok egymás mellé rakva kínlódtak és szenvedtek, amikor egyiknek a testéből a másikéba vitte a légy a halalthozó mérget, necsak ezeknek a szíve dobbanjon meg a hadifoglyokért, hanem dobbanjon meg azoké is, akik nem vettek részt a háború szenvedéseiben, akik idehaza töltötték a háborút, s akik nem tudnak eléggé hálát adni az "Úristennek azért, hogy nem ismerték meg azt, mi a lövészárok, nem ismerték meg azt a reggeltől éjszakáig, éjszakától reggelig, egyik hónaptól a másikig, egyik évtől a másikig terjedő örök küzdelmet az leletért, és ne utasítsanak el ma senkit azzal, hogy: nem rám tartozik, nem az én ügyem, méltóztassék ide és oda menni. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Nekem az a meggyőződésem, hogy itt ma a magyar Képviselőháznak ós a magyar kormányzatnak kell élére állni ennek az egész hazahozatali akciónak. Legyünk ugyanis meggyőződve a felől, hogy az egyes foglyok külön hazahozatalát sem én nem tudom, sem a t. képviselőtársaim közül akárki nem tudja megoldani, mert azzal csak egy ember szenvedését csökkentjük. Nekünk pedig mindent el kell követnünk arra vonatkozólag, hogy a világháborúból kifolyólag ne sínylődjék rabságban tovább egyetlen magyar ember sem. Ez az ügy igenis nem magyar ügy, ez az ügy az egész világ ügye, annak a világnak az ügye, amely bűnöse volt a világ legnagyobb kulturális szerencsétlenségének, a világháború felidézésének; ügye annak az egész világnak;, amely nem nézheti, hogy itt legyen még egy nyomorult kicsi, megcsonkított és vérevesztett ország, amelynek egyedül nincs hatalma ahhoz, hogy saját testvéreit idegen rabságból hazahozza. S én meg vagyok győződve a felől, hogy ebben az ügyben nem kell semmit sem csinálni, hanem csak kézbe kell venni. Mert iehtet a magyarokkal szemben elkövetett igazságtalanság akármilyen nagy igazságtalanság, ennél szembeszökőbb, ennél ordítóbb és retten netesebb igazságtalanság, mint hogy még vannak magyarok tízezren, akik Szibériában és Turkesztánban szenvednek, ennél irtózatosabb igazságtalanság nincs a világon. S ezért — mondom — nemcsak ez a magyar kormány tartozik felelősséggel, — felelősséggel tartozik, mert néznie kellett volna, hogy mi történt azokkal az. eimberekikiel, akik künn voltak Oroszországban — de felelősséggel tartozik érte a Népszövetség és az egész; világ minden kormányzata. (Ügy van! Ügy van!) Amikor tehát ma ideállok at. Képviselőház elé és azt mondom, hogy én ennek a kormánynak az appropriációit nem adom meg azért, mert bizalmatlansággal viseltetem iránta, szeretném megdöbenteni és megdobbantani a kormány szívét, hogy ne bürokratikusán, mint ahogyan szokták, hanem, igenis^ szívvel, mint ahogyan bele kell lökni és bele kell dobni ezt a kérdést az európai köztudatba, tegyen meg mindent, hegy ezeket a szegény, szenvedő, nyomorult magyar hadifoglyokat minél előbb hazahozzuk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Szabó Zoltán jegyző: Vértes Vilmos István! Vértes Vilmos István: T. Képviselőház! A költségvetési vita szónokai az ország mai nyomasztó gazdasági helyzetének bajmegállapításán kívül értékes 1 anyagot is adtak az orvoslás módjaira nézve, amelyeket a kormány a súlyos helyzet enyhítésére a jövőben kiadandó intézkedéseinél bizonyára felhasznál és figyelembe fog venni. Az appropriációs' javaslatnak már a mait évi tárgyalásánál képviselőtársaim közül többen arra kérték a kormányt és külön a pénzügyminiszter urat, hogy a bajba jutott magyar közgazdaság megsegítésére Szaktanácskozmányt hívion egvbe. mert gazdasági életünk talpraállításától függ a magyar jövő. A múlt évben a költségvetési törvény tárgyalásánál itt a Házban az ez irányban elhangzottakkal kapcsolatban, a kereskedelmi és a földművelésügyi tárcák költségvetésének ez évi parlamenti tárgyalásánál megemlítettem, és most a pénzügyminiszter úr szíves figyelmébe is bátorkodom ajánlani, egy magyar gazdasági vezérkar felállításának gondolatát és szükségességét. Hivatkoztam az angol példára, ahol az angol kormány a legkiválóbb nemzetgazdákból, európai hírű saakemberekiből éppen most állította fel az angol gazdasági vezérkart azzal a
