Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

112 'Az országgyűlés hepviselÖházándk erőkifejtéssel s önfeláldozással és a. maga nyomorának, a maga keserves helyzetének feltáii'ásával a nemzetközi ítélőszék előtt bebizonyítani azt, hogy Magyarországgal méltatlanságot, súlyos igazságtalanságot és embertelenséget követtek el, akkor ott kell állnia ennek, a régi nagy hagyományokon felépült és naggyá lett Magyaororszagnak a maga teljes erkölcsi és kulturális integritásában, hogy a maga számára megbecsülést, elismerést éls hitelt tudjon szerezni. T. Képviselőház! Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Vissza mutathatnék kilenc esztendő keserves küzdelmeire és már megállapíthatnám ennek a kérdésnek az evolúcióját is, hogy bizonyos korokon keresztül a numerus clausus kérdése minő más és más megítélés alá került. (Petrovácz Gyula: Már likvidálva van!) Igen t. képviselőtársam, engedje meg, hogy erre azt feleljem, hogy nincs likvidálva, mert nem az a lényeg, hogy a miniszter úr módosította a numerus clausust és hogy e módosítás folytán bizonyos tekintetben az egyetemre most már jobban és könnyebben kerülhetnek fel olyan ifjak, akiket ki akartak onnan zárni, (Zaj a baloldalon.) hanem egyszerűen arról van szó, hogy ne legyen a magyar Corpus Jurisban olyan törvény, amely megöli a tanszabadságot, ne legyen a magyar Corpus Jurisban olyan törvény amely ellen minden kultúrnemzet társadalmában averzió van. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Én t. képviselőtársaimat a szélsőjobboldalon megkérem arra, üljünk már le egyszer komolyan és tárgyaljuk le egymás között ezt az ügyet, — miután ők ezt világnézeti alapon kezelik j- hogy vájjon mi haszna van ennek a nemzetnek ebből az egész numerus claususból? (Petrovácz Gyula: Nem a haszonért van!) Ha pedig letárgyaljuk, akkor ők is rá fognak jönni, hogy csak ártalom, és kár származik belőle (Bródy Ernő: A kereszténységnak is (klar!) és feltételezem azt is, hogy nemzeti érzésük azt fogja nekik diktálni, hogy ők is sürgessék ennek a törvénynek megszüntetését. (Petrovácz Gyula: Ha nem lehet mindenkit 100%-ban, akkor arányosság szerint! — Gál Jenő: A kultúrából nem lehet kortesnótát csinálni!) T. Képviselőház! Mi ki vagyunk pellengérezve és kultúrpolitikai szégyenpadon ülünk mindaddig, amíg ez a numerus clausus érvényben van. Ez nem frázis, mert hiszen ezt azok a t. barátaim, képviselőtársaim, sőt a kormányzat felelős tényezői is és azok az előkelő közgazdasági és pénzügyi tényezők is megálla píthatják, akik a külföldön járva, mindenütt találkoznak azzal a kérdéssel: vájjon még mindig érvényben van-e az 1920 : XXV. tcikk. (Fábián Béla: Amerikában is mindenütt kérdezik!) Annakidején Apponyi Albert gróf a népszövetségi tárgyalások alkalmával az idegen államférfiakkal diskurálva, maga is szembetalálkozott ezzel a kérdéssel. (Fábián Béla: De a kultuszminiszter úr is szembetalálkozott velő!) S azt hiszem, hogy a kultuszminiszter úr is, amikor kimegy külföldre, — mint ahogyan gyakran meglátogatja a nagy nyugati kultúrállamokat, legutóbb Németországot látogatta meg — találkozik künn ezzel a kérdéssel, mert nem tudom feltételezni, hogy nem merülne fel ez a kérdés-, a miniszter úr maga is érzi tehát ennek a kérdésnek súlyosságát^ és jelentőségét. ,

