Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

156 Az országgyűlés képviselőházának priori eldönti a dolgokat. De ha egyszer döntöttem, akikor feltétlen engedelmességet követelek (Helyeslés jobbfelől.) és ha rájövök, hogy valami nem úgy történt, akkor alaposan rendet is szoktam csinálni, úgy, ahogyan ezekben a dolgokban, amint azt hiszem, méltóztatnak tudni, rendet csináltam, (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés a jobboldalon.) A racionalizálást akarom folytatni az elemi iskoláknál is a törpe iskolák megszűntetésével és itt megint kénytelen leszek a felekezetek nagy megértésére appelálni. Mert mit szoktunk mi a felekezeti oktatás mellett felhozni? Kettőt Először, hogy mint konzervatív emberek óhajtjuk a valláserkölcsi gondolatnak a nemzeti gondolattal való összefűzését és ezért szeretjük és helyeseljük a felekezeti oktatást. De e mellett felhozzuk azt is, hogy az állami pénzügyek mai nehéz helyzetében igen számottevő az a hozzájárulás, amellyel a felekezetek a népiskolai ügyet alimentáiják. Ezt a felekezeti oktatás mellett felhozható egyik főérvet dönti meg, ha a felekezetek, tisztán vetélkedésből, ugyanabban a községben két törpe iskolát akarnak fenntartani. (Ügy van! a jobboldalon.) Itt tehát meg kell találnunk a módot és meg is fogjuk találni a módot, összeülve közös asztalhoz, (Ügy van! Ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) amikor nyilvánvaló lesz, hogy nem az egymás ellen való törés, hanem a nemzeti gondolatban való kiegyenlítődés a cél és likvidálni fogiuk mindazokat a törpe iskolákat, amelyek Magyarországon még fennállanak. (Szilágyi Lajos: Csak ne legyenek, akik szítják az ellentéteket!) Az egyetemekről is szó esett a vitában és többen felszólaltak a pécsi egyetem mellett. (Halljuk! Halljuk a jobboldalon.), T. Ház ! Mi volt az oka annak, hogy mi először a tiszai egyetemeket fejlesztettük? Kettő. Először az a nagy kultúrpolitikai elgondolás, hogy az Alföldön esett nagv történeti igazságtalanságot egyszer "jóvá kell tenni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az Alföld százhatvan évig volt török iga alatt és azután is Budapesten és a üerifériákon is bősével létesültek iskolák, csak éppen az Alföldön nem. (Petrovácz Gyula: A leltári kerületekben!) Saját fajunknak tartoztunk tehát azzal, hogy ne álljunk meg a tények puszta hangoztatásánál, ne álljunk meg a múltnak bajai felett való siránkozásnál, hanem cselekedjünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Már pedig a kultúrpolitikai akció nem lehet teljes egyetemek nélkül. Annak az egyetemekről kiindulva le kell mennie a kis óvodáig és ezeknek az intézményeknek tervszerűen kell megoszlaniok az ország területén. Ezért vettük elő a tiszai^ egyetemeket, amelyek közül a debreceni inkább a nagy magyar Alföld északi részét, a szegedi nedig a déli részét szolgálja. A másik ok, — itt egészen nyiltan megmondom, — Szeged és Debrecen monumentális áldozatkészsége volt: a költségeknek azt hiszem, szigorúan számítva, 50%-át viselték ezek a városok. Mondom, Szeged és Debrecen monumentális áldozatkészsége mellett Pécsett kezdetben nem mutatkozott az a megértés, amely kívánatos lett volna. Itt felolvasták egy leiratomat 1922-ből, ahol köszönetet mondok Pécsnek, mert az ideiglenes elhelyezéshez tényleg más iskolák épületeit bocsátották rendelkezésre, de amikor én tapogatóztam abban a tekintetben, hogy az egyetemi építkezéshez mutatkozikre hozzájárulási szándék, akkor meglehetős elzárkózással találkoztam. Ennek következtében természetesen odamentünk, ahol a helyi áldozatkészség nagyobb arányokban