Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

Az országgyűlés képviselőházának közönséghez, vagy pedig, hogy a kormány közvetlen érintkezés formájában megjelent volna ott, hogy látogatásával hódoljon a magyar iro dalom, előtt. Ez nem történt meg és ez nagy hiba. Itt látom azt az érzéketlenséget, amely a t. miniszter úrban benne van, amint ez a művészeteknek más területén is mutatkozik. Éppen a könyvhéttel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem, hogy akkor, amikor a t. miniszter úr a magyar irodalom iránt ezt a kevés fogékonyságot tanúsítja, akkor érthetővé válik, hogy például miért van a könyv luxusadó alá vetve. Azok a könyvek, amelyek az 1850 előtti kelettel jelentek meg és 10 pengő értéket képviselnek, luxusadó alá vannak vetve. Kérdezem én, hogy egy Páriz-Pápay és egy Marton-féle szótár, vagy akármelyik f olyan könyv, amely a tanárok számára szükséges és 1850 év előtti, nagy muzeális értéket képvisel-e? Ennek ellenére ezeket már luxusadó alá vetik és ez a luxusadó — a helyett, hogy már régen a pénzügyminiszter úrral elintézte volna a kultuszminiszter úr ezt a kérdést — még mindig érvényben van, holott ebben az ügyben is szólottam nem egyszer. Az 1580. évi keletű inkunábulák jelentik az ősnyomtatványokat, nem pedeg az 1850. évbeliek. Talán számcsere az évek számában okozta azt, hogy 1580. helyett az 1850. évet tekintik olyan határnak, amelynél már ősnyomtatványok minősítik a magyar könyvet. A művészeteknek más területein is azt tapasztalom, hogy nincs meg a kellő érzéke a miniszter úrnak. Bocsásson meg nekem a miniszter úr, hogy itt beszélek az állami színházak igazgatásáról... Elnök: A képviselő úr beszédideje egy perc múlva lejár, szíveskedjék beszédét befejezni! Pakots József: Végtelenül sajnálom; így részleteknél, a kultúrtárca egyes szakaszainál fogom elmondani a kifogásaimat, de legyen szabad még utoljára egyet megemlíteni. Beszélt a t. előadó úr arról, hogy a nemzeti zászló eszményének kimélyítése érdekében a miniszter úr milyen intézkedéseket tett. Most megkérdezem a miniszter urat, mi történt a Nemzeti Múzeumban, amikor a fegyvertárat ki kellett üríteni, hogy Ferenc József maszkját ünnepélyes keretek között elhelyezhessék? Teszik ezt ugyanakkor, amikor a régi magyar ereklyék, a szabadságharcbeli értékes magyar zászlók elkorhadnak és elpusztulnak. Ügy méltóztatik a nemzeti zászló jelentőségét a közvélemény előtt kimélyíteni, hogy az eszmei szépséget reprezentáló régi szabadságharci zászlók elkorhadnak azért, mert túlzott lojalitásból ki kellett üríteni a folyosót, a fegyvertárat és a padlásra kellett vinni az 1848-as lobogókat: ez jellemzi azt a politikát, amely a legszebb, a leghangzatosabb jelszavakkal dolgozik, de a lényegbe nem tud behatolni és nem tud felemelkedni ezeknek a gondolatoknak igazi szépségéhez. ^Tekintettel arra, hogy a magyar kultúrpolitikának Jml túrfém jelzése a numerus clausus, tekintettel arra. hogy nincsen tanszabadság, tekintettel arra, hogy a miniszter úrban nem látom azt az energiát, amellyel a magyar kultúrpolitika standardját a nyugati művelt államok kultúrpolitikai színvonalára tudja emelni, ezért vele szemben bizalmatlan vagyok és költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Barthos Andor! Barthos Andor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A rendelkezésemre álló rövid idő megakadályoz •5. ülése 1929 június 10-én, hétfőn, 115 engem