Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

Äz országgyűlés képviselőházának 3Ö8. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. Ül azt valósággal az elpusztulás veszélye fenyegeti. Örömmel kell megemlékeznem arról, hogy a tárca költségvetésében a «központi igazgatás» címénél egy V. fizetési osztálybeli állás beszüntetésével ugyanilyen rangosztályban egy zeneművészeti előadói állás lett szervezve a zenei élet irányítására, a vidéki zenei élet fejlesztésére, különösen pedig a magyar dalos ügy fejlesztésére. (Helyeslés jobb felől.) Ennek az állásnak jelentőségét nem szabad lekicsinyelni, sőt nem lehet eléggé értékelni, különösen ha arra gondolunk, hogy a szabadságharc leverése után az abszolitizmus idejében és azt követő időkben a magyar dalárdák milyen óriási szerepet töltöttek be a magyar nyelv védelme s a nemzeti érzés megóvása terén, és hogy ma is a magyar dalnak nemcsak az a feladata, hogy vigasztaljon, hanem hogy a reviziós gondolatot úgy nálunk, mint az elszakított területen folyton ébrentartsa. T. Ház! Ezzel én a kultusztárca költségvetését általánosságban és részleteiben is ismertettem. De nem fejezhetem be előadói beszédemet a nélkül, hogy meg ne emlékezzem meg meghatottsággal arról a három kultureseményről, amelyek ugyan még a múlt évhez fűződnek, de kihatásaiban jelentkezni fognak már a jövő és következő években. (Halljuk! Halljuk!) Mélységes kegyelettel kell megemlékeznem arról a magyar főúrról, gróf Vigyázó Ferencről, aki a magyar művelődés céljaira, a Tudományos Akadémiára hagyta — akkor, amikor a szükség ezt a legjobban kívánta — egész vagyonát, és meg kell emlékeznem az idegenbe szakadt, de szívében mindig magyarnak maradt finomtollú és finomlelű esztétikusról és íróról, Baumgartner Ferencről, aki egész vagyonának örökösévé a magyar írókat tette, végül harmadiknak a nemes emberbarátról, Kaszab Aladár budapesti gyárosról, aki nagy vagyonát közcélokra és köztük kulturális célokra rendelte fordítani. A gazdag magyar mágnásnak, aki nagy vagyona mellett szerény viszonyok között élt, éppen úgy a finomlelkű esztétikusnak, aki idealizált emberek között járt, és éppen úgy a gyárosnak, aki az üzlet világában és a realitások között töltötte életét: egész lényét, egész gondolkozását az a cél vezérelte, hogy nemzete kultúráját emelje és hazáját naggyá tegye. Az a nemzet, amelynek különböző rétegeiben ilyen mély gyökeret vert a kultúra és amelynek ilyen fiai vannak, az a nemzet nem veszhet el, arra a nemzetre még nagy hivatás vár, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) ennek a nemzetnek élni kell és élni is fog. A költségvetést elfogadásra ajánlom. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: A gazdasági miniszter úr kíván szólni. Bud János közgazdasági miniszter: T. Képviselőház! Tisztelettel beterjesztem az 1927. és 1928. évben Genfben a behozatali és kiviteli tilalmak és korlátozások megszüntetése tárgyában tartott két nemzetközi értekezleten megállapított okiratok becikkelyezéséről, továbbá a nyersbőrök kivitele tárgyában és végül a csontok kivitele tárgyában szintén^ Genfben hozott megállapodások becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat, indokolásaikkal együtt. Tisztelettel kérem, méltóztassék ezeket kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével előzetes tárgyalás és jelentéstétel, végett a külügyi és közgazdasági bizottságokhoz utasítani. Elnök: A közgazdasági miniszter úr által beterjesztett három törvényjavaslatot a Ház előzetes és együttes tárgyalás és jelentéstétel KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXII. végett a külügyi és közgazdasági bizottságnak adja ki. Folytatjuk a vallás- és közoktatásügyi tárca tárgyalását. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! Az előadó úr általános képet adott arról a kultúrpolitikáról, amely a miniszter úr költségvetésében számszerűleg kifejezésre jut. Megragadta azonban az alkalmat arra, hogy a legnagyobb elismeréssel nyilatkozzék a kultuszminiszter úr tevékenységéről és arra a megállapításra jutott, hogy a történetírásnak majd szintén elismeréssel kell adóznia a kultuszminiszter úr személye iránt. En ebben a tekintetben meg vagyok nyugodva, mert hiszen a történettudomány egyik kiváló képviselője a miniszter úr is és nyilván a történetírás is érezni fogja a szolidaritást a tudós miniszterrel, amikor meg fog emlékezni az ő kultúrpolitikájáról. Engedje meg azonban a t. miniszter úr, hogy én ne csatlakozzam olyan mértékben az elismeréshez, amelyek az ő tárcáját egy dicsőítő kórus keretében kísérni szokták, hanem beszéljekp azokról a kritikai szempontokról, amelyek a tárca keretén belül kiütköznek és amelyek azt bizonyítják, hogy az előadó úrnak az a megállapítása sem áll helyt, hogy a kultúra egész területét felöleli a t. miniszter úr kultúrpolitikája. De amikor mindezekről röviden meg fogok emlékezni, mert hiszen hosszú idő nem áll rendelkezésemre, méltóztassék megengedni, hogy rámutassak az' egész kultúrpolitikának egy halálos sebére, amely megint tagadásban, ellentétben áll az indokolásnak azzal a megállapításával, hogy a t. kultuszkormány kultúrpolitikai vezéreszme keretében csoportosítva dolgozza ki a maga nagy Programm ját. Egy kultúrpolitikai vezéreszme kétségtelenül végigvonul, sötéten végigvonul ezen a kultúrpolitikán, amelyről talán a miniszter úr, tekintettel arra, hogy súlyos, nehéz idők voltak, nem tehet közvetlenül, ma azonban, amikor az úgynevezett konszolidációnak egy nyugalmasabb korszakát éljük, kétségtelenül hatékony volna, ha a miniszter úr arra törekednék, hogy ez amint hiszem, az ő meggyőződésével is ellentétes állapot megszűnjék, hogy az a kultúrpolitikai vezéreszme ne éktelenkedjék továbbra is a magyar kultúrpolitikán. Méltóztassék tehát, mélyen t. kultuszminiszter úr konszideráció tárgyává tenni azt, hogy 9 esztendő óta nincs tanszabadság ebben az országban. (Ügy van! Ügy van! à szélsőbaloldalon.) Amíg pedig tanszabadság nincs, igen t. miniszter úr, addig mi hiába próbáljuk minden anyagi eszközünkkel a magyar kultúrfölényt reprezentálni messze idegen világok előtt, mert nem tudnak megérteni bennünket és nem tudják megtalálni velünk a kulturális lelki közösséget azok, akiknek szimpátiájára, rokonszenvére a legnagyobb szüksége van a trianoni Magyarországnak. T. Képviselőház! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy teljesen nyugodtan foglalkozzam ezzel a kérdéssel, mert ez nem pártpolitikai kérdés, ez nem világnézeti kérdés, (Bródy Ernő: Ügy van! A magyar nemzet becsületének kérdése!) ez nem felekezti kérdés, ez, már nem szociálpolitikai, nem gazdasági kérdés, ez már a nemzeti boldogulásnak, a nemzeti megértésnek, a nemzeti megbecsülésnek kérdése. Amikor ez az ország ott áll egymagában, árván a nemzetek, az idegen nemzetek nagy családjában s keresi a maga igazát és igyekszik hihetetlen nagy 16