Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-311

Az országgyűlés képviselőházának 311. ülése 1929 június 13-án, csütörtökön. 253 szerítve arra, hogy ők is elviseljék a fényűzési adó terheit. Mindezek jogos kifogások; nem támadás akar ez lenni, igen t. miniszter úr, mint ahogy méltóztatott mondani. En előbb sem támadtam, csak bíráltam a cím tételeit, bíráltam és bírálom most is azt a felfogást, amely végigvonul a különböző adózási nemeknél, az adótételek megállapításánál, s ha ezt esetleg hangosabban mondom el, azt méltóztassék talán a temperamentumomnak betudni, vagy annak az előrelátásnak, hogy nem akarok abban az elnöki megintésben részesülni, hogy hangosabban beszéljek, hogy a gyorsírók is meghallják beszédemet. (Derültség. — Jánossy Gábor: Mi is hallgatjuk nagy érdeklődéssel!) Nem is erre vonatkozik ez, hanem csak arra a megállapításra, amelyet a miniszter úr mondott, hogy az előbbi beszédemben támadás volt. Éppen úgy nem volt abban támadás, mint ahogy nem támadás ez a megállapításom sem. Azt hiszem, azért kerül ide a Ház elé a törvényjavaslat, a költségvetés, hogy a képviselők megvitassák, elmondják észleléseiket és előadják kívénalmaikat, hogy azokat a Ház bölcs bírálat alá vehesse és megállapíthassa azt, ami az ország lakosságának legjobban érdekébe vág. Sajnos, ezt nagyon gyakran nélkülözni vagyunk kénytelenek, mert a Ház bölcseséce nem mindig azt állapítja meg, ami az ország lakosságának leginkább érdekébe vág, hanem amit a kormányzás elgondol és szükségesnek tart. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Sajnos, én ezt tapasztaltam. (Rothenstein Mór: Egészen bátran lehet ezt mondani! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, ne tessék közbeszólni. Ka bók Lajos: Tapasztalatom ellenére nem tehetek kijelentéseket. Minthogy a 8. címnél, a forgalmiadók és illetékek előirányzásánál nem látom a kormány részéről azt a köteles gondosságot, amellyel viseltetnie kellene az agyonterhelt lakossággal szemben, s az előirányzásból még csak halványan sem sejthetem azt, hogy a ormány mindezeken változtatni kívánna, éppen ezért ennek a címnek tételeit elfogadni nem tudom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Há senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kíván nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk! — Bárdos Ferenc: Csak szelíden!) Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt Kabók t. képviselő úrnak válaszoljak, aki előbbi megjegyzésemet, amellyel távolról sem akartam diffikultálni azon jogukat, hogy bizonyos tagdíjakat szedjenek, méltatlannak, sőt az egyik képviselő úr, — ha jól megismertem a hangját — Rothenstein képviselő úr, (Jánossy Gábor: Könnyű megismerni!) egyszerűen ízléstelennek minősítette. (Rothenstein Mór: Igen!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen természetű megjegyzésektől tartózkodni, amelyek már a személyeskedésbe mennek át. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, ezzel a két megjegyzésükkel máris elvesztették azt a jogukat, hogy én önöktől tanuljam meg azt, hogy mi méltó és mi ízléses egy miniszterhez. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Bárdos Ferenc: Ez azonban még nem válasz!) Ami az érdemét illeti az igen t. képviselő úr felszólalásának, hogy tudniillik a fényűzésiadónak bizonyos kinövései vannak, amelyek talán nem fényűzést képező fogyasztást is terhelnek, a legnagyobb készséggel nyilatkoztatom ki, hogy az a törekvésem, — mint már egyszer voltam bátor azt kifejteni a Házban — hogy a fényűzésiadót fokozatosan megszüntessem, először mindazon a téren, ahol nem valódi fényűzést terhel, (Helyeslés.) másodszor, hogy megszüntessük azon a téren, ahol ez a fényűzésiadó a mi ipari termelésünket akadályozza. (Helyeslés.) és harmadszor mérsékeljük azt ott, ahol az aránytalan. Ami a konkrét dolgot illeti, amit az igen t. képviselő úr felhozott, hogy tudniillik bizonyos étkezőhelyeken, kávéházakban és vendéglőkben tíz órán túl fényűzési adót kell fizetni, ez a rendelkezés tudtommal túlnyomó nagyrészben zenés kávéházakra és vendéglőkre vonatkozik, tehát csak bizonyos vendéglőkre és kávéházakra • (Rothenstein Mór: Nem szabad a zene?) — én örülök a zenének — amelyek azonban adóközösségbe léptek és ennek folytán máris enyhült ez az adóteher. En készséggel hajlandó vagyok ezt a kérdést részleteiben letárgyalni az érdekeltséggel és a legméltányosabban és azon szempontból elintézni, hogy azok, akik tényleg foglalkozásuknál fogva kényszerülnek bizonyos éttermekben ezen órán túl is megjelenni, lehetőleg mentesítessenek ezen adó alól. (Helyeslés.) Ugyancsak a fényüzésiadó miatt tett kifogást Petrovácz igen t. képviselő úr, mégpedig két szempontból, először abból a szempontból, hogy egyházi használatra szolgáló ruházati, illetőleg ornátusanyagokat, ^azután bizonyos kegyszereket fényűzésadó alá vonnak. Bocsásson meg a t. képviselő úr, de általános rendelkezés az, hogy bizonyos anyagok, — így a selyem is — fényűzésadó alá vonatnak, mégpedig ma már kivétel nélkül a gyártás helyén, illetőleg a vámhatárnál. Azt megmondani előre a vámhatárnál, hogy vájjon az az anyag mire fog később felhasználtatni, bajos, még kevésbbé lehet azt megmondani a gyártás helyén. Ha azonban valamely iparág nagyobb mértékben foglalkozik az ilyen anyag feldolgozásával, nem zárkózom el az elől, hogy visszatérítést adjunk. Másodsorban — azzal kapcsolatban, hogy a vámnál a külföldről jövő kegyszerekre kérésre esetenként vámmentességet szoktunk adni —' diffikultálta a t. képviselő úr, hogy bizonyos ügynökök azzal bíztatják a különböző egyházi férfiakat: vegyenek külföldön, mert akkor vámmentesen hozhatják be. Ha sikerülne az ilyen ügynök urakat közelebbről megismernünk, úgy mindenesetre ettől a foglalkozásuktól megfosztanánk őket, hogy ilyen agitációt r ne csinálhassanak és ezzel a visszaélésnek gátat vetnénk, azonban éppen a t. képviselő úr által hangoztatott szempontokból kezeljük liberálisan ezt a kérdést. Ha valaki igazolja, hogy egyházi célokra akar ilyen dolgokat behozni, amelyet itthon nem állítunk elő, és vámmentességet kér, azért eszünk ágában sincs ezeket fényűzési tárgyaknak minősíteni; tisztán azért estek fényűzésiadó alá, mert egyes adott esetekben, nem tudjuk annyira szétválasztani, hogy vájjon milyen célra fognak azok használtatni. Kijelentem azonban, hogy a tendencia természetesen az, hogy az egyházi célokra szolgáló felszerelési cikkeket stb. fényűzésiadóval mi ne terheljük, mert azok nem fényűzési cikkek, hanem bizonyos egyházi dísznek, ornátusnak a vallásgyakorlattal kapcsolatos szükségképpeni eszközei,