Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. P föäj fei 129 sportpályák hiánya, másrészt a szükséges anyagi támogatás elmaradása. Megfelelő sportpályák nélkül fejlődő sportra még csak gondolni sem lehet. Ezért kell elsősorban a fővárosban olyan sportpályákat létesíteni, amelyek Magyarország sportjának reprezentálasára és különösen idegen országok csapatainak fogadtatása alkalmával a nagyszámú nézőközönség befogadására minden tekintetben alkalmasak. A Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint a kebelében működő egyesületek a mai rossz és nehéz gazdasági viszonyok mellett nincsenek abban a helyzetben, hogy a rendelkezésre álló sportpályákat saját költségükön átépítsék és bővítsék. Minthogy azonban ennek a kérdésnek a megoldását sokáig elodázni már nem lehet, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség az Orszáj gos Testnevelési Tanács útján és másfélmillió pengős hosszabblejáratú állami kölcsönt kért, hogy annak segítségével a három nagy budapesti sportpálya kiépítését elvégezhesse. Sajnos, a miniszter úr erre a kérésre megnyugtató választ nem adott, már pedig az elsőrendű nemzeti cél feltétlenül szükségessé tenné azt, hogy az állam legalább e téren nyújtson némi támogatást a magyar lábdarúgósportnak. A magyar labdarúgósport súlyos válságának másik oka az, hogy a köz részéről nemcsak hogy nem részesül kellő anyagi támogatásban, hanem bevételeinek tetemes részét kénytelen testnevelésiadó címén az állampénztárba befizetni. Es ez nem az egyedüli adó, amely a magyar labdarúgósportot terheli, mert a testnevelésiadón kívül forgalmiadót is kell fizetnie és egy igen magas százalékú vígalmiadó terhét is viseli. Hogy milyen óriási Összegeket tesznek ki évente ezek az adók, az világosan kimutatható a Magyar Labdarúgó Szövetség 1927— 1928. évi elszámolásából. Ebben az évben az öszszes egyesületek tiszta jövedelme kereken 300.000 pengőt tett ki és ebből az összegből különféle adók címén 180.000 pengőt kellett az állam és a városok pénztáraiba befizetni. Bár én a labdarúgósportnak testnevelési- és forgalmiadóval való megterhelését sem tartom igazságosnak, de az, hogy ezt a sportot vígalmiadóval terhelik meg, egyenesen sportellenes tendenciára vall. (Karafiáth Jenő: tJgy van!) Vigalmiadó címen a székesfőváros az amatőrsportra a bruttóbevétel 12*5%-át, a professzionalistasportra pedig 25%-át veti ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr már ismételve megállapította, — amint nekem erről tudomásom van — hogy a sport nem lehet vígalom. (Karafiáth Jenő: Űgy van!) Nemcsak a Magyar Labdarúgó Szövetség és a kebelében működő egyesületek, hanem a labdarúgósportot kedvelő sokmillió magyar nevében is arra kérem tehát a miniszter urat, hogy hathatós befolyását érvényesítse olyan irányban, hogy a lábdarúgósportnak ez a méltánytalan és igazságtalan minősítése a jövőben megszűnjék. (Helyeslés a jobboldalon.) A magyar sport, a magyar sportolók és azok vezetői hivatásuk magaslatán állanak, átérzik hivatásuk nagy súlyát és a nemzet iránti kötelességük tudatában nem kérnek mást a magyar törvényhozástól, mint azt, hogy ha már az ország nehéz anyagi hely zetére való tekintettel anyagi támogatást nem kaphat a sport, legalább ne tekintsék azt adóalanynak és szabadítsák meg azoktól az adóktól, amelyek a háború utáni idők maradványai. A labdarúgósport csakis ilyen feltételek mellett tud hivatásához hív en a nemzetvédelem céljaira