Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-306
10 Az országgyűlés képviselőházának A hadseregről minden magyar embernek tisztelettel és szeretettel eltelve kell beszélnie. A nemzetvédő gondolat institúciói sugalmazzák mindlenkiben ezt az érzületet, de a szeretet fokozásához hozzátartozik az, hogy a hadsereg ne legyen külön osztály. A hadsereg a nemzet dédelgetett kedvence csak akkor tud lenni minden országban, ha a nemzeti társadalomba való beilleszkedést szolgálja. (Gr, Csáky Károly honvédelmi miniszter: Ebben csak nincs hiba ma?) Ha a klasszifikációnak előbb említett vonatko- ' zásai fennmaradnak, ha példát adnak arra, hogy a félreértések és villongások nem a társadalomnak köztudat szerinti megítélésével, hanem a kódexnek, szokásoknak és tradícióknak megtartásával intéztessenek el, úgy ez nem az az út, amely a népszerűsítéshez vezet. Méltóztassék elhinni, az volna a fontos, az volna a szükséges, hogy ezek lenyesegessenek és semmi különbség ne legyen, mert — amint majd a gyakorlatból rá fogok mutatni — ez a megkülönböztetés, amely a hadsereg életét egész külön klasszifik ál ja és méltányolja, más nyugati államokban — alkotmányos államokban — már nincsen meg. : En itt az előbb örömmel hallottam megemlítését annak, hogy a katonai büntető törvénykönyv reformja készülőben van, (Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: Készen van!) vagy amint hallpm, készen van. En nem ismerem ezt az alkotást, (Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: Meg lesz vele elégedve!) azonban nagyon szerettem volna, ha előbb ez a kódex a magyar jogászközönségnek^ a Magyar Jogászegyletnek, budapesti ügyvédi kamarának és mindazoknak az egyesületeknek bemutattatott volna, amelyek a jog ápolásával foglalkoznak. Megmondom, hogy miért? En a háború alatt mint katonai védő igen sokat szerepeltem és ki kell itt a Ház színe előtt jelentenem, hogy olyan reverenciával és oly nagyrabecsüléssel vagyok eltelve a katonai honvédbíráskodás iránt, hogy azokról egyszer a Magyar Jogászegyletben külön megemlékeztem. Miért? A magyar honvédségi katonai bíráskodás magában foglalja a jogi tudásnak és a laikus elem bevonásának nagyszerű lendületét az igazságszolgáltatásba. A polgári igazságszolgáltatás nélkülözi az esküdtszékei de a katonaiban, — ha nem is a maga tiszta formájában — de valamelyes módon megvan. Amikor én ott láttam csapattiszteket és ott láttam az elnöki székben tábornokokat, akiket a jog formalitásai nem kötöttek és akik a megérzés szerint találták el az igazságot és a kivezető utat, jóleső^ örömmel konstatáltam: mennyi egészséges jogi ösztön és érzés lakik azokban a magyar katonákban, (Erődi-Harrach Tihamér: Ez így van!) akik ottan ítélkeznek és akkor az a vágyakozás élt a lelkemben: bárha látnék ilyen szellemet a polgári bíróságok mindegyikénél, ahol néha a jog formalizmusának, az alaki igazságnak áldozatul esik maga, a materialis igazság, (Erodi T Harrach Tihamér: Kitűnően működnek a katonai bíróságok!) A legkitűnőbben. Nevekkel is szolgálhatnék, olyanok neveivel, akik kiváló jogászok, akik a honvéd koronaügyészségnél szolgálatot teljesített és teljesítő kiválóságok, akik maguk is panaszkodtak arról, hogy a régi eljárási mód, amelyet még az osztrák törvényekből, rendeletekből és pátensekből vettünk át, sokszor nem engedi érvényesülni azt a gondolatot, amely bennük él. Ezért szerettem volna látni előzőleg a kódexet, mert azért vannak hibák ebben a szerkezetben is, amelyeket eliminálni kell. Az első az, hogy nem lehetek híve annak, hogy az anyagi 306. 