Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

Az országgyűlés képviselőházának Duna szabályozása és sok más gazdasági kezdeményezés, úgyhogy azt hiszem, Széchenyire valóban nem lehet azt mondani, hogy nem lett volna közgazdasági érzéke. A Lánchíd építője mit mondl (olvassa): «Soha nem fog híd, út, vízcsatorna embert alkotni, de viszont a kifejlett 's egyesült emberi lélek nemcsak ezen parányiakat, hanem ezeknél sokkal nagyobbakat 's dicsőbbeket is teremtend időjártával minden bizonnyal. Ami más szavakkal ennyi: Buda 's Pest közti híd magátul nem teremhet, építése, ha köbül vagy vasbul van, a kormány 's egyesek tehetségét felülmúlja 's ekkép jövendőre is télen mindig csak nyomorultan fogunk csónakázni, mint eddig, ha nem segít rajtunk a köziélek; a közlélek pedig az értelmi súly nagyobbodásábul 's a nemzetiség nemesb kifejlésébül foly.» Mit mond Széchenyi, a nagy híd építőjel Azt, hogy nem épülhet a híd, ha nincs kultúra. (Ügy van!) Es bizony mondom, hogy azok a politikai taktikusok, akik mindig szembeállítják a kultúrát és közgazdaságot, gerendákba ütik be a fejüket, azoknak a nagy gondolkozóknak szavaiba, akik a reformkor s a kiegyezési kor során naggyá tették a magyar nemzetet. Azt hiszem, ezek gondolatai kell hogy irányadók legyenek s azzal a kéréssel fordulok a Házhoz: méltóztassanak az ő szellemükbnen a kultusztárca költségvetését elfogadni. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon, a középen és a balközépen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Bleyer Jakab! (Nincs jelen!) Elnök: A képviselő úr nincs itt. Ki a következő szónok? Szabó Zoltán jegyző: Szabó István! Szabó István: T. Képviselőház! Nagyon nehéz helyzetben vagyok akkor, amikor ilyen •nagyhorderejű beszéd után kell felállnom itt a t. Ház előtt. A parlamenti szokásnak akarok hódolni akkor, amikor az igen t. miniszter úr imént elhangzott szavaiba óhajtok belekapcsolódni. Az igen t. miniszter úrnak valóban igaza van azzal a megállapításával, hogy nem oldanák meg mezőgazdasági válságunkat azzal a négy-öt millióval, amelyet a kultusztárcától el lehetne vonlni. Négy-öt milliót a közgazdasági életbe bebocsátani a kultusztárca rovására egyfelől bűn volna, másfelől pedig csak egy vízcsepp a tengerben. Én is állítom, hogy nem a kultusztárca megnyirbálásával, de még nagyobb dolgokkal sem igen lehetne segíteni ezen a téren, ezért azok közé a képviselőtársaim közé tartozom én is, akik arra kérik az igen t. kultuszminiszter urat, hogy építőmunkájában n!e torpanjon meg, hanem haladjon előre. Mert noha az igen t. miniszter úr felemelt fővel mondotta itt, hogy jövőre 90.000-rel, majd 72.000-rel fog szaporodni a tanköteles gyermekeink száma, de mert az építési programm szerint a 6000 objektum a folyó évben felépül, tehát a beiskolázással rendbe tudunk jönni, bocsásson meg az igen t. kultuszminiszter úr, hogy én ezt tagadásba merem venlni. Én nem tartom a beiskolázást befejezettnek és lehetőnek akkor, amikor egy tanteremben 267 gyermek kénytelen járni s felváltó tanítást végeznek ott a tanítók, amikor egy község harmadik tantermét a hatóság már két esztendeje kilakoltatta és a község szegénysége folytán helyette más iskolát építtetni nem tudott, akkor nem lehet itt még befejezéséről beszélni, hanem igenis parancsoló 9. ülése 1929 június 11-én, kedden. 