Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

126 Az országgyűlés hepvisdöházának indokolásában is hivatkozik, hogy tudniillik ebben a csonka országban a nyolcmilliónyi maradék magyarság közül még mindig több egymilliónál a hat éven felüli analfabéta, aki írni-olvasni nem tud, minél hamarább megszűnjék. (Helyeslés.) Az én hitem és felfogásom az, hogy hiába vannak az igen t. kultuszminiszter úrnak nagyratörő vágyai a magyar kultúrfölény érdekében (Farkasfalvi Farkas Géza: Éljen a miniszter úr!) — ezt megmondhatta volna előbb is, mindjárt ebéd után a miniszter úrnak a képviselőtársam. (Derültség, •— Farkasfalvi Farkas Géza: A miniszter urat támogatom! — Zaj) hiábavaló az ezirányban való fáradság mindaddig, amíg egyetlenegy ember él ebben az országban, aki rá tud mutatni arra, hogy Magyarországon 1929-ben még élnek olyan emberek, akik a betűvetés mesterségét nem ismerik, akik nem tudnak olvasni. (Szüts István: Ezen akar a kormány segíteni!) Tehát sok iskolát! De ha úgy látja a kormány, hogy a kevés iskola — és bár már több van, elismerem, mint évekkel ezelőtt, de az még mindig kevés — és a kevés tanító mellett szükség, van ezekre az egyetemekre, akkor én egyett kérek^ az igen t. miniszter úrtól; az egyenlő elbánás és az egyenlő rendelkezést azzal az összeggel, mely felett az igen t. miniszter úr rendelkezik, s amly az ország minden részéből egyenlően folyik be a dolgozó nén munkája után az állam kaszszájába és bocsáttatik az igen t. kultuszminiszter úr rendelkezésére. Hangsúlyoznom kell itt az egyenlő elbánás elvét azért, mert azt látom' ebből a költségvetésből is és az igen t. miniszter úrnak időközben történt felszólamlásaiból is hogy az egyenlő elbánás mértékétől az igen t. kultuszminiszter úr nagyon, de nagyon messze elgyalogolt. T. Képviselőház! A kultuszminiszter úr ugyanis legutóbb Szegeden és egyéb városokban 3ért és sugárzott szavaiból a melegség, a szeretet egyik vagy másik egyetem felé. Es viszont nemcsak a melegség, de a szükséges anyagiak rendelkezésrebocsátása is hiányzik a másik, oldalon, a másik egyetem, nevezetesen a pécsi egyetem részére. Itt van egy összeállító kép: a szegedi Ferenc József tudományegyetem és a pécsi Erzsébet tudományegyetem költségvetése, amely világosan beszél és teljesen igazolja azt, amit állítok, hogy az igen t. kultuszminiszter úr nem egyenlő mértékkel mér, hogy mostohagyermekének tartja a pécsi egyetemet, például a szegedi egyetemmel szemben. Ne méltóztassék félreérteni. En nem azt mondom, hogy sokalom a szegedi egyetemnek juttatott any agi, segélyeket, de keveslem a pécsi egyetem részére adott anyagi segélyt. (Szilágyi Lajos: Ezt nem a pécsi képviselőnek kellene mondania, hanem a szegedinek!) Vannak ugyan még Baranyában és a Dunántúl képviselők, akiknek szintén érdekükben állana szavukat felemelni, de nem jelentkezett eddig közülök senki se, csak az igen t. előadó úr részéről hallottam elhangzani — nagyon helyesen — néhány megemlékező szót. Itt van a példa: az 1928/29. tanévre a szegedi Ferenc József tudományegyetem rendes kiadásaira felvett összeg 1,399.520 pengő volt, ezzel szemben a pécsi Erzsébet tudományegyetem rendes kiadásai az 1928/29. évben 1,170.000 pengőt tettek ki. Az 1929/30. költségvetési évre a szegedi Ferenc József tudományegyetem részére 1,528.230 pengő irányoztatot elő, vagyis 128.710 pengővel több, mint az elmúlt esztendőre, ezzel szemben hamupipőke pécsi egyetem részére csak 1,198.000 pengő irányoztatott