Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

íggyülés képviselőházának 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. \.z orsza vánja, készen álljon. Ezeket a kérdéseket tehát kár élére állítani. És amikor én ezt az egységesítő gondolatot és a hadseregnek ezt a megnemesítő felemelését hangoztatom, egyúttal nem zárkózhatom el ezeknek a hibáknak megjelölésétől sem. Legyen szabad egy fontos gondolatot a mélyen t. honvédelmi kormány figyelmébe ajánlanom. Más tárcák vitája során itt már nagyon sokszor esett szó arról, hogy a magyar társadalomnak van egy osztálya, amely tömérdeket áldozott a háborúban. En azt mindom, t. Képviselőház: a haza védelmének két tábora volt. Az egyik tábor fegyverrel a kezében védte határainkat. De a másik táborról se feledkezzünk meg. arról a táborról, amely a tanítónak és jegyzőnek vezérlete alatt sorakozott a banképületek előtt, hogy odaadja filléreit a haza oltárára. Ezeket a filléreket a nemzeti becsület oltalma alá helyezték. Eddig erről a társadalmi osztályról a pénzügyi tárca és a néüjóléti tárca keretében beszéltünk, holott a hadikölcsönösök nyomorúságának oltalmazása a honvédelmi minisztérium kötelessége. (Szilágyi Lajos: Ügy van! Ügy van!) Miért, igen t. honvédelmi miniszter úr? Miért kicsinyelhessük le azokat, akiknek ma koldusbot van a kezükben, holott azelőtt mindenüket odaadták a haza oltárára? Tisza Istvánnak nagyszerű lendületű szavai csengenek örökké a fülükben, hogy: addig semmiféle adósságot fizetni nem lehet, amíg a tiéteket meg nem fizetik. En a politikai konzekvenciákat ~

t egy kormányzat szempontjából akképpen bírálom és méltatom, hogy az előző nagyságok politikai ítélőszéke előtt és kötelező Ígéretei előtt meg kell hajolniok azoknak is, akik magukat valamely kormányzati szellem utódaiként^ emlegetik. Lehetetlennek tartom, hogy ez a kérdés továbbra is megmaradjon ebben a pénzügyi vonatkozású szűk keretben. En még összehasonlítást sem teszek, pedig nagy kedvem volna elmondani, hogy tegnap itt hallottuk, hogy a tyúkok felnevelésére hány milliót adtak és kiknek adtak. Szégyenpír futja el az ember arcát. En az ilyen közgazdasági érdekeknek megértője vagyok, de sokkal nagyobb megértéssel viseltetem az emberek, mint a baromfiak iránt. (Mozgás.) Elnök: Nagyon kérem a képviselő urat, méltóztassék a honvédelmi tárea költségvetésének keretében megmaradni! Gál Jenő: T. Képviselőház! En csak ezt az összehasonlítást engedtem meg magamnak, de amikor a honvédelmi tárca keretében azokat kívánom védelmezni, akik a honvédelem részére mindenüket feláldozták, azt hiszem, hogy a mélyen t. Ház bölcsesége meg kell hogy találja az utat és módot arra, hogy ez a kérdés tovább ne legyen elhanyagolt, lebecsült kérdés. A magyar hadikölcsöntársadalom aktív tagja volt a nemzetvédelem erejének. A magyar leszegényedett hadikölcsöntársadalmat nem lehet tovább biztató szavakkal megnyugtatni ; itt • cselekedni kell és mindenhonnan, minden tárcából el kell venni valamit és belőle a honvédelmi tárcát kell dotálni azért, hogy a hadikölcsöntársadalmat, ezeket a katonákat, ezeket a vitéz embereket, akik mind nagy áldozatot hoztak, akik nemcsak önmaguk vagyonát, de egész családi vagyonukat, árvák és özvegyek vagyonát adták oda, kárpótolni lehessen. Ezt nem lehet tovább nézni. (Szilágyi Lajos: Ez a honvédelmi miniszter előtt nem lehet közömbös!) Fábián Béla t. barátom megemlékezett a hadifogoly szerencsétlenekről ott kint. En megemlékezem a hadiáldozatokról itt bent, hogy ezt