Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-310

Az országgyűlés képviselőházának metropolisok dolgozó közönsége a hét végén leteszi az írótollat vagy a kalapácsot, és felkeresi a város közelében fekvő üdülőhelyeket, tavakat, tengerpartot, vagy folyóvízeket, hogy ott töltse el a vasárnapját és ott frissítse fel magát a legközelebbi munkahétre. Nekünk, magyaroknak a Balaton és a Duna maradt meg ilyen célra. A Dunára mennek ki azok, akik kevésbbé tehetősek. Ezrével, rajokban lepik el a Dunapartot, és elmondhatom, mindnyájan nagy örömmel látjuk azt, hogy a vízisport és a víz mellett való tartózkodás nagy lendületet vett (Ügy van ! Úgy van! a jobboldalon.) A tehetősebbek, akik többet tudnak áldozni, a Balaton felé gravitálnak. A Balatont fizikailag közelebb hozni nem tudjuk, de közelebb hozhatjuk a közlekedési eszközök megjavítása és az odajutás időtartamának csökkentése által. Látjuk azt, hogy a vasúti vonalak megjavítása milyen óriási nehézségekbe ütközik és milyen pénzáldozatokba kerülne, úgyhogy erről egyelőre még le kell mondanunk. Van azonban még egy mód, az autóval vagy motorral való megközelítés lehetősége. Emlékszem rá, hogy két évvel ezelőtt is még 4—500 olyan autót számoltak meg, amely a Balatonhoz vitt üdülő embereket. 500 autón — ha csak négyszemélyesnek veszem mindegyiket — legalább 2000 ember utazik le oda. 2000 ember, ha csak 20 pengőt költ is el egy nap, 40.000 pengőt jelent ott szombaton és vasárnap. Ez a 40.000 pengő hiányzik két év óta a Balaton partján. A balatoni szezont meghosszabbítani nem lehet. Az előszezonban történő weekendezéssel, hétvégi kirándulásokkal azonban mégis meghosszabbíthaíjuk a szezont és feljavíthatjuk az ottani vállalkozás helyzetét. Ha a vállalkozásnak van valamelyes bevétele legalább a hét végén, akkor a nyaralótelepek is fejlődhetnek, és akkor tudunk valamit kapni a pénzünkért. De nemcsak a hétvégi kirándulókról van szó, hanem nagyon sokan vannak olyan dolgozó családapák, akik le viszik oda családjukat és legalább szombaton le akarnak rándulni familiájukhoz, hogy a vasárnapot családjuk körében tölthessék, mert közben Pesten kénytelenek családjuk számára a kenyeret megkeresni. Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy elő kellene segíteni, meg kellene próbálni mindenképpen, hogy a lehető legrövidebb idő alatt érhessék el a Balatont és minél kevesebb időt vegyen igénybe a Budapestről oda való utazás. Tavaly le voltak zárva a marton vásár—érdi, a szabadba ttyán—fehérvári és egyéb útszakaszok. Nem akarok most kitérni arra, hogyan voltak egymásután lezárva ezek az utak, kétségtelen azonban, hogy zokszó nélkül tűrte az egész közönség, mert azt gondolta, hogy most megjavítják az utat — egyszer ezzel is számolni kell, — az út készen lesz, s akkor a közlekedés akadálytalanul történhetik. Az érd—martonvásári útszakasz teljesén le volt zárva. A közlekedést pedig úgy oldották meg, hogy Ercsi felé terelték. A leglehetetlenebb és legrosszabb útviszonyok közé kerültek az utasok, úgyhogy abbanmaradt a kedvük és többé nem mentek a Balatonra. Később azután az utat megépítették. Kénytelen vagyok azonban azt is megemlíteni, hogy személyes tapasztalatom szerint, ha az ember azt moüdotta, hogy Tárnokra megy, akkor az utat megnyitották, és akadálytalanul mehetett az ember az úton keresztül a lezárás tartamának körülbelül fele ideje alatt. Az út készen volt, de — nem tudom miért — nem nyitották ki. A kultuszminiszter úrnak is mondottam, hogy így menjünk, mert akkor keresztül lehet menni az úton, és azután így át is mentünk az úton. Később kinyitották az utat, azonban olyan rosszul csinálták meg, hogy egy új vállalkozónak kellett kiadni, 310. ülése 1929 június 12-én, szerdán. 