Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-308
Az országgyűlés képviselőházának nem tartom idális megoldásnak a balatoni rendészetnek csendőrség által való ellátását, ezidőszerint azonban másféle elfogadható módot alig tudunk találni, ezért egyelőre meg kell nyugodnunk az adott helyzetben. Mégis arra kérem a belügyminiszter urat, kegyeskedjék különös gondot fordítani arra, hogy ott a Balaton-parton felállított, vagy esetleg felállítandó csendőrőrsök válogatottabb, intelligensebb, értelmesebb, fegyelmezettebb, előzé kenyebb emberekből állíttassanak össze, mert hiszen itt különleges, speciális helyzetük^ van. A közönséggel való bánásmód a hatósággal való sűrű érintkezés ezekben a nyári hónapokban kívánatossá teszi azt, hogy oda az átlagot meghaladó, jobb emberek vezényeltessenek ki. (Helyeslés.) Ezeket voltam bátor előadni és tisztelettel kérem, hogy felszólalásomat ne úgy méltóztassék megítélni, mintha helyi ügyet kívántam volna itt szóvá tenni hanem közérdekű ügynek tekintve azt, méltóztassék a rendelkezésre álló lehetőséghez képest megfelelő módon intézkedni. A címet elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) TRlnök: Szólásra következik'? Héjj Imre jegyző: Madarász Elemér! Madarász Elemér: T. Ház! Nem járok meszeire az előttem szólott isren t. barátom gondolatmenetéről, amikor örömemet fejezem ki a felett, hogy a miniszter úr ismét 30.000 pengőt állított be költségvetésébe a csendőrség részére keréknárok és motorkerékpárok beszerzésére, hasonlókén annvit, mint f múlt évben. A takarékosság elvével äz esryezik meg, hogy lehetőleg kevés embert vonjunk el a termelő munkától, azt a keveset elméletileg és gyakorlati!asr a maximumig kénezzük ki és bocsássuk rendelkezésére mindazokat a technikai felszereléseket, amelveket szolgálatuk a mai viszonyok között megkíván. Amikor fontosabb országutainkon a teherés személyszállítás nagyrésze gépkocsin, motoron történik, akkor anakrotizmus, naivitás és talán könnyelműség rábízni a rendfenntartást, különösen a fontosabb preventív rendőri szolgálatot a gyalogos járőrre, vasrv a lóháton lépésben haladó csendőr járőrre. Elő s zör is nyilvánvalólag a közrend szenved ettől, másrészt ezt az érdemes testületet hozzuk olvan helyzetbe, hogy nem tud megfelelni a várakozásoknak és igazságtalan kritikának tesszük ki. Tisztán a bók kedvéért nem mertem volna a t. Ház türelmét igénybevenni, de ehhez a tételhez^ hozzá kell fűznöm azt a kritikámat, hogy talán aktuális volna áttérnünk a csendőrségnek modernebb felszerelésére. Örömmel regisztrálom, hogy a nyomozó osztagokat felállították, de rendkívül örülnék annak- ha egy kissé eyorsabb tempóban, esetleg két-három év kiadásait egy évre összevonva sietnénk a kerékpárokkal s motorkerékpárokkal való felszerelés kérdését megoldani. Ne felejtsük el, hogy ez az oldalkocsis motorkerékpár egyúttal három személy gyors szállítására is szolgál. Ma az a helyzet, hogyha szerencsétlenség történik, vagy valami csúnya, visszataszító bűncselekmény az országúton, esetleg órák telnek el, amíg az illetékes csendőrörs a helyszínen megjelenik és a nyomozást megkezdheti. Ha azonban az országutak, a fontos utak ki lesznek véve a mai örskörzetekből és külön országútmenti őrsök portyázására lesznek bízva és azok motorral fognak portyázni, akkor az emberek jobban fognak ügyelni a közlekedési szabályok betartására és a felfedezésKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXII. 308, ülése 1929 június 10-én, hétfőn. 