Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

104 'Az országgyűlés képviselőházánál jos ezt rábízni a csendőri vagy rendőri közegre és különösen a pénzbeszedést bajos rábízni, mert az sohasem kívánatos. En megengedem, hogy nem kívánatos, hiszen minden intézkedésnek, minden reformnak szükségszerűen vannak hátrányai, sőt szükségszerűen vannak kezdeti nehézségei. En abból indulok ki az én elgondolásomnál, hogy mi azt a csendőrt, akit idővel íárőrvezetéssel megbízunk, huzamosabb ideig képezzük ki elméletileg és gyakorlatilag; hosszú és érdemes szolgálat után tesszük lehetővé számára azt, hogyő, mint járőrvezető, eljárjon. Mi arra a csend őr járőrvezető re fontos elet- és vagyon elleni bűncselekmény nyomozását bízzuk, amikor, ha ő lelkiismeretlenségből elnéz valamit vagy tudatlanságból vagy járatlanságból nem lát meg valamit, az egész fontos nyomozást meghiúsíthatja. Mi tehát azt a csendőr járőrvezetőt — hogy úgy mondjam — hivatalból értelmesnek, a dologhoz értőnek és becsületesnek tartjuk. Ha ez így van és nem is lehet máskép, akkor szerény nézetem szerint rá lehetne bízni azt, hogy olyan esetben, amikor a felet tettenéri, amikor közvetlenül tapasztalja a kihágást, amikor a fél hajlandó fizetni és maga is belátja, hogy ő csakugyan kihágást követett el, és meg akarna magát kímélni attól, hogy ez az ügy továbbhúzódjék, őt esetleg tárgyalásra hívják, vagy beidézzék a községházára, hajlandó lefizetni azt a két, vagy négy pengőt, hogy megváltsa magát a további procedúrától. Méltóztassék evvel a kérdéssel ilyen irányban foglalkozni. Ennek kétféle ellenőrzése is lenne. Az egyik lenne a házi ellenőrzés, amelyet a csendőrség maga végezne, a szakasz és a szárnyparancsnok, a másik pedig az illetékes rendőrbíró. Ügy képzelem, hogy ezek a csendőrörsök az ilyen cselekményeikről havonként beszámolnának azoknak a bizonyos másolati lapoknak bemutatásával a rendőrbírónak. A rendőrbíró azután ezeket átnézné és ha találna ott olyan esetet, amelyben a megbírságolt nem követett el kihágást, de mégis beszedtek valami bírságot, — a csendőr tudatlan lévén éppúgy, mint maga az illető fél — vagy pedig olyan esetet találna, amidőn 2, vagy 4 pengős bírság beszedésével ; fut vagy menekül valaki, aki súlyosabb beszámítású kihágást követett el, amelynek megtorlásához nem arányos ez a csekély bírság, hivatalból rendelhessen el tárgyalást, vagy törölhesse a bírságot. Arra kérem a miniszter urat,^ hogy nagyarányú elfoglaltsága és egyéb irányú reformtevékenysége mellett is szakítson rá időt, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék. Nem szívesen hivatkozom külföldi példákra, nem a nyugati séma szerint akarom megoldani a kérdéseket, de miután általános szokás, hogy különösen nyugati államokra hivatkoznak kulturális kérdéseknél, minthogy ez is kulturális kérdés, vagyok bátor felemlíteni, hogy ez nyugati államokban meglehetősen előrehaladott stádiumban van. Itt a Házban pedig bátor vagyok hivatkozni a közigazgatási reformjavaslat tárgvalása alkalmával egyik pártunkbeli képviselőnek felszólalására, nevezetesen Szapáry Lajos gróf képviselőtársunk foglalkozott ezzel a kérdéssel és kívánatosnak tartotta^ a városi rendőrség keretében ennek életbeléptetését, minthogy ez tetemes egyszerűsítést eredményezne. Ezeket voltam bátor előadni. A címet elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Képviselőház! A csendőrség intézményével szemben a Háznak másik oldaláról több támadást intéztek, amelyek köte308, ülése 1929 június 10-én, hétfőn. lességemmé teszik, hogy mint ennek az intézménynek tisztelője, a csendőrséget ; a magam részéről — azt hiszem, a Ház többségének helyeslése mellett — védelmembe vegyem. (Igaz! Ügy van! — Élénk helyeslés jobb felöl.) T. Képviselőház! fia annakidején megfelelő csendőrségünk lett volna és mindenütt ott lett volna a csendőrség a maga helyén, bizonyos dolgok talán elő sem fordulhattak volna. A csendőrség minden körülmények között és minden időben megtette becsületesen, .'