Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

12 Az országgyűlés képviselőházának lehet. A hadsereg kedvéért kulturális és gazdasági kérdéseinket és az állam egyéb fontos követelményeit elhanyagolni nem lehet, mert hiszen a legjobb hadsereg is feladatának csak akkor tud teljes mértékben megfelelni, ha e mögött a hadsereg mögött megfelelő gazdasági és kulturális erők sorakoznak fel, és ha ezt a hadsereget, hogy mást ne említsek, egy minden tekintetben kifogástalan közigazgatás támogatja. Kétségtelen azonban az is, hogy minden gazdasági tevékenységünknek gyümölcsét csak addig élvezhetjük nyugodtan, hogy minden intézményünk, a magyar kultúra és minden a magyar jövőbe vetett bizakodásunkés reménységünk csak addig állhat fenn, amíg mindezt egy minden eshetőségre felkészült hadsereg védelmezi. (Ügy van! Ügy van!) Es ha az imént azt mondottam, hogy a katonai követelések terén nem szabad túlzásokba menni, vagyis hogy ezekben a kérdésekben még a szakembernek is bölcs Önmérséklést kell magára kényszeríteni, kétségtelen másrészt az is, hogy ezekben a kérdésekben bölcs előrelátás kell, hogy vezessen mindenkit, akinek ennek az ország sorsa és jövője szívén fekszik. Minden hadseregnek, ha nem is egyetlen, de első feltétele a kifogástalan tisztikar, mert ha egy szakember egy hadsereg értékét akarja megállapítani, úgy elsősorban azt nézi, azt vizsgálja, hogy mit ér annak a hadseregnek tiszti- és altisztikara. Egy minden tekintetben megfelelő tiszti- és altisztikar, ha nem is teljes egészében, de bizonyos fokig még egy hadsereg anyagi hiányoságait is képes pótolni, ellenben nagyon jól tudjuk a világháborúból, hogy egy kitűnően felfegyverzett és minden anyagi eszközzel bőven ellátott csapat is csak problematikus értékű, ha tisztikara nem áll a helyzet magaslatán. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Megelégedéssel, Örömmel és büszkeséggel kell konstatálnom, hogy kevés olyan hadsereg volt a világháborúban, és kevés olyan hadsereg van ma is, amelynek tisztikara és altisztikara olyan nemes hazafisággal és olyan nemes önzetlenséggel teljesítette volna és teljesítené ma is nehéz kötelességét, mint éppen a mi tisztjeink és altisztjeink. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért nemcsak szükségesnek, hanem egyenesen kötelességemnek is tartom, hogy ma elsősorban a tisztikérdéssel foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Amint méltóztatnak tudni, a katonai pálya sok nélkülözéssel, sok lemondással jár, A fiatal tiszt,^ amikor tiszti esküjét leteszi, egyszersmind szegénységi fogadalmat is tesz. ami magában véve nem volna baj, mert az, aki katonai pályára lép, ideális célokat tűz ki maga elé és könnyen lemond arról, hogy földi javakban bővelkedjék. Az idealizmusnak azonban vannak határai és az ideali

mus zománca lassanként lepattogzik annak lelkéről, aki a mindennapi megélhetés nehéz gondjaival küzd (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és aki állandón kénytelen azon törni a fejét, hogy hogyan teremtse elő családjának legszerényebb szükségleteit is. (Ügy van! Ügy von! a jobboldalon.) Ezen a téren, az anyagiak terén sajnos, bajok, súlyos bajok vannak, amelyeken segíteni kell, (Ügy van! Ügy van a jobboldalon.) ha meg akarjuk őrizni tisztikarunknak mai általánosan ismert és elismert magas erkölcsi kvalitásait amelyek évszázados nemes tradiciókból fakadnak. (Élénk helyeslés a jobbés baloldalon.) Tudom, hogy az ország helyzete ma nem olyan, hogy ezeken a báj okon máról-holnapra 