Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

402 Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. De most oda viszem át ezt a kérdést, hogyha ezeknek a szerencsétlen embereknek most odaadjuk ezt a vetőmagot, vagy nem tudom, mit, azt nem tudják visszafizetni. (Szilágyi Lajos: Ki van zárva, hogy visszafizessék! — Jánossy Gábor: Egy esztendő kell nekik, amíg kitermelhetik! — Dabasi-Halász Móric: t Ki van zárva, nem tudják visszafizetni!) Méltóztassanak ilyen alapon számítani! Nem az én járásomról, hanem t. barátom járásáról van szó, de nekem már megmondták, hogy nem tudják visszafizetni. Égető szükség van erre a segélyre, de nem tudják azt olyan rövid idő alatt visszafizetni. Egyáltalában van itt sok mindenféle segély. Például itt van a hízlalási segély. Nekem sikerült a járásomban lebeszélni az embereket, hogy ne hizlaljanak. (Szilágyi Lajos: A hizlalás mindenesetre drága mulatság!) Vannak emberek, akiknek aszálysegélyük is van, vannak régebbi fagykársegélyek is, és ezeket sem tudják ezek a szerencsétlen emberek viszszafizetni. Kéîrem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék a vízmosások megkötésére valami alapot találni, mert itt egy nagy vidék megmentéséről van szó. Ezt már 30 évvel ezelőtt Darányi idejében szorgalmaztam. Méltóztassanak odafáradni és megnézni, milyen most az a vidék; azt nem is lehet elképzelni, hogy az a szerencsétlen nép milyen nyomorúságos viszonyok között él. Annyi minden volna, amit el szeretnék még mondani, de áz idő rövid. Itt van a tejszÖvetkezetek segélyezése ezt is nagyon ajánlanám a mélyén t. miniszter úr figyelmeibe. A gazda tiszti törvényről is akartam beszélni, de ezt majd más alkalommal teszem. Kénytelen voltam hazabeszélni, nem mint képviselő; emberbaráti szempontból meg kellett ezt tennem. Bízva abbam, hogy a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr ezt a mi szerény kérésünket meg fogja hallgatni, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Simon András! Elnök: A képviselő úr nincs itt; töröltetik. Következik? Héjj Imre jegyző: Krisztián Imre! Krisztián Imre: T. Képviselőház! Ha egy olyan nagymultú, évezredes történelemmel bíró nemzet, mint a magyar, a közelmúlt időkben a harctéren és a munka terén, valamint a közteherviselés terén egyaránt hatalmas teljesítményeket mutatott fel, s ennek ellenére mégis ilyen szerencsétlen helyzetbe került, mint amilyenben van, akkor a mindenkori, tehát az ezidőszerinti kormánynak is fokozottabb mértékben kötelessége tettrekészséggel és mulnkássággal törekedni arra, hogy a nemzetet ebből a nehéz helyzetből kivezethesse. Azt hiszem, általánosan tudott és elismert dolog, hogy törekedett is_ és többé-kevésb'bé meg is találta a módot és a lehetőséget arra, hogy a .mindenkori adott helyzeten legjobb szándéka, tudása és képessége szerint segítsen, könnyítsen. Úgy gondolom azonban, hogy egy ilyen nagy nemzeti katasztrófa•idején nagyobb mértékű összefogás szükséges, mint amilyent tapasztalunk, hogy nemcsak itt, — hogy úgy motodjam, — a szűk pártkereteken belül igazoltassák ez a törekvés, ez a munka, hanem kinn a perifériákon, a városokban, a falvakban, a tanyákon élő néip is lássa, érezze, mit tesznek érte. Ezt azonban nem abban a mértékben van alkalmuk tapasztalhatni, mint ahogy azt ilyen nagyon nehéz időben tálára az ország minden lakosától elvárni lehet. Legyen szabad ezt a kérdést annak a pártnak szempontjából szemszögéből elbírálnom, amelyből származom s amelytől küldetésemet nyertem: a kisgazdapárt szempontjából. Három szempontból kívánom ezt bírálat tárgyává temni: politikai, társadalmi és gazdasági szempontból, és kifejezésre akarom juttatni, mik azok a kívánnivalók, amelyekkel a fennálló ellentéteket ki lehet egyenlíteni s a haza sorsát e téren előib'bre lehet vinni. Ami az együttérzést illeti, legyem szabad megállapítanom azt, hogy főképpen felsőbb köreink nem azzal a jósággal és megértéssel viseltetnek a kisgazdák iránt, mint amellyel viseltetniük kellene. (Udvardy János: Ez csak kivétel lehet!) Nem általánosítok; távol áll tőlem _ a gondolat, hogy ezt sértő szándékkal mom d

jam. Frappáns bizonyítékot fogok errenézve felhozni. Nem viseltetnek kellő megértéssel a kisgazdák iránt azért, mert féltik az évezredes vezető pozíciójukat, és mert tölbíb esetben nem azt vizsgálják, hogy helyes-e az a kívánság, törekvés és célkitűzés, amelyet a kisgazdák maguk elé tűztek, hanem, hogy egyéni és társadalmi^ szempontból helyes-e. Okozták a kormányt és azt mondták, hogy nagyoin is demokratikus, liberális és többet tesz ezen a téren, mint amennyit kellene, de a haza érdeke mást kíván. Én Heves vármegyéből való Vagyok, az ottani törvényhatósági bizottságnak is tagja vagyok és egy megállapítással kívánom az eddig elmondottakat beigazolni. Mi kisgazdák tudniillik ott olyan számmal vagyunk, hogyha a másik táibor megoszlik és ml csatlakozunk valamelyikhez vagy hozzánk csalatkozik az egyik párt akkor a szavazás eredménye a mi törekvéseinket szokta igazolni. Egy ilyen szavazás után, amelynek eredménye a mi törekvéseinket igazolta, szűk baráti körben, egy a felsőkörben nagyon közismert nevű barátunk azt mondotta, hogy tűrhetetlen az, amit ezek a kisgazdák csinálnak, kiveszik a vezetést a kezünkből, oda lesz a presztizs, ez ellen tehát tenni kel valamit; és mindjárt meg is mondotta, hogy mit kell tenni. Azt mondotta^ hogy minden felső körből eredő embernek fognia kell egy kisgazdát, azt magához édesgetnie. barátjává tennie és így a saját érdekében kell felhasználnia. Nem a közös cél és nem a nemzeti érdek tehát a fontos, hanem a társadalmi presztízs. Most is szívesen látnák a kisgazdát szolgalelkűnek, meghunyászkodónak, mint a becsületesen, a hazáért mindenkor készséggel dolgozó, önálló nagv társadiaimi rétegnek kifejezőjét. (Patacsi Dénes: Sajnos, hogy így v'an !) Bocsánatot kérek, nem szeretném a világért sem. ha félreértenének, die ezt mint jellegzetes dolgot mégis el kellett mondanom, habár elismerem, hae-v talán nem is olyan nagyon elszigetelt dolog, hoey nemcsak jóakarattal, de függőségben való hozással is magukévá akarják tenni a kisgazdatáTsadalmat. A kisgazdatársadalom nem: szolgált rá arra, hogy így ítéljék meg, mert hiszen én, aki gyermekkorom óta voltam a t. földmívelésügyi miniszter úr vezetése alatt, sohasem hallottam és azt hiszem, más sem hallotta mi közülünk senkinek az ajkáról, hogy valamikor is arra törekedtünk volna, hogv _ más társadalmi osztály részéről érjük el céljainkat. Sőt boldogult vezérünk ki is jelentette, hogy nem sebeket ütni, hanem gyógyítani kíván. Csupán