elő, 308. ütése 1929 június lO-en, hétfon. vagyis csak 28.000 pengővel több, mint az előző évre. (Gr. Kleblelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Négy új klinika készült el Szegeden!) Bármiképpen áll a helyzet, egy bizonyos, hogy a t. miniszter úrnak feltétlenül az egyenlő elbánás elve alapján kell állania. Ismétlem és hangsúlyozom, hogy Pécs város közönsége nem érdemelte meg azt az igazságtalan megállapítást, amelyet az igen t. miniszter úr a közelmúltban itt tett, s meg vagyok róla győződve és remélem, hogy az igen t. miniszter úr két irányban fogja jóvátenni bűnét. (Derültség.) Az egyik az, hogy fel fog állni itt a Házban és helyre fogja igazítani azt a kijelentését, hogy a pécsi közönség részéről nem volt meg a kellő megértés, szeretet és áldozatkészség az egyetem iránt. A másik jóvátétele pedig a miniszter úr eddig elkövetett bűneinek az, hogy itt a Ház színe előtt határozottan és félreérthetetlenül ki fogja jelenteni azt, hogy a jövőre nézve a pécsi egyetem részére ugyanolyan mértékű dotálás és ugyanolyan elbánást biztosít, mint amilyenben szíve választottját, a szegedi egyetemet részesíti. Ez volt az, amit én Pécs város közönsége érdekében szükségesnek tartottam elmondani. Felszólalásom kezdetén mondottam, hogy nagyon sok anyag állna itt rendelkezésemre, ennek elmondása azonban, sajnos, nem lehetséges, mert a rendelkezésemre álló idő nem elég. (Farkas István: Meghosszabbítjuk!) Csak egyet vagyok kénytelen kiemelni, ami szoros öszefüggésben van azzal, amit én iménti beszédemben mondottam, s ez az elemi iskolai oktatás. Igaz, hogy az utóbbi esztendőben épültek új iskolák, de ezek száma még mindig kevés. De nem elég az, igen t. miniszter úr, hogy csak iskolákat húzzunk fel; szükség van arra is, hogy — miként azt mondani szokás — a nemzet napszámosait, azokat a tanítókat, akik életüket arra szentelték és szentelik, hogy a jövő generációt felneveljék és a tudomány legelemibb fogalmaiba bevezessék, becsületesen díjazzák. Hiszen az igen t. kultuszminiszter úr nagyon jól tudja, — éppúgy tudnia kell, mint nekem — hogy a tanítók és a középiskolai tanárak részéről milyen sok keserves panasz jön. Es én azt mondom: ha vannak hősök ebben az országban, akkor a népiskolai tanítók ezek a hősök, akik feláldozzák egész életüket, erejüket, mindenüket az ország érdekében, a jövő magyar nemzedék érdekében. Es mi ennek a bére? Időközben egy kultuszminiszteri elismerés, amely leiratban érkezik, a mellett azonban nyomorúságos éhbérből kell tengetniök életüket. (Felkiáltások jobbfelől: Ez nemáll! Már nem, áll!) Ügy van, igen t. Képviselőház, a belügyi költségvetésnél is azt mondottam, és mindenütt, ahol pazarlást látok, hangoztatom, hogy tessék takarékoskodni, tessék eltörölni minden felesleges sallangot, amire ebben az országban nincs szükség és tessék megfelelően díjazni a munkaerőt, tessék a nyomort enyhíteni, tessék a tanítóság nyomorát enyhíteni. Nekem nagyon sokszor van módom és alkalmam vidéki tanítókkal beszélni — fővárosi tanítókkal is — és mindegyiknek az ajkáról csak panasz jön. Legutóbb is a tanítók egyesülete^ a Kansz. kebelén belül ülést tartott és itt a tanítók panaszkodtak, hogy a tanítók heti óraszáma ugyan 30-ban van megállapítva, mégis hetenként 60—70 órát kell dolgozniok, s ennek ellenében 20 esztendő után éri el ni tó a 200 pengős havi fizetést. (Farkas István: Gyalázat!) Nem méltóztatnak érezni, mélyen t. Képviselőház, hogy milyen égbekiáltó igazság-