Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

läO Àz országgyűlés képviselőházánál ismerte a magyar labdarúgósport nagy jelentőségét nemzeti szempontból és hogy ezért néni fogja ettől a sportágtól szeretetét és cselekvő segítségét megvonni. Amidőn annak a reményemnek adok kifejezést, hogy a miniszter úr az általam előadottakat komoly megfontolás tárgyává fogja tenni, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetését a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés éljenzés és taps a jobboldalon és a középen) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Hegymegi Kiss Pál! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt. Töröltetik. Következik? Szabó Zoltán jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalvi Farkas Géza: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Báró Kray István t. barátom fejtegetéseivel, különösen a nőnevelést illetőleg, teljesen egyetértek. Meggyőződésem az, hogy a kultuszkormánynak egyik legnagyobb gondja: a jövendőbeli anyák testi és szellemi nevelése. (Helyeslés.) Már a múlt évben egy interpeláció keretében kifejezést adtam ama meggyőződésemnek, hogy nemzeti szempontból a jövő elé csak akkor nézhetünk bizalommal, ha ifjúságunk nevelése valláserkölcsi alapon történik. Erre a nevelésre elsősorban a vallásfelekezetek hivatottak, amelyek azonban, ha azokat a terheket, amelyek jelenleg az egyházközségeket, különösen a kisebb egyházközségeket sújtják, nem vesszük le vállaikról, nem lesznek képesek ezt a hivatásukat teljesíteni. En főkép református ügyekkel kívánok foglalkozni, mert mint egyházmegyei gondnok, azoknak helyzetét ismerem leginkább, de meggyőződésem, hogy ezek a viszonyok úgyszólván ugyanazok a többi vallásfelekezeteknél is, különösen a tanügyi kérdéseket illetőleg. Barthos Andor t. barátom nagy tárgyilagosággal mutatott rá ezekre a kérdésekre és én igazan nagy megnyugvással hallottam egy katholikus képviselő szájából ezt a tárgyilagosságot, ezt a megértést, mert meggyőződésem az, hogy Magyarország jövője, de a krisztusi szeretet is megköveteli azt, hogy a felekezetek egymás ellen soha, hanem mindig egymás mellett, vállvetve egymásért is dolgozzanak. (Elénk helyeslés és taps.) Vannak egyházközségek, amelyekben a hívek 100, 200, sőt 300%-os egyházi pótadót is fizetnek, 300%~át is fizetik az állami adónak és a helyzet mindig rosszabb lesz, mert a háborúban és a háború után bekövetkezett gazdasági válságban az egyházi épületek nem lettek kijavítva, úgyhogy a javítás immár halaszthatatlanná vált. Az 1848 : XX. te. úgy rendelkezik, hogy az egyházak egyházi és iskolai szükségletei az állam által rendezendők. Mindazonáltal, hogy a dologi álamsegélyt most 37%-ról 40%-ra felemelték, ez még mindig nagyon kevés. T. Ház! A másik ok, amely miatt egyházaink annyira el vannak adósodva az, hogy több mint hat és félszeresére emeltetett fel a tanítói nyugdíjjárulék. Barthos Andor t. barátom is rámutatott arra, hogy ezt most ráhárították az iskolafenntartó egyházakra. Ez a törvény szellemével nem egyezik meg, és óriási igazságtalanság is. Ezt szebben, igazán bölcsebben nem is tudnám leírni, mint ahogy a múlt évben a miniszter úr kifejtette. A miniszter úr erre nézve a következőket mondotta (olvassa): «En már két évvel ezelőtt tárgyalásokat kezdtem a belügyminisztériummal es a pénz308. ülése 1929 június 10-én, hétfon. ügyminisztériummal azért, hogy ezeket a járulékokat a polgári község viselje. Ez a kívánság mindenesetre jogos, mert hiszen a mi népoktatási törvényünk szerint a felekezet csak fakultatív iskolafenntartó, iskolafenntartásra nem kényszeríthető és bár a felekezetek szerencsére ragaszkodnak iskoláikhoz, elvileg azonban elképzelhető r azon^ eset, hogy a felekezet azt mondja: kérem, én ennek eleget tettem, de jövőben nem vagyok hajlandó, mert ha adófizetőim nem képesek fizetni, feladom az iskolát. Milyen helyzet áll elő akkor? Akkor előáll az 1868 : XXXVIII. te. alapján a polgári községnek az a kötelezettsége, hogy iskolát állítson fel, tekintet nélkül arra, hogy 50%-nál nagyobb-e a pótadó vagy sem?» Kijelentette azután a miniszter úr azt is, hogy ő tárgyalásokat folytat a másik két tárcával, amelynek keretében ez a kérdés tartozik, a belügyivel és a pénzügyivel, hogy végleges elvi megállapodás jöjjön létre. Sajnos, ez az elvi és végleges megállapodás még a mai napig sem sikerült, csak itt-ott vidéken sikerült egy-egy momentán megoldás. Lehetetlenség pedig az, t. Képviselőház, hogy mondjuk egy községben van egy felekezeti iskola, és van egy nagybirtok, egy házbirtok vagy iparvállalat, amelynek alkalmazottai mind ebbe az iskolába járnak, annak ellenére, hogy az iskolát más felekezet tartja fenn, mint a melyikhez a tulajdonos tartozik, ennek ellenére ő semmivel sem járul hozzá az iskolafenntartáshoz. Megtörténhetik pedig, esetleg még az ő saját gyermekei is abba az iskolába járnak, mégis semmivel sem köteles hozzájárulni, mert a törvény értelmében tandíjat szedni nem szabad. Ez a kérdés megérett arra, hogy mulhatatianul megoldjuk és én nagyon kérem a miniszter urat, hogy kifejtett intenciója értelmében minél előbb vigye dűlőre ezt a kérdést. T. Ház! A törpe felekezeti iskoláknál egyes helyeken különös káros, visszás és az államra súlyos terhet jelentő gyakorlat kezd kialakulni. Ha ugyanis egy községben egy feleker zeti iskola van, és a tankötelesek egy része nem ahhoz a felekezethez tartozik, ezeket a gyermekeket saját felekezetük igen sokszor arra kényszeríti, hogy ne abba az iskolába járjanak, hanem egy szomszédos, távolfekvő községben járjanak iskoláiba, amely sokszor 5—6 kilométer távolságra fekszik és ott az ő felekezetüknek megfelelő iskola van. Azt hiszem, nem kell bizonyítgatni azt, hogy mit jelent ez a megerőltető, naponta sokszor 8—10 kilométeres gyaloglás hóban, fagyban, hőségben, hózivatarban a gyermekek egészségére, testi és lelki fejlődésére, azonkívül mit jelent tanügyi szempontjából. Más oldalról pedig azzal a következménnyel jár, hogy a felekezeti iskola az egyik községben elnéptelenedik, a másikban túlzsúfolt leszL A túlzsúfolt iskolák a kormányhoz fordulnak és kérnek államsegélyt új tanterem építésére, új tanítói állás szervezésére. Nem keresem, aminthogy nem is szabad keresnem, hogy ki a hibás, mert az egyik esetben az egyik felekezet a hibás, a másik esetben a másik felekezet, azt hiszem azonban, a miniszter úr bölcsesége meg fogja találni a módot arra, hogy tisztán rosszul felfogott vallásMekezeti érdekből ne járassanak gyermekeket egyik községből a másikba^ az ott lévő iskolába. A vallásoktatás történjék mindenkinek saját felekezete szerint. Tessék a lelkész -uraknak, még ha ez több munkával jár is, vállalni ezt a val-