157 szükségesség, hogy az építést még tovább kell folytatni. Mélyen t. Ház! Pakots József t. képviselőtársam felszólalására már megadta a választ a kultuszminiszter úr. (Pakots József: Kiforgatta a miniszter úr, nem volt jóhiszemű!) Én nem vitatom, hogy kiforgatta-e, vagy nem..., (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Pakots képviselő urat kérem, méltóztassék tartózkodni az ilyen természetű közbeszólásoktól. Szabó István: Én csupán azt jegyzem meg, hogy amikor ajánlotta volt, hogy engedjenek át a kultusztárcából más tárcákra, mert igen rosszul néz az ki, mikor a beteges, gödhös ember... (Pakots József: Azt sem mondtam, hogy engedjenek át!) Ott van a gyorsírói jegyzetben. Egyedül csak azt akarom válaszolni, hogyha egy beteg, satnya), gödhös emberen szép ruha van, az még tiszteletet parancsol, de amikor egy életerős, pozsgás ember kopott és szennyes ruhában jelenik meg, az tiszteletet nem vált ki. (Pakots József: Egyedül ön itt a piros-pozsgás ember. Önt mutogatni kellene! — Zaj.) Elnök: A képviselő urat ezért a parlamenti illemet sértő kifejezésért rendreutasítom. Méltóztassék ilyenektől tartózkodni. A képviselő úr különben is soros jegyző', méltóztassék az elnöki emelvényen helyét elfoglalni. (Dérültséff a jobboldalon.) Szabó István: A nyolcosztályos iskola kiépítése is szóba került e tárca tárgyalásánál pro és contra, mert például Kéthly Anna igen t. képviselőtársam mellette, Klein Antal t. képviselőtársam pedig részben ellene nyilatkozott. Noha én híve vagyok annak, hogy minél több tudást ki a faluba, mégis arra kell, hogy kérjem az igen t. miniszter urat, hogy elsősorban minden téren a hatosztályos népoktatást hajtsuk végre. A mai korban én sem tartom elegendőnek azt a tudást, amit a gyermek az elemi iskola hat osztályában el tud sajátítani, nem tartom ezt kielégítőnek még az iskolán kívüli népoktatás feldolgozásával sem.' Mégis a mai gazdasági viszonyok között, amikor azt látjuk, hogy a hatodik osztályt is oly nehéz benntartani az iskolában, amikor már a munkaidő eljön, meggondolandónak • tartanám azt, hogy helyén volna-e most már a nyolcosztályos iskolákat terjeszteni. Nem tudom rokonszenvvel találkozik-e^ a gondolatom, hogy a hat osztály elvégzése után az a falusi fiú menjen csak szabadon az apja gazdaságába, de a mikor már az úgynevezett autokrata kor elérkezik, akkor azt hiszem, hogy a pedagógusnak jó lenne őt fülön csipni, és 16—17 éves korában őt bevinni tanköteles módon, rendszeres esti iskolába, ahol főkép szakdolgokat adnának elő &

r az elemi tudás ismétlése mellett a szakoktatást fejlesztetné az igen t. miniszter úr. Nagyon természetes dolog, hogy erre külön tanerők kellenek. Az épületek megvannak, a dolog tehát nem kerülhet olyain sokba. Anyag is van, mert hiszen gazdatisztjaink ezrei állás nélkül vannak, csak bizonyos tanfolyamokon át kellene őket kétpezni. Ez nagy hasznára válna nemcsak közoktatásügyünknek, hanem közgazdaságiunknak is, mert azok, akik a kultusztárca költségeit sokalják, leginkább azzal érvelnek, hogy «Igaz, hogy hasznos befektetés, de gyümölcse majd csak évek múlva jelentkezik». Ha pedig az igen t. miniszter úr a felnőttek esti oktatását kötelező módon behozná, ez azonnal gyümölcsözőleg hatna, mert olyan egyének részesülnének az oktatásban, akik a gazdaságban