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. segíteni lehetne, de viszont tudomásom van arról, hogy az illetékes körök állandóan foglalkoznak a tisztviselői és ezzel kapcsolatban a tisztikérdés végleges rendezésével, sőt ilyen értelemben nyilatkozott maga a pénzügyminiszter úr is ebben a Házban. Éppen ezért óhajtom már most előterjeszteni azokat a kérelmeket, amelyelyeket e kérdés végleges rendezése alkalmával a tisztikar szempontjából figyelembeveendőknek és megszívlelendőknek tartok. A mi tisztjeink fizetését más államok tisztjeinek fizetésével összehasonlítani, amint ez gyakran történik, nem tartom reálisnak, mert minden államnak más és más a pénzügyi teljesítőképessége, így tehát nem tehetek egyebet, mint azt, hogy a mi tisztjeink fizetését a mi tisztviselőink fizetésével hasonlítsam össze. (Szilágyig Lajos: Jobb a pénz vásárlóerejéhez arányosítani! — Simon András: A szükséglethez! — Friedrich István: Megélhetési index!) Előre keli azonban bocsátanom, hogy távol áll tőlem minden animozitás és senki sem óvakodik jobban, mint én, attól, hogy éket verjek a tisztek és a tisztviselők, a katonai és a polgári társadalom közé, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) mert hiszen ma, amikor a közjogi válaszfalak, hála Istennek, már leomlottak és amidőn nagyobb szükség van minden tekintetben és minden téren az egységre, mint valaha, kerülni kell mindent, ami ellentéteket támaszthat a katonaság és polgárság között. (Helyeslés.) Ha mégis paralellát vonok a tiszti és hivatalnoki fizetések között, ezt csakis és kizárólag: kényszerhelyzetből kifolyólag teszem, mert meg vagyok győződve arról, hogy csakis ez az eljárás képezheti egy reális összehasonlítás bázisát. Rendes körülmények között a különböző minisztériumközi értekezleteken a vita a körül folyik, hogy a tisztnek mennyivel több vagy kevesebb fizetése van, mint a vele egy fizetési osztályban lévő miniszteriális tisztviselőnek, vagyis hogy néldául egy őrnagy fizetése hogyan aránylik eoy miniszteri titkárnak, vagy segédtitkárnak fizetéséhez. Ez szokott lenni az összehasonlítás egyetlen alapja. Pedig ez az összehasonlítási alap hiányos és így helyes képet nem adhat. Helyes képet így nem kaphatunk azért, mert nemcsak azt kell tekintetbe venni, hogy az egyes fizetési osztályokban, ebben meg amabban a kategóriában, mennyit tesz ki az évi javadalmazás, hanem tekintetbe kell venni azt is. hogy a tisz, illetőleg a tisztviselő hány évet töltenek el az egyes fizetési osztályokban. (Egy han" a közéven: Milyen hatásköre van!) Vagyis helyes és tiszta képet ebben a kérdésben csak akkor nyerünk, ha kiszámítjuk, hogy a mai harmincötéves katonai, illetve polgári szolgálat mellett mennyi fizetést kan a tiszt, illetőleg a tisztviselő e harmincöt év folyamán összesen. Számításaim a következő eredményt adiák: Ha azt az összeget, amelyet egy tiszt harmincötéves szolgálata folyamán^ az r államtól fizetésképnen összesen kan. száz^ százaléknak vesszük, akkor a középiskolai tanár fizetési kitesz 105'6 százalékot, a miniszteriális tisztviselő fizetése átlaa-ban 116 százalékot. — de egyes minisztériumokban felmegy ez 330 százalégik, sőt egves esetekben 130 százalék fölé is — az ügyészek és a bírák fizetése kitesz 139 százalékot. Méltóztatnak tehát látni, hogy a tiszt mindezekkel a kategóriákkal szemben hátrányban van. Ennek oka az, hogy a tiszt az alacsonyabb fizetési osztályokban jóval több^ időt tölt el, mint a polgári tisztviselő. A ma érvényben lévő szolgálati pragmatika szerint a tiszt tíz évig