Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-311

256 Az országgyűlés képviselőházának í Megjegyzem azonban, hogy ez a kérdés nagy körültekintéssel és emberi mély érzéssel lenne keresztülvihető. A másik kérdés, amit szóvá akarok tenni a dohány jövedéknél: ez a dohánygyártás kérdése. A legnagyobb elismeréssel vagyok a dohányjövedék iránt, mert tagadhatatlan, hogy a magyar dohányjövedék gyártja a legjobb szivart. (Ügy van! jobbfelöl.) Azonkívül a határon is teljesen megszűnt a cigarettacsempészés, ami fényes bizonyítéka annak, hogy a cigarettagyártásban is elértük az európai nívót. (Ügy van! jobbfelől.) Ar dolgában is a legolcsóbb a magyar dohányjövedék, mert aki azt mondja, hogy a külföldi áru olcsóbb, nem mond igazat, hiszen ha lemérjük annak a cigarettának vagy szivarnak súlyát, azt fogjuk látni, hogy a külföldi, például az osztrák dohány jövedék azért tud olcsóbb árat kimutatni, mert fele annyi dohányt ád a cigarettában, vagy a szivarban, mint a mi dohányjövedékünk. Epp ezért csak gratulálni lehet a dohányjövedéknek a példás vezetésért. Itt egy kérdést ajánlok a miniszter úr figyelmébe. Ez az úgynevezett hazai angol pipadohány gyártásának kérdése. Nincs a világon olyan dohány, amely annyira alkalmas lenne pipadohány gyártására, mint éppen a magyar dohány. Mégis azt látjuk, hogy a dohányjövedék itt nem alkalmazkodik az ízléshez, mert a mi dohányaink, amelyek pipadohány címén kerülnek forgalomba, nagyon jók voltak azokba a régi hosszúszárú pipákba, azonban nem alkalmasak a rövid pipába, és így a publikum rá van utalva az angol pipadohányra, pedig, amint a külföldi dohány jövedékek példái mutatják, nagyon jól elő lehet állítani a hazai dohányból is kellő eljárási móddal a rövid pipába alkalmas dohányokat. Így meg lehetne menteni bizonyos kiadást, bizonyos tőkét, amely ilyen dohányokért kimegy a külföldre, de egyúttal lehetne teremteni olyan exportcikket, amelyet kint el lehetne helyezni és így két oldalról is lehetne javítani külkereskedelmi mérlegünket. Még egy momentumra kívánok rámutatni. Ez az, hogy a mi dohányjövedékünk reklám dolgában még mindig nincsen azon a nívón, amelyen lennie kellene. Aki járt a bécsi árumintavásáron, azután eljön a mi budapesti árumintavásárunkra és megnézi a dohányjövedék kiállítását vagy trafikját, eladóhelyeit, látja azt a nagy különbséget a kereskedelmi ügyességben, amely a két dohányjövedék között fennáll. Az állatvásáron például, amelyre rengeteg idegen jön, egy egészen szimpla kis trafik látta el a publikum dohányszükségletét. Künn, például Bécsben a legraffináltabb ízléssel és a reklám minden módjával felszerelt hatalmas különlegességi és nem különlegességi trafik áll a közönség rendelkezésére. Nálunk még mindig a paragrafus az, amely ezt a dolgot akadályozza, mely különlegességi és nem különlegességi trafikokra választja el a trafikokat és egy kézbe ezt a két engedélyt kiadninem engedi. Ez az oka annak, hogy az állatvásáron egészen egyszerű, talán faluba illő kis bódé látta el a trafikszükségletet. Pedig nemcsak alkalmas reklámja lett volna a magyar dohányjövedéknek, de egyúttal nagy üzlet is, ha a modern és a mai kereskedelmi ügyesség módozatainak megfelelően felszerelt fényes különlegességi és nem különlegességi trafikokat és • • kiállítást csináltak volna. Már az árumintavásáron történt egy próbálkozás, volt a dohányjövedéknek