103 tői való félelemtől óvakodni fognak a kihágások és bűncselekmények elkövetésétől. Méltóztassék még megengedni, hogy egypár szóval ismételjem tavaly a belügyi tárca költségvetésének tárgyalása során előadott egy kérésemet. Az 1901 : XX. te. 17. §-a ezt mondja (olvassa): «Az elsőfokú rendőri büntetőbíró a terhelt letartóztatásával nem járó oly kihágási esetekben, midőn: a) a feljelentést hatóság (községi elöljáróság), közhivatalnok, vagy hatósági közeg hivatali hatáskörében, közvetlen tapasztalata alapján teszi és valósága ellen merül fel aggodalom, vagy a feljelentés magánegyéntől ered, de ez a kihágás elkövetését köz- vagy magánokirattal, vagy más bizonyítékokkal valószínűvé teszi és a rendőri büntetőbíró meg van győződve a vád alaposságáról, — amennyiben a feljelentett kihágás miatt csak pénzbüntetés kiszabásának van helye és amennyiben a pénzbüntetés 30 koronát meg nem haladó összegben mutatkozik kiszabandónak.-a terhelt ellen előzetes tárgyalás megtartása nélkül büntetőparancsot bocsáthat ki». Érdeklődtem az Országos Statisztikai Hivatalban, hogy a lefolytatott kihágási eljárásokban hány százalék fejeződött be ezzel az úgynevezett büntetőparanccsal'? Az utolsó békeévben, 1913-ban 914.000 személy ellen fejezték be a kihágási eljárást. Ebből felmentettek 240.000-et. büntetőparanccsal pedig elintéztek 324.000-et. Ha tehát levonjuk a felmentéseket az összes befejezett eljárásokból és ezt szembeállítjuk azzal a számmal, amelyben bünetőparanccsal intézkedett a hatóság, akkor azt találjuk, hogy a kiszabott büntetéseknek kerekszámban 50%-át szabták ki büntetőparanccsal. Megnéztem az 1921—22. évi adatokat is. Talán nem fárasztom az adatok felsorolásával a t. Képviselőházat, mert ezek ugyanezt a százalékot mutatják. A későbbi évekre vonatkozó adatokkal nem szolgált a hivatal. Ha tehát egy békeév és két háború utáni év statisztikai adatai teljesen egybevágnak, akkor itt bizonyos törvényszerűséget konstatálhatunk, vagyis megállapíthatjuk azt, hogy a kihágási úton r kiszabott n büntetéseknek r kerekszámban felerésze büntetőparanccsal intétetett el. Ez a gyakorlatban, amint bizonyára méltóztatnak tudni, úgy történik, hogy ez az eljáró rendőri bíró kezébe kapja a csendőrség jelentését, — hiszen 98%-ban erről lehet szó — megállapítja azt, hogy itt büntetőparancsa kiszabásának van helye, ráírja, hogy 2, 3, 4 vagy 5 pengő és a mellette dolgozó irodasegédtiszt vagy díjnok kitölti annak a büntetőparancsnak blanketta ját. Nekem az a kérésem, hogyha nem is egyszerre és nem is radikálisan, ha esetleg kísérlettel megelőzve is, térjünk át arra az útra, hogy az eljáró csendőr járőr vezetőjét ilyen tettenérés, ilyen közvetlen tapasztalat alapján megállapított kihágásnál, amennyiben a fél ellent nem mond, amennyiben a fél tárgyalást nem akar, amennyiben a fél fizetni hajlandó, a bírság beszedésére jogosítsuk fel. T. Képviselőház! A büntetőparancsnál is kérhet és kéri a terhelt a tárgyalást akkor, ha a büntetőparanccsal kiszabott összeget magasnak tartja, vagy ha magát hibásnak, vékesnek nem érzi. Ezekben az esetekben ugyanez megtörténhetik. En igen sok számottevő és hozzáértő emberrel folytattam eszmecserét erről a kérdésről. Legtöbben osztoztak a véleményemben. Akik nem osztoztak benne, azoknak az volt a kifogásuk, hogy bajos ezt nem rendőrbíróra bízni, ba15