munkálkodni, és a sport útján a haza védelmére egészséges és fegyelmezett ifjakat nevelni. Nem kér tehát anyagi támogatást ez a sport, csak azt kéri, hogy ne tekintsék adóalanynak, vagy vigalomnak, de tekintsék egy fontos nemzeti érdeket szolgáló tevékenységnek. Amíg más országokban a labdarúgó sportot terhelő adók 5 és 15% között mozognak, és egyedül Ausztriában tesznek ki 26%-ot, addig Magyarországon a labdarúgó sportot egy 34^%-os adó terheli. Amíg a legtöbb külföldi országban a sportpályák építését állami vagy városi feladatnak tekintik, és az állam vagy a városok építik meg a sportoláshoz szükséges hatalms nagy és modern stadionokat, addig Magyarországon a labdarúgósport még arra oiézve sem kapott a kormánytól és az illetékes tényezőktől határozott ígéretet, hogy a három nagy budapesti sportpályának kiépítését megfelelő állami kölcsönnel fogják támogatni. Nincs ma már Európában ország, amelynek sportolói olyans nehéz viszonyok között tesznek eleget fontos nemzeti hivatásuknak, mint Magyarországon. Számos egyesület és szövetség éppen az elmondott súlyos bajok miatt már olyan helyzetbe került, hogy inkább beszünteti működését, semhogy tarthatatlan viszonyok mellett . folytassa az amúgy is céltalan küzdelmet. Eégi, nagy múlttal rendelkező egyesületek, amelyek már sokszor nagy dicsőséget^ szereztek a magyar névnek, a rossz gazdasági viszonyok miatt kénytelenek működésüket beszűntetni, mert bevételeik még az adók kifizetésére sem elégségesek. Az adókat ugyanis akkor is ki kell fizetni a mérkőzések után, ha azok egyébként veszteséggel végződnek, amire a mai magas rezsiköltségek mellett igen sokszor van példa. A sporból tehát e szerint mindenki élhet Magyarországon, csak maga a sport nem. Engedje meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hogy ennek, a kijelentésemnek igazolására tisztelettel bemutassam neki a legutóbbi Budapesten lejátszott nemzetközi mérkőzéseknek elszámolását. A Magyar Labdarúgó Szövetség egy elsőrendű angol csapatot hozatott ide, hogy módot adjon a magyar válogatottaknak ^az azzal való mérkőzésre. Ez a mérkőzés leginkább azért, mert a sajtó ezt a csapatot egy Pozsonyban szenvedett súlyos vereség miatt nagyon leszólta, anyagilag igen rosszul végződött. Az elszámolás a következő: Az összes bevétel 8883 pengő volt, ebből testnevelésiadó címén 710 pengőt, vigalmiadó címén Ï100 pengőt, forgalmiadó címén 133 pengőt, tehát Összesen 1943 pengőt kellett különféle adók címén befizetni. A többi kiadások a következő voltak: pályabér 1160 pengő, rendőrségi és tűzoltósági díj 270 pengő, a vendégcsapat költségeinek megtérítése — ez a legnagyobb tétel — 11.500 pengő, egyéb rendezési költség 1954 pengő. Az összes kiadás tehát 16.827 pengőt tett ki a 8883 pengő bevétellel szemben, vagyis a Labdarugó Szövetség erre a mérkőzésre 7944 pengőt fizetett rá, kereken 8000 pengőt és ennek ellenére még adó címén 2000 pengőt kellett kereken különféle címen befizetnie.. Az adózási rendszer helytelenségét jobban nem lehet illusztrálni, mint ezzel a példával, mert hiszen például a kereskedelmi vállalatok, amelyek az üzleti év végén veszteséggel zárnak, nem fizetnek adót, holott magánérdeket képviselnek, ezzel szemben a közért dolgozó sporttestületek a sajátjukból kénytelenek adózni azért, mert a sportot fejleszteni akarják, tehát nem: önös célokat szolgálnak. Meg vagyok győződve arról, hogy a vallásos közoktatásügyi miniszter úr már régen feH 18*