Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

8 Az országgyűlés képviselőházának zés.) Az amszterdami szereplés óta azonban azt kell mondanom, hogy valami hiba van, én nem tudom, hogy micsoda, talán a t. honvédelmi miniszter úr jobban fogja tudni és utána fog níézni, hogy a legközelebbi olimpiászon a csorba kiköszörültessék és elfoglaljuk azt a helyet, amely minket megillet. Szólni akarok arról is, hogy a magyar királyi honvédség megteremtőiről, továbbá azokról a nagynevű emberekről, akik jelen voltak a honvédség bölcsőjénél —

: ezeket ismertem, szolgáltam alattuk — semmiféle megemlékezés nem történt. Jánossy Gábor t. barátom talán megengedi, hogy én is egyszer citálhassak egy költőt. Kölcsey azt mondta, hogy az a nemzet, amely nem becsüli nagyjait, elpusztul. A honvédség főparancsnoka volt például József főherceg azután Klobucsár. Hogy am. kir. honvédség és népfelkelés a világháborúban olyan szép eredményeket ért el, ez Klobucsár tábornok óriási érdeme. Ez az ember két év előtt meghalt és egy sor írás sem emlékezik meg arról az emberről, aki teljes életében magyar érzelmű horvát férfiú volt. De nézzük a lovasságot. Megemlékezik talán valaki Henneberg Károlyról? Amikor én kikerültem a Ludovikáből, Kassán kerületi parancsnok volt az a Máriássy János, aki 1848-ban tábornok volt. Görgey Kornél, a szegedi kerületi parancsnok 1848-ban őrnagy, majd alezredes és lovasosztályparancsnok volt. De felemlítem Ghiczy Bélát, Hollán Ernőt, aki székesfehérvári kerületi parancsnok volt, Dobayt, aki a székelyezred parancsnoka volt és Pozsonyban szolgált, azután Aschermannt, aki később Vendrey lett, s aki a Vígszínház művészének édesapja. Mindezekről a kiváló férfiakról semmiféle megemlékezés nem történt, pedig vannak kiváló katonai íróink, mint Gyalokay, Berthóty, Gabányi, satöbbi, akik foglalkozhatnának ezzel a témával. Tisztelettel kérem a t. hon-. védelmi miniszter urat, legyen kegyes ezeket a katonai írókat kissé ösztökélni és talán anyagilag is támogatni. Ha én és az én évfolyamom elpusztulunk, akkor ezeknek is végük van. (Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: Megvan írva a honvédség történetében!) Azt nem olvassa senki. (Derültség. — Gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter: Ez baj!)^ A napilapokban kell erről írni. Klobucsár két év előtt halt meg, az ember azt várta, volna, hogy cikkek jelennek meg róla a polgári napilapokban. (Gömbös Gyula: De a miniszternek nincs újságja!) T. Képviselőház ! A Ludovika Akadémiáról is szeretnék pár szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) Friedrich István t. képviselőtársam pár hónap előtt tette szóvá, hogy a Ludovikában nagyobb súlyt kellene fektetni a nyelvek tanítására. Ezt én is tisztelettel kérem a miniszter úrtól. Mi is sajnosán tapasztaltuk utólag, hogy a Ludovikában bizony nem sok idegen nyelvet tanultunk. Olyan soviniszta magyar szellemben voltunk nevelve, hogy például a fegyvertanban, amelyet németül adtak elő, a csőnek a huzagait úgy neveztük, hogy huzagendes-cső ! (Derültség.) Így beszéltünk ott németül. Emlékszem, voltak ott velem olyanok, akik Kalksburgból jöttek, természetesen nem tudtak magyarul, de egy év múlva elfelejtettek németül. Egy horvát tanulótársam — a miniszter úr nagyon jól ismeri, de a nevét nem említem — egy szót sem tudott magyarul, amikor a Ludovikába került, egy év múlva azonban a legtöbb magyar nótát ő dalolta. Az illető úr^aki most nyugdíjas ezredes, Horvátországból írt nekem egy levelet egy ünnepély alkalmából, s ezt a levelet — így nevelték a ludovikásokat — ezzel végzi: «Éljen 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. Magyarország!» (Élénk helyeslés.) így ír ez a horvát ember. T. Képviselőház! Azt hiszem, Rassay Károly t. képviselőtársam a párbajról is tett említést. (Meskó Zoltán: Nagyon helyesen!) Nagyon jól tudjuk, hogy nálunk, a katonaságnál ez az ügy teljesen rendezve van. Ha így lenne a polgári osztálynál is, akkor párbajról — borzasztóan kivételes esetektől eltekintve — egyáltalában nem lehetne szó. Csak vegyük, milyen nálunk a lovagias ügy. A segédeknek nincs is joguk katonáéknál az ügyet fegyveres úton elintézni mindaddig, amíg ezt a becsületügyi választmányhoz fel nem terjesztik és amíg ez nem adja meg az ügyre nézve a szabad folyást. A polgári osztálynál is ilyen bizonyos becsületbíróságot kellene szervezni, (Helyeslés.) hogy ne a segédek intézzék el a dolgot, hanem ők csak a felterjesztést csinálják meg. Szociáldemokrata részről néhány közbekiáltást hallottam a múlt napokban, tegnap is, hogy a generálisok vesztették el a háborút. (Meskó Zoltán: Nem mindegyik!) A generálisok hibát csinálhattak, hiszen mindenki csinálhat hibát, de általánosítani nem lehet. Magamat érintve nem érzem, (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) mert én a világháborúban nem voltam generális. (Jánossy Gábor: Délceg huszárkapitány volt!) Ezredes voltam. (Meskó Zoltán: Nem hittem volna! Azt hittem, hogy kapitány volt!) Elég az hozzá, hogy nem vesztettük el a világháborút, aminek az a jele, hogy hiszen a mi csapataink ellenséges területen állottak. (Ügy van!) A világháborút elvesztették, vagy elvesztettük a méregkeverés folytán, amely ellenünk folyt. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. — Meskó Zoltán: Néhány főherceg is erős baklövést követett el! A magyar bakákat kiküszöbölték!) A múlt napokban egy előkelő napilapban «Gazdagondok cím alatt néhány cikk jelent meg, Nekem semmi közöm az egészhez, a miniszter urak intézzék el egymás között a lovagiasság szabályai szerint. (Derültség.) De van egy bizonyos pont, amely engem érint. (Halljuk! Halljuk!) Az illető úr ugyanis azt mondja, — én legalább így vettem ki soraiból, lehet hogy nem jól értelmezem — azt írja, hogy ő azért nem vállal miniszterséget, mert akkor neki talán esküt kellene most letennie. (Mozgás. — Meskó Zoltán : Meg sem kínálták!) Az más lapra tartozik. En, aki az esküt letettem, nem vagyok ugyan erre felhatalmazva, de azt tartom, a honvédségnek minden egyes tagja tiltakozik ez ellen. (Jánossy Gábor: Minden magyar ember!) Mert bocsánatot kérek, a most letett esküt egyenértékűnek tartom az azelőtt letett esküvel. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a baloldalon. — Meskó Zoltán: Nagyon természetes ! — Éljenzés és taps a jobbés baloldalon. — Jánossy Gábor: Magyar ember olyat nem írhat, amit Mezőssy írt! — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mindenféle esküt tettek le! — Jánossy Gábor: Kiváló úriember ne tehesse le az esküt? — Meskó Zotán: Nem adtak alkalmat! — Rothenstein Mór: Nagyon siettek az eskükkel! — Elnök csenget.) Beszélünk itt folytonosan a bürokratizmusról és az akták késedelmes elintézéséről. En három évig voltam ezredsegédtiszt. Ne vegyék tőlem rossznéven már koromnál fogva sem a mostani referens urak, ha esetleg tőlem valamit tanulhatnak. Amint említettem, hosszabb ideig voltam ezred segédtiszt. Ha megkaptam a referádámat, átlapoztam, s ami egy-két perc alatt elintézhető volt, azt el is intéztem rögtön, nem pedig akkor, amikor különben sorra került volna. Mit látunk ellenben ma a minisztériumok-