egy pavillon ja, de a trafikja megint csak egyszerű kis trafik volt, az egészben csak egy körülmény szolgálta a reklámot, hogy ä pavillonban előtti, ülése 1929 június 13-án, csütörtökön. állított Memfisz cigarettát a budapesti vásár pecsétjével ellátva lehetett a publikumnak vásárolni. Erre a momentumra csak rámutatok, hogy a dohán jövedék még sok mindent tudna csinálni, amivel jövedelmét és a nemzeti vagyont is fokozná. Ezeket a kérdéseket ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe; egyébiránt amint mondottam, teljes elismeréssel vagyok a dohányjövedék teljesítményével szemben és a címet elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Ház! A trafikengedélyekkel kapcsolatban ugyanazon eszmemenet kapcsán, amelyet Pintér t, képviselőtársam felhozott, egy sajátságos jelenségre kívánom felhívni a figyelmet. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Wolff Károly: A trafikengedélyeknél is ugyanaz a jelenség, mint minden más jogosítványnál, hogy sajnos, nagyon sok az eszkimó és kevés a fóka. A trafikengedélyek fokozatos elértéktelenedése fog bekövetkezni mindenkire nézve, ha ez az óriási ostrom a trafikengedélyek kiadásáért tovább tart az illetékes hatóságokkal szemben. Itt egy sajnálatos gyakorlat fejlődött ki, amelyet nem tudok szó nélkül hagyni. Vannak ugyanis egyes trafikok, amelyek túlságosan nagy forgalmúak, de egy szorgalmas tulajdonos birtokában mégis biztosítják annak a tulajdonosnak megélhetését. Most elkövetkezett az úgynevezett behelyezések gyakorlata; előfordulnak olyan esetek, hogy egy ilyen szorgalmas trafiktulajdonos trafikjába, amely éppen csak: az ő megélhetését biztosítja, behelyeznek egy dámát, aki megjelenik ott és minden hó elsején elviszi a maga járulékát a nélkül, hogy ahhoz munkájával hozzájárulna. (Ügy van!) Sem tőkét nem hajlandó adni, sem dolgozni nem hajlandó. Tudok egy krassz ilyen esetről. Egy Öttagú család birtokában van egy trafik. Egy szép napon megjelent ott felsőbb hatósági engedéllyel egy ilyen dáma, és alkudozni kezdett, hogy mennyit vegyen ki a kasszából. Azt mondották neki: Dolgozzék. — ö ez alól fel van mentve, ő nem dolgozik. — Hát adjon tőkét! — Azt sem ad. Én ezt nem tartom lehetségesnek, mert vagy dolgozzék az illető, vagy pedig adjon tőkét a trafikhoz, hogy legalább nagyobb legyen a forgalom. Az megrendíti a munkába vetett hitet, és aki munkával keresi kenyerét, annak igazán keserűség gyülemlik fel szívében, hogy odajön egy ilyen hölgy és minden hónap elsején kivesz a pénztárból bizonyos összeget és a tulajdonos szomorú szívvel látja, hogy az ő munkájának gyümölcsét hogyan kisebbíti egy olyan valaki, aki ahhoz nem járult hozzá. Az én igazságérzetem tiltakozik ez ellen a lehetőség ellen. Ha valami teljesen tehetetlen egyéniségről volfla szó, az könyöradomány lenne. De hogy egy hölgy bejöjjön nagyon elegáns toalettben, s más munkájából kivegye a részét, ezt tisztán mellékjövedelemnek tekintve, ezt nem tudom helyeselni és nagyon kérem a miniszter urat, ne engedje meg egy ilyen gyakorlat kifejlődését. Nagyon jól el tudom képzelni azt a rohamot, amelyet Csonka-Magyarország sok munkanélkülije és jövedelemnélkülije intéz a hatóságok ellen. Ezt a kérdést emberi érzéssel akarom is kezelni, de ahol a munkaképesség megvan s ahol csak mellékjövedelem szaporításáról lehet szó, ott nem helyeslem az ilyen dolgot. Legalább