a lenyűgözött társadalmat emeljük fel. Ez a 11 honvédelmi miniszter úr problémájához tartoznék, mert elpusztít s elsenyvedni hagy olyan emberanyagot, amely még itt élhetne a maga teljes erejében, vagyonának romjait megkaphatná. Mert ha az állam becsülete van ehhez hozzákötve, akkor ' méltóztassék itt is érvényesíteni azt a híres lovagiasságot, azt a híres tartozó kötelességet és méltóztassék a hadikölcsöntársadalmat az éhenhalástól és pusztulástól megmenteni. Ha nézem a honvédelmi tárca költségvetésében a kiadási tételeket és ha összehasonlításokat teszek, nagy szomorúsággal kell egyet-m ást megállapítanom. Kezembe akadt egy bank költségvetése és egy iparvállalat költségvetése. Amikor egy bank osztályvezetőjének fizetését és egy magyar tábornok fizetését Összehasonlítom, vagy amikor egy bíró • fizetését összehasonlítom egy bankfiú fizetésével, azt kell mondanom, hogy difficile est satiram non scribere. Hát hogyan, hát egy tábornok vagy egy altábornagy, akire nemzeti értékeinket, kincseinket s minden reménységünket bízzuk. akit osztatlan tiszteletnek kell öveznie, dotáció tekintetében ott tartson, mint egy harmadik osztályú bankfiók főnöke? Hát ez nem lehet így, ezen segíteni kell. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Vagy ha azt nézem, hogy a honvédfőtörvényszék bírói és elnöke dotáció tekintetében hol tartanak, akkor azt kell mondanom, hogyha az állam pénzügyeit így kezelik, ha a pénzügyminisztérium nem bocsát többet rendelkezésre, akkor én az olyan pénzügyminiszter iránt, akinek ehhez nincs érzéke, nem volnék bizalommal s ha minisztertársa volnék, nem ülnék vele addig egy kabinetben, amíg nem segít azokon, akiknek megsegítésével és megbecsülésével tulajdonképpen nemzeti értékeket konzerválunk. (Egy hang a jobboldalon: De ha nem tud többet adni!) Akkor elmennék, csakhogy itt nálunk ez nem igen érvényesül, mert a miniszteri székekbe nagyon könnyen mennek a mélyen t. miniszter urak, de szívesen eljönni onnan, erre nem igen volt példa a magyar történelemben. (Derültség.) Ezek az érzések hatottak át engem akkor, amikor a hadsereg iránti megbecsülésemnek kifejezést adva s megbecsülve azt a nagyszerű értéket, amely a m. kir. honvédség múltjában és jelenében mutatkozik, fájdalom, azon okoknál fogva, amelyeket felemlítettem, nem lehetek bizalommal a mélyen t. kormány iránt, s ezért nem fogadom el a honvédelmi tárca költségvetését. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Báró Láng Boldizsár! Br. Láng Boldizsár: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Evekig éltem külföldön és ez idő alatt sok jóindulatú, de sok rosszindulatú, elfogult kritikát is hallottam a mi viszonyainkról, azonban a magyar faj katonai kvalitásait soha, senki kétségbe nem vonta. Es ha ma minden megcsonkítottságunk ellenére a világ mégis olyan faktornak tekint minket, amellyel az európai politikában számolni, sőt komolyan számolni kell, úgy ezt nemcsak annak köszönhetjük, hogy ismét talpraállottunk, és rendet és konszolidációt teremtettünk ebben az országban, amelyet a háború, a forradalmak, az ellenséges megszállás és a trianoni béke végigdúltak, hanem köszönhetjük annak is, hogy a külföld elismeréssel, sőt tisztelettel hajlik meg a magyar nép katonai múltja és erényei előtt. De ha már politikai súlyunk szempontjából is minden eszközzel istápolni kell katonai kvalitásainkat, a katonai követelések terén még sem szabad túlzásba mennünk, mert hiszen egészséséges állam életében a hadsereg öncél sohasem