Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-308
Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. 121 Még egy vonatkozásban kell beszélnem a sportról, ez egyszer a munkásság sportjáról, és nem arról a sportról, amelynek eszköze az ember, célja pedig a totalizatőr, nem a primadonnanevelő sportokról, hanem a munkásság embernevelő sportjáról, a munkában hajszolt emberek sportjáról. (Farkasházi Farkas Géza: Mi az a primadonnanevelő sport?) Ezzel kapcsolatban fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét arra a különleges elbánásra, amelyben munkássportegyesületek részesülnek úgy a kultuszminisztérium, mint a többi minisztérium részéről is. Elnök: Képviselőtársunkat figyelmeztetem, hogy egy perc múlva beszédideje lejár, szíveskedjék beszédét befejezni. Kéthly Anna: A munkássportegyeisületek engedélyezése körül a belügyminisztérium a kultuszminisztérium javaslata szerint jár el s ezek a javaslatok rendszerint elutasításra, alapszabályok nemengedélyezésére szólnak, holott egészen világos az, hogyha ezek az emberek sportolni akarnak, akkor elsősorban azokkal akarnak együtt lenni, akik hozzájuk tartoznak, azokkal akarnak együtt lenni, akik valóban a sportot és csak a sportot akarják ezekben az egyesületekben képviselni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ha csak azt akarnák!) T. Képviselőház! Sajnos, a kultuszminisztérium, részéről a munkássportegyesületek felé a bánsámód semmiféle enyhülést sem láttuk az utolsó esztendőben, úgyhogy ez újabb ok arra, hogy a kultusztárca költségvetésével szembehelyezkedve, a minisztérium iránt bi zalommal ne viseltessünk. Egy ország megismerésére különböző korok és különböző emberek más és más támpontot ajánlanak. Egyik a húsfogyasztásban, másik a szappanfogyasztásban, a harmadik pedig egyébben találja a mérteiket. Én egyetemesebb szemszögből, a kultusztárcánál a kulturális keresztmetszetet vizsgálom s ezen keresztül próbálom érzékeltetni. Én látok a tudósok helyében kompilátorókat, a tanulni vágyók helyében verekedőket, sivár középiskolai szellemet az előadó úrral ellentétben, amely elszakad a humanisztikától, és ugyanakkor nem mélyed bele a reálikába, látok tanoncoktatást, amelyben több az igazolatlan, mint az igazolt óra," látok falut libapásztorkodó gyerekekkel, a jövendő koldus magyarjaival és mindennek ellenére is azt mondom, hogy az éln nemzetköziségem is hisz ennek az ország- jövendőjében, máskép és más célokkal, -mint ahogy a magyar reakció hisz benne. Önök leventéket, mi embereket akarunk nevelni s mivel ebben a percben a reakciónak van igaza, amikor leventéket éis nem embert nevelnek, ezért nem tudom elfogadni a tárca költségvetését a részletes tárgyalás alapjául sem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Perlaki György jegyző: Farkas Elemér! Farkas Elemér: Mélyen t. Képviselőház! Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy eleget tehessek annak a parlamenti illemnek, hogy előttem felszólalt igen t. képviselőtársunk reflexióira megtekes? sem a magam észrevételeit. Nem tehetem meg azért, mert az ő kultúrpolitikai megállapításai annyira más megvilágításban tűnnek elő az ő szájából előadva, s kultúrpolitikai megállapításait illetőleg olyan nagy világnézeti különbségek választanak el kettőnket egymástól, hogy sajnálattal nem vállaikozhatom arra, hogy a rendelkeaésemire álló rövid idő keretén belül észrevételeimet elmondott beszédére megtehessem. T. Ház,! Három év alatt harmadszor van módom és alkalmam arra, hogy erről a helyről szólalhatok fel a magyar művészi kultúra érdekében. Ki kell jelentenem, hogy kérő és sürgető szavaim nem hangzottak el hiába. A kultuszminiszter úr tudja, hogy kultúrtörekvéseiben számíthat pártkülönbség nélkül ennek a Háznak minden tagjára. Tudja és látja, hogy a magyar művészi kultúra jelentősége tekintetében maga megett találja valamennyiünket, bármely oldaláról a Háznak hangozzanak is el ezek a kérő és sürgető szavak vagy bírálatok. Elismerésünket és köszönetünket nem vonhatjuk meg a kultuszminiszter úrtól, ki áthatva ennek az ezeréves magyar kultúrának fontosságától és jelentőségétől, hallgatva szívének sugallatára, amelyet mélyen meghatott ennek az ezeréves magyar kultúrának keserves pari ásza és vergődése, ebben a költségvetésben is talált módot arra, hogy a költségvetés szűk keretein túlmenőig, százezer pengővel ieyekez zék a magyar művészet fegyvereit élesíteni, a magyar művész ecsetjét, vésőjét, dalos szavát és magyar beszédjét bizakodóbbá tenni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Úgy van!) A kultuszminiszter úr egyik igen értékes cikkében azt mondotta: «Tettre kész emberekre van szükség és nem Koppány okra, még kevésbbé Jeremiásokra»^ (Friedrich István: Helyes! Igaza van!) Előre is kijelenthetem, hogy ezekben a kérdésekben, amelyerői szólni kívánok, sem Koppány, sem Jeremiás nem akarok lenni. E he 1lyütt Kopoánynak lenni annyit jelent, mint érzéketlenül elmenni az ország nehézségei és szomorú gazdasági viszonyai mellett, s észre nem venni azt az ezernyi más, ugyanilyen fontosságú problémát, amely talán ugyanannyi erővel dörömböl a törvényhozás kapuján, mint a művészi kultúra, kérdése. (Gáspárdy Elemér: Még jobban!) De arra sincs szükség, hogy Jeremiásként álljunk ki ezekben a kérdésekben a fórumra. Nem hangzatos szavakat, nana szokat és frázisokat vár a művészi kulaïra e tekintetben tőlünk. Vár egyenes és bátor szavakat a törvényhozó részéről, amelyek sa.iát erejével és igazságával erősbödni fognak; vár biztatást a népek nagy versenvében folytatott küzdelméhez; vár igazságos kritikát, ameW tisztítja a látkört. elriasztja a kontárokat és bátrabbakká teszi az odavalókat. ^Ezt óhajtom tenni én is, amikor a rendelkezésemre álló igen rövid idő keretén belül foglalkozni óhajtok ezekkel a kérdésekkel, téve^ azt azzal a meleg szeretettel és érdeklődéssel, amely e tárca minden üdvéhez hozzáfűz. Ez az előttünk fekvő költségvetés a művészi célok dotációját a múlt évi költségvetéshez képest felemelte. Elismerés, köszönet illeti érte a kultuszminiszter urat. Ismétlem, érzéketlenül elmenni nehéz és szomorú állapotaink mellett és észre nem venni, mint mondottam, legalább ugyanilyen fontosságú problémákat mint a művészi kultúra kérdése, csupán türelmetlenül sürgetni a kultuszminisztert, hogy adjon még többet erre a célra, mint amennyi ma erre a célra jut: olyan luxus, amelyet felelősségét átérző és hivatását komolyan vevő politikus meg nem engedhet magának. Foglalkozni kell azonban azzal a kérdéssel, melyeikl azok a célok és eszközök, amelyekre áldozni a költségvetés keretén belül elsősorban kötelességünk, elégséges-e az a támogatás, amelyet a költségvetés a művészi kultúrának nyújt, közelebbről pedig: megfizeti-e, meghálálja-e ez a művészi kultúra 17*