'ülése 1929 június 7-én, pénteken. törvény szempontjából — kivéve a szigorúan vett katonai bűntetteket, amelyek delictum sui generis — itt más felfogások, más szempontok legyenek érvényre juttathatók. (Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: Ez meg is van szüntetve!) Ha látni fogom, nagy Örömmel fogom konstatálni. Méltóztassék azonban elhinni, mélyen t. honvédelmi miniszter úr, hogy amikor én itt felvetettem azt a gondolatot, hogy a kétféle eljárást egységesíteni kell és hogy a társadalom közelebbhozását tartom olyan elsőrendű feladatnak, hogy ennek szolgálatába kell állítani a honvédség ügyét is, akkor erre is gondoltam. Miért kell külön büntetőtörvénykönyv és külön szabályok? Méltóztassék csak megnézni, hogy Franciaországban, amelynek katonai fegyverkezése kétségkívül a közérdeklődés homlokterében áll, ha katonák ítélkeznek is, de nem külön törvény és külön felfogás szerint ítélkeznek. A törvény mindenkire egyenlő és a krimen is minden vétkezőre nézve az államakarat szerint egy felfogással intézhető el. Az efajta bifurkáció, az efajta külön valóságok eltávolítják a hadsereget a polgári társadalom közelségéből. És ha most törvényt hoznak a megtorlásokról, akkor igyekezzenek arra, hogy ez a törvény azt a gondolatot szolgálja, hogy a hadsereget és a polgárságot közelebb hozza egymáshoz. Most egész Európában nagyszerű evolúció van, az, hogy a régi úgynevezett fegyelmi büntetéseket, a régi úgynevezett testi szenvedéseket okozó büntetéseket mindenütt kiküszöbölik és a javító elméletnek azok a nagyszerű vonatkozásai kezdenek érvényesülni, hogy a megtorlás szigorúsága helyébe a példát mutató javító lehetőségek lépjenek. Katonai szempontból ezt még fontosabbnak tartom, mert a büntetésnek sohasem szabad a katonát elkeserítenie, a katona kell, hogy /átérezze, hogy megérdemelt büntetésben részesült, ami őt képesebbé teszi azoknak a kötelességeknek teljesítésére, amelyek ellen vétkezett. Nem a régi reglamákból átvett szigor kell, amely a haptákban való állást, a szalutás szabályosságát és minden egyéb ilyen formalizmust tartott olyannak, amelyek ellen való vétsége a katonának olyan büntetéseket vonhat maga után, amelyeket a polgári társadalomban meg sem értenek. E helyett lelkükbe kell vinni a honvédség történetéből merített azokat a példákat, amelyekről itt megemlékeztünk. Azt tartanám szükségesnek, hogy ez a szellem legyen meg nemcsak a katonaságban, hanem mindenkiben is a világon. És ezzel felelek a mélyen t. előadó úrnak. Nem kell itt ma megkülönböztetéseket tenni, amelyek elméletek szerint osztályozzák azt a gondolatot, hogy mi a kötelesség. Magyar szempontból az aktualitásokat ma ne keressük, és ne bírálgassuk, mert ránk /nézve egy vágyakozás van, amely lelkünkben él, amelyet nem kell kihirdetni és amelyről nem kell meggyőzni senkit sem. Mert a magyar gondolat osak az lehet: ha úgy kívánná a végzet, ha úgy fordítaná a sors a mi útjainkat, hogy valamikor helyt kell állnunk, akkor a Kossuth-nóta hangjai mellett mindenki katona lesz, mert mindnyájunknak el kell menni, ha hív a haza. (Tetszés.) Itt nincs szükség erre az osztályozásra, és nem lehet olyan kényszerítő szerződés és nem lehet olyan trianoni akarat és nem lehet olyan nemzetközi közvélemény, amely kiirtsa a magyar lélekből azt a sóvárgó vágyakozást, amely benne él, de amely ^ nem irthatja ki az okosságot sem, az elmésséget sem, azt a tudatot sem, hogy akkor, amikor a parancsoló szükség ki-
