Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-308
134- Az országgyűlés hépviselőházának viseltetem, örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző; Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: T. Ház! A jelenlegi házszabályok körülbelül lehetetlenné teszik a régi parlamenti szokás követését, hogy a szónok beszédét előtte felszólalt képviselőtársának . gondolataiba fűzze és, hogy azzal polemizáljon, mert ez esetben nem jut ideje arra, hogy a saját gondolatait kifejthesse. Mindamellett lehetetlenség, hogy előttem felszólalt két képviselőtársam beszédéhez egy mondatban ne csatlakozzam, örömömet fejezem ki a felett, hogy a kultusztárca költségvetésének tárgyalása tengelyéül a népiskolai oktatást választották ők is, amint én is kizárólag és egyedül a népiskolai oktatás kérdésével kívánok foglalkozni, mert meggyőződésem szerint a kultusztárcának tengelye a népoktatás. Egy állam kultúrnívója a népoktatás jóságától függ. Egy állam kultúrnívója nem deriválódik abból, hogy minél magasabb ott az egyetemi tanárak száma, hanem abból deriválódik, hogy minél kevesebb benne az analfabéták száma. És mi mégis legutóbb a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalása alatt a kormány javaslatára egy szégyenletes paragrafust voltunk kénytelen elfogadni, amely a népoktatási törvény hatvan esztendős élettartama ellenére anafabétáknak nemcsak választójogot, hanem választhatóságot is biztosít a törvényhatóságokban. Ez annyira idejétmúlt és a magyar kulj túrával annyira diametrális ellentétben álló paragrafus, hogy a magam részéről ezt a törvényjavaslat szégyenfoltjának tartom. Ma. 1929ben még analfabétát törvényhatósági választhatósági joggal felruházni a kultúrpolitika csődjét jelentené, ha ez a valóságos állapotoknak tényleg megfelelne. A magam részéről hangoztattam, hogy elszórt és elszigetelt jelenségeket kár törvényben megrögzíteni. Állítom és vallom, hogy Magyarország az analfabétizmus területén nincs azon a^ nívón, hogy analfabétáknak közjogi jogosítványokat adni szükséges volna. Azonkívül: elszórt és szórványos eseteket kár a külföld előtt úgy bemutatni, (Ügy van! a középen.) mintha Magyarországon ezen a téren még annyira hátra volnánk, hogy nem nélkülözhetnénk a vármegye törvényhatósági bizottságában analfabétákat. Mélyen t. Képviselőház! En az analfabétizmus ellen való küzdelem eszközéül sok és jó iskola felállítását tartom helyesnek és a magam részéről is csatlakozom azokhoz a szavakhoz, — most már nem kell bővebben kifejtenem — amelyeket előttem szóló mélyen t. képviselőtársaim a tanyai iskolahálózat kibővítésével kapcsolaban elmondottak.^ Hiszen Magyarországon, ha van analfabétizmus, ez az analfabétizmus csakis annak következménye lehet, hogy a magyar nép nem városi, nem községi, hanem nagyon nagy részben — éppen a legmagyarabb rész — tanyai életet él, és a tanyai élet szétszórtsága folytán eddig nagyon nehéz volt utána menni iskolák felállításával. Örömömet fejezem ki, hogy naost^ amikor megépült egy meglehetősen sűrű hálózata a tanyai népiskoláknak, e népiskoláknak meglesz az a meszsze kiható eredménye, hogy a legmesszebb fekvő, minden kultúrcentrumtól és minden kultúrközlekedéstől legtávolabb fekvő tanya népe is megkapja a módot arra, hogy-iskolába járhasson és az analfabétizmus szégyenétől és nehézségeitől megmenekülhessen. A tanyai iskolákról szóló törvényjavaslat308. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. ban annak idején rendkívül • értékesnek találtuk erről az oldalról azt a megállapítást, amely az iskolák jellegére vonatkozott, amely szerint annak megítélése, vájjon ezek az iskolák hitvallásos jelleggel vagy pedig állami, vagy községi jelleggel építtessenek-e, az ott lakó érdekeltség határozatától függött és a kormányzat, akár egyik, akár másik úton létesült az az iskola,' annak építéséhez és létesítéséhez a maga részéről nemcsak hozzájárult, hanem annak elősegítését a maga programmjába vette. Mert ma, mint már néhányan képviselőtársaim közül felemlítették, az iskolák jellegének kérdése ismét akut állapotba került egy szerencsétlen pénzügyminiszteri rendelet folytán. Ama ; pénzügyminiszteri rendelet folytán, amelyet én azért merek most szerencsétlennek nevezni, mert délelőtt a belügyminiszter úr neyezte^ a maga szempontjából szerencsétlennek és délelőtt a belügyminiszter úr mondotta, hogy igenis ezen a pénzügyi rendeleten módosítani kell a községek háztartásáról szóló új törvényjavaslatban. A rendelet t. i. a pótadót a községekben, tekintet nélkül azok szegénységére', vagy gazdagságára, tekintet nélkül az alapadó nagyságára, vagy kicsinységére. 50%ban állapította meg és^ ennek az 50%-nak megállapításával sok községet képtelen helyzetbe hozott. Egy másik rendelet pedig kimondta, hogy az egyházközségi adók közadók módiára való behajtására legfeljebb 10% egyházközségi adó erejéig vállalkozik, tekintet nélkül arra, hogy vaiJon az az egyházközség nem épnen egy úi iskola építésére kíván-e ennél nagyobb egyházközségi adót kivetni, neta épnen a magyar kultúrának akar-e ezzel a némi adótöbblettel szolgálatára állni. Ebből a két rendel étből folyik most egy antagonizmus a hitvallásos iskolák és az állami iskolák között. Pendkívül sok olyan község van, ahol a hitvalláso« iskolák fenntartási költségét a politikai község vállalta magára és a politikai község ezt annál könnyebben tehette, mert hiszen rendszerint ezekben a községekben egyenlő vallásfelekezetnek laknak, ennek következtében, ^gvenlő va 1 Iá «felekezetűek lévén, teljesen mindpor részükről, vairon eo-vházközségi adó formájában, vagy n^dig községi adó formáiában rói^ák-e le a" iskola fenntartására sznkséírps összeget. Mióta az 50^-os nóta dót lefiyí^nzó •nónzüo'vrrnnisyteri TPrirTp1<a+ fennáll. Írót fái«» módrm véHok^/fpk a kötegek iskolai költ« éheiknek áthárítása t.elHntetóKprií vap-v úgv. hoev csinálnak e^ész külön i okolna dót. vagv íVv. hogv e^t, az e^íg az eírvhá^közséo-pk részéről magukra vállalt terhet vissza akarnák hárítani az egyházközségekre. Az előbbi esetben az a helvzet. hogy egy külön kivetett iskolaadó elleni fellebbezés! esetén éupen azok a tényezők, amelyek a legte n erbíróképesebbek, pl. a ioffi személyek, akik nem tagjai egyik vallásfelekezetnek sem. mert a jogi személvnek nincs válása, fellebbezésük folytán elérik azt. hogy felmentik őket az i«kolaadó fizetése alól, mondván, hogv miután ők egyházközséghez nem tartoznak, tehát egyházközségi, illetve hitvallásos iellegíí iskolaadóhoz nem tartoznak bozáiárulni. Ehhen az esetben tehát a község lakossága elveszíti énpen azokat az adófilléreket, amelyek a leghathatósabban nyújtottak támogatást az egvházközségi jellegű, illetve hitvallásos iskola fenntartásához. A má«ik esetben, amikor a község vissza akarja hárítani az egyházközségekre az iskolafenntartás terheit, ott viszont szembekerül az egyházközségeknek azzal a nehézségé-