. teljes odaadással, sokszor élete kockáztatásával a maga nehéz kötelességét, teljesítette azokat a nehéz feladatokat, amelyeket az állam rábízott. Hogy mást ne mondjak, mélyen t. Képviselőház, amikor szerb fogságból a vasutasok megszöktettek és először tettem a lábamat magyar földre, az első kakastollas csendőr megpillantásakor könynyek szöktek a szemembe, mert éreztem, hogy most már végre ismét rend lesz az országban, mert az ország rendje, a vagyon és életbiztonság, a legszorosabb Összefüggésben áll a m. kir. csendőrség intézményével. (Igaz! Ügy van!) De nem elég az, hogy az országgyűlés, a nemzet színe előtt legteljesebb elismerésünket nyilvánítsuk a csendőrséggel szemben és a leghatározottabban visszautasítsunk minden olyan támadást, amely ezt az intézményt minduntalan éri, hanem igenis, kötelességünk még az államháztartásnak talán erősebb megterhelésével is, jobban dotálni a csendőrséget, (Ügy van! Ügy van!) mert me*? vagyok szentül győződve, hogy annakidején, ha nagyobb előrelátással úgy a rendőrséget, mint a csendőrséget — amelyek alappillérei a társadalmi békének, a vagyon- és életbiztonságnak — sokkal jobban dotáltuk volna, azzal sok bajnak is elejét vehettük volna. A csendőrséget és a rendőrséget nem lehet a tisztviselőkkel egy kalap alá venni. Ezek frontkatonák, akik békében is úgyszólván állandóan frontszolgálatot teljesítenek, mert az a csendőr, aki portyázni megy éjszaka, sohasem tudja, visszamegy-e egyáltalában otthonába. (Ügy van! Ügy van!) Mindenekelőtt egészségesebb otthonokról kellene a számukra gondoskodni. Csendőrlaktanyák építését és megfelelő csendőrotthonok építését ajánlom tehát az igen t. belügyminiszter úr szíves figyelmébe. T. Ház ! De szóvá kell tennem azt is, hogy a csendőrség szolgálata sokkal terhesebb ma, mint volt a békében és hogy az a létszám sincs meg mindenütt, amelynek meg kellene lennie, így tehát hosszabb ideig kénytelenek teljesíteni nehéz szolgálatukat a csendőrök. E mellett nem részesülnek a békebeli illetményben sem. Jól tudPm, hogy senkinek sincs meg ma ebben az országban — a tisztviselői kart, az állami alkalmazottakat értve elsősorban — a százszázalékos arany fizetéSse, de egyszer valahol meg kell kezdeni ezt és ha az állampénztár nem is egészen bírja, meg kell erőltetnünk magunkat, mert ha valahol, itt a csendőrségnél kell megkezdeni az aranyfizetés behozatalát. (Helyeslés.) Lehetetlennek tartom, hogy ne azoknál kezdjük ezt. akikre életünket és vagyonbiztonságunkat bízzak, akikre bizonyos tekintetben az államrend 'baziroz és támaszkodik. Egy havizsoldos csendőraltiszt, mondjuk egy őrmester, aki tehát már hosszabb ideje szolgál 70 pengő havizsoldot kap és vidéken 45 pengő élelmezéspénzt. Még ha a csendőrpótdíjat is figyelembe veszem, amely szintén minimális, mert 24 évi szolgálaton túl is mindössze 41 pengő, de hatévi csendőri szolgálat után csak havi 10 pengő 25 fillért tesz ki, tehát rendkívül kevésnek mondható. Szentül meg vagyok győződve arról, hogyha ezeket a pótdíjakat, az élelmezési pénzt