abban, hogy az előttem szólott t. képviselőtársam beszédével foglalkozzam és ezért tőle is elnézést kérek. T. Ház! Nehéz feladat előtt állok mai felszólalásomban. Nehéz a feladatom azért, mert a közvélemény által támasztott és a t. kormány által is figyelemben tartani kívánt azt a követelményt, hogy az adózók súlyos terhein könynyítsünk és semmiesetre sem növeljük azokat, magam is helyeslem. Mégis három irányban a többkiadás érdekében bátorkodom felszólalni. Azt hiszem azonban, sem önmagammal, sem a közvéleménnyel nem kerülök ellentétbe, mert van rá mód, hogy egyes kiadások megszorításával az általam szóbahozni kívánt kiadásokra fedezetet találjunk. Elsősorban a Ház becses engedelmével a mátészalkai reálgimnázium ügyével kívánok foglalkozni, mert úgy érzem, hogy kötelességem választókerületemnek és három csonka vármegyének ebben a nagy kultúrérdekében szót emelni. (Halljuk! Halljuk!) Szatmár—Ugocsa—Bereg, egyelőre — sajnosán — közigazgatásilag egyesített vármegyék törvényhatósági bizottsága annakidején feliratot intézett a t. kormányhoz, amelyben kérte, hogy a vármegye székhelyén, Mátészalkán reálgimnáziumot létesítsen. Bátor voltam ebben a kérdésben a t. Házban felszólalni, amidőn azt indítványoztam, hogy Mátészalkáról a polgári iskolát helyezzék r át Vásárosnaménybe, Mátészalkán pedig reálgimnáziumot létesítsenek. A vármegye főispánjának vezetése alatt küldöttség járult a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elé és el kell ismernem, hogy a t. miniszter úr részéről a kérés megértésre talált. A miniszter úr elrendelte a tárgyalások megindítását, velem pedig levélben közölte azt, hogy az 1928/29. tanév elején a reálgimnázium első két osztályát megnyitja, amely azután fokozatosan fog fejlődni 8 osztályú intézetté. A «Szatmár és Bereg» című lapban ezt közzétettük és mondhatom, hogy az ígéret igen nagy örömet okozott. Annál nagyobb csalódást okozott azonban később az a szájrakelt hír, hogy a pénzügyminiszter úr a teher vállalásához nem járult hozzá s így a középiskola létesítése meg nem valósítható. A törvényhatósági bizottság annakidején kifejtette indokait, amelyeket nekem is volt szerencsém már itt ismételni. Ezért ezúttal csupán arra szorítkozom, hogy kérését nyomatékosan megismételjem, hozzátéve azt, hogy az én indítványom teljesen összhangban van a vallásés közoktatásügyi t. miniszter úrnak azzal a felfogásával, hogy^ a vármegyék székhelyén középiskola, a járási székhelyen pedig polgári iskola létesüljön, mert Mátészalka vármegyei, Vásárosnamény pedig járási székhely. A második ügy, amelyről szólni vagyok btáor, a református egyházak presbitériumainak^ közkézben forgó körirata. A körirat egyik kérése az, hogy a lelkészek korpótlékaikat teljes összegben megkapják. Az 1913 : XXXVIII. te. alapján részesülnek a bevett vallásfeleke zetek lelkészei ebben a segítségben^, mely pótlék az 1898. évi XIV. tc.-ben megállapított kongruával 1600 koronára felemelt jövedelmet a szolgálati időhöz kénest tovább egészíti ki és pedig kiegészíti aképoen, hogy 5 éves szolgálat után 400, 10 éves szolgálat után 800, 15 éves szolgálat után 1000, 20 éves szolgálat után 1200 és 25 éves szolgálatután 1400 korona pótlékot kellene kapniok a lelkészeknek. Tény azonban, hogy ennek a pótléknak csupán a felét folyósítják, sőt az a lelkész, akinek helyi forrásból eredő jövedelme 1700 koronát tesz ki, akinek tehát kiegészesítésül 300 korona pótlék járna