: >•'•.„[' í 'HIT"! I 308. ülése 1929 Junius 10-én, hétfőn. Nem beszélek arról, hogy a numerus clausus ér vényib

en maradásának és érvényb

en tartásának a magyar gazdasági helyzetre nézve is milyen súlyos konzekvenciái vannak. Már többször említettem, hogy azok az egyetemi ifjak, akik így kiszorulnak a külföldi egyetemekre, a nemzeti vagyonnak milyen jelentékeny részét viszik ki, mert hiszen őket ott el, kell tartani s ezért a szülők és a segélyakciók küldik ki a horribilis nagy összegeket nekik. De most az iskolai év vége felé már jelentkeznek nálam a szülők, akik külföldön taníttatják gyermekeiket, — alkik már 2—3 év óta ott tanulnak — hogy a mai súlyos gazdasági helyzetben tovább nem tudják őket taníttatni. Kétségbeesetten jönnek hozzám, mondván: Nem bírjuk, nem tudjuk künn tovább taníttatni a mi tisztajeles, kitűnő, szorgalmas .gyermekeinket, mert közben, idehaza annyira leromlott gazdasági helyzetünk, hogy azt a szerény öszszeget sem tudjuk már elküldeni nekik, amelylyel eddig igyekeztünk alátámasztani tanulmányaikat. Most csak emlékeztetem a miniszter urat arra, hogy a múlt tanév elején igen áldatlan küzdelem folyt itt le, amelybe én belekerültem azért, mert megéreztem és kötelességemnek tartottam, hogy valami módon segítsek a rossz, kegyetlen törvény által teremtett helyzeten. Mnthogy ebben a vonatkozásban bizonyos megértésre találtam a miniszter úrnál, sikerült is színtiszta jeles egyetemi hallgatóknak egy részéit felvétetni az egyetemre. Micsoda felzúdulás támadt ebből! Micsoda pergőtűzbe került az a jószándék, amely engem vezetett, mennyire félremagyarázták szokat a lépéseket, amelyeket ebben az irányban tettem! Hiszen később a miniszter úr maga is felelőssé tett engem azokért az egyetemi tüntetésekért és zavargásokért, amelyek ezeket a felvételeket kísérték. Szomorú dolog, ha a politika beleavatkozik a legfontosabb kulturális kérdésekbe. Én, aki mindig mérsékelten kezeltem ezt az ügyet és aki mindig figyeltem, hogy fel ne boruljon a rend, hogy a magyar konszolidáció nehezen megszerzett hírneve fel ne boruljon és a külföld előtt ne statuáljunk megint olyan példákat, hogy itt anarchikus társadalmi élet van mondom, én kerültem a legkritikusabb és a legferdébb helyzetbe, azért, mert egy jószándékú akció élére álltam, amelynek élére állni köteles voltam, mert a szülők, -erre felkértek. Maga a miniszter úr mondotta rólam, az egyetemi ügyek specialistájáról — amint elnevezett engem — hogy én okoztam az egyetemi rendzavarásokat. Előre felhívom a t

% miniszter úr figyelmét arra, hogy azok a súlyos jelenségek, amelyek a múlt év augusztusa végén és szeptemberében felmerültek, ismétlődni fognak és már most prevenciót kell valahogy találni arra, hogy ezek ne fordulhassanak elő. Én hiszem, hogy az egyetemeiken már helyreállott a nyugalom s hiszem, hogy magának az ifjúságnak tanuló és dolgozó része, amely előtt én a legnagyobb tisztelettel hajlok meg és amelyet a szívemhez ölelek — mert ez a magyar ifjúság a jlövő minden ígérete és reménysége — megérzi a maga kötelességéit ezekben a nehéz időkben és összeforrva együttes nemzeti érzésben igyekszik elősegíteni azt^a törekvés^ hogy Magyarország végre odaállhasson az egész kultúrvilág elé mint teljesen integer, régi, nemes hagyományaiban sebzetten és^ a tanszabadságot az egész vonalon érvényesítő kultúrország. Borzalmas elgondolni, hogy