nyilatkozott meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Az állt be, ami Magyarországod, ülése 1929 június 11-én, kedden. gon mindig beáll, hogy addig, míg valakinek valamit tálcán hoznak, nem kell. Amikos aztán látták Pécsett azt, hogy Debrecenben és Szegeden micsoda fellendülést hozott az egyetem, akkor egyszerre más nézetre tértek és óhajtották az egyetemet. TŐlem igazán távol áll, hogy rekrimináljak. Örülök ennek, mert ebben az egyetemi gondolat térhódítását látom és a legékesebb megcáfolását annak, hogy a magyar vidék az iskolaügy fejlesztését nem óhajtja. Ezen a téren azokat, akiknek nincs kontaktusuk a vidékkel, a saját kerületükkel, a jövő választásnál nagyon keserű tapasztalatok érhetik, mert mondhatom önöknek, hogy kettőt óhajt a magyar vidék: utat és iskolát. (Igaz! Ügy van! a jobb- és a baloldalon és a középen.) Én tehát ebben a pécsi ügyben arra konkludálok, hogy mindent el fogok követni, hogy Pécs is megkapja azt, amire ott abszolút szükség van. (Helyeslés jobbfelől.) Meg vagyok róla győződve, hogyha a dunántúli képviselők ugyanazzal a szertettel állanak oda a pécsi egyetem mellé, ahogyan az alföldi képviselők odaálltak a tiszai egyetemek mellé, akkor a dolgot meg is lehet valósítani, mert eggyel méltóztassanak tisztában lenni: a kor sokkal demokratikusabb, mint gondolnók és hiába fejtenék ki bárminő erőt, ha a közvélemény a pécsi egyetem ellen lenne, nem lennék képes keresztülvinni azt, holott ha azt látja a társadalom, hogy igenis a Dunántúl öntudatosan akarja ennek a dunántúli egyetemnek fejlesztését, akkor az meg is fog történni. A felekezeteknél nehézzé teszi a helyzetet az, hogy három dolgot is kell egyszerre véghez vinni: még bizonyos személyi járandóságokat feljavítani, (Ügy van! jobbfelől.) hiszen ott sincs minden 100%-ig valorizálva, (Ügy van! a jobboldalon.) azután a dologi államsegélyek terén még nagy összegekre van szükség, a háború óta pedig az építkezések alig folyván, bizonyos intézményekre is szükség van. (Ügy van! a jobboldalon ) Hogy csak a protestáns dolgokra utaljak, itt Pest körül 100.000 református hívő jött össze és alig van temploma. Nagy dolog ez : 100.000 ember egy nagy város körül és nincs templomuk. Itt voltak a református gócpontok, ilyen 5 volt. Szerencsétlenségre Nagyenyedet elvesztettük, de itt van Sárospatak, Debrecen, Kecskemét és a Dunántúlon Pápa, ezeknek is újabb erőforrásokat kell nyújtanunk, hogy kifejthessék a maguk országrészében azt a kultúrerőt, amelynek kifejtését tőlük várjuk. Annyi oldalról kell tehát megfogni a kérdést, hogy természetesen egy-egy célra kevés jut, pedig ebben a költségvetésben is, amely a gyengeütemű haladás költségvetése, bizonyos Összegek vannak és én ezen az úton tovább akarok haladni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Azt hiszem, ezekben reflektáltam mindarra, ami elhangzott. Végezetül, t. Ház engedjék meg csak azt, hogy pár szóval arra a kérdésre is kitérjek, hogy mi előbb re való ebben az országban, a gazdaság, vagy a kultúra. (Halljuk! Halljuk!) En azt hiszem, hogy minden ilyen szembeállítás tulajdonképpen demagógikus természetű. Nekünk szükségünk van nagy^ gazdasági fejlődésre, szükségünk van szociális fejlődésre és szükségünk van kulturális fejlődésre. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) De ha ezeket szembe állítják egymással, akkor engedjék meg, hogy erre olyan klasszikus mesterrel válaszoljak, akire minden magyar modern közgazdasági törekvés visszamegy: Széchenyivel. Széchenyi Istvántól származik a vasútügy nagy koncepciója, a hajózás nagy koncepciója, a Tisza és