237 aki minden lezárás nélkül is gyorsan meg tudta csinálni és meglehetősen jó is volt az út. Elismerem, hogy a leghelyesebb intenciók vezették a kereskedelemügyi minisztériumot és kormányt, amikor elhatározta, hogy ezt a Balatonhoz vezető utat átépíti és egy rendes, hosszabb ideig jókarban maradó útformára fog áttérni. Ezután megint lezárták ezt az útszakaszt, úgyhogy megint csak borzasztó nagy kitérőkkel és rossz, komisz utakon lehetett Marton vásárt elérni. Csak azt nem tudom megérteni, hogy először miért kell ezt nyáron csinálni, amikor éppen a főszezon van és a legnagyobb a közlekedés, másodszor pedig, ha már nyáron csinálják, és ez elől nem lehet kitérni, miért nem lehet úgy megcsinálni, hogy a forgalom és a közlekedés lehetősége az útépítéssel valahogy összeegyeztettessék, amint ezt pl. a sertéshizlalótól Érdig terjedő útszakasz javításánál láthatjuk, ahol az út egyik felén dolgoznak, az út másik fele pedig a közlekedés számára van fenntartva. Le volt zárva a szabadbattyán—székesfehérvári útszakasz is. Amikor egyszer azon is megpróbáltunk keresztülmenni, kisült, hogy ezen is lehet járni, azután szépen fel is oldották a zár alól. Én ugyan nem láttam semmit, az út olyan volt, mint azelőtt. Állítólag az útszakasz egyik részén feltöltést csináltak, a másik részén pedig eliminaltak egy emelkedést. Kétségtelen tény, há ez megtörtént is, nem vett annyi időt igénybe, mint amennyi ideig a vállalkozó ezt az utat lezárva tartotta. Nem tudom elképzelni, hogy a kereskedelmi minisztérium tudtával történhetett az útnak ilyen sokáig való lezárása. Megjegyzem, hogy a lezárás nem úgy történt, hogy korlátot, vagy sorompót vontak volna az úton keresztül, hanem egy tábla jelezte, hogy az út pedig Balatonfüred felé erre megy, és egy kitérő útra mutatott rá. Az autós nem próbálja meg, hogy vájjon keresztül tud-e menni, hanem visszafordul és elmegy az útjelzés felé. . . Àz idén megint le van zárva egy útszakasz, a szabadbattyán—polgárdi—lepsényi útvonal Enying felé. Az én értesülésem szerint, ha Enyingről, vagy Siófokról visszafelé jön az ember, és bemondja azt, hogy Lepsénybe akar menni, akkor visszafelé egy sokkal rövidebb úton engedik oda, amennyiben a lezárt út egy részén lehet menni. Ott van egy ember, s ha az ember azt mondja neki, hogy Lepsénybe akar menni, akkor sokkal rövidebb idő alatt jöhet vissza. Azt a megállapítást tettem, hogy amikor az utakat építik, de utána is, hiányosak az átjelzések. Vagy egyáltalán nincs útjelzés, vagy rossz az útjelzés. Egy példát mondok, megint a saját tapasztalatomból. Tavaly, amikor a szabadbattyán—fehérvári útszakaszt kinyitották, az útkerteszezésre odaállítottak egy nyilat; addig ott nem volt más, csak egy óriási nagy tábla, amely jelezte, hogy az útjavítás miatt merre megy a közlekedés. Most odaállítottak egy nyilat azzal a felírással, hogy: Balatonfüred felé, — s a nyíl a régi kerülő irányba mutatott. A régi kerülő úton volt azután egy elágazás, ahol jobbfelé ment egy út Várpalotára, balfelé pedig az ember Szabadbattyánról bejuthatott a balatoni útba. Most azután ezt a táblát, amely helyesen mutatta az irányt Balatonfüred felé, kerülő úton is, eltávolították, és egy másik táblát tettek a Várpalota felé vezető dülőútra, hogy arra kell menni Balatonfüred felé. Az emberek nem ismerték ki magukat. Én tudtam, hogy merre mentünk azelőtt, engem tehát nem térített ki a nyíl, de akik nem ismerték ki magukat, azok elmentek először Várpalotára, onnan Hajmáskérre, onnan Kenésére, vagy pedig be kellett menniök Veszprémbe, Veszprémből azután mehettek vagy Felsőörsre, vagy Csopakra,