Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-304
Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. âÔl vetségestársban én már nem bízom. Én azt látom, bogy az utóbbi esztendőkben sok nemes és jó törekvés mellett az idő nem nyúl bonunk alá, nem segít, hanem sokszor ellenünk is fordul. Itt volt a gabonaértékesítés kérdése. Tavasszal és ősszel még jobban lehetett volna értékesíteni a gabonát; akkor is az idő jelent meg, mint gyógyszer és bevált az, hogy az idő nem nekünk dolgozik mindig. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) T. Ház! Gyönyörű szónoklatokat hallottam az utóbbi hónapokban a revízióról. Nem akarok eltérni a tárgytól, mikor ezt itt felvetem, de engedelmet kérek, ezt a revíziót egy nagy vonzóerő statuálása nélkül bajos lesz keresztülvinni. Hogyan kezdjük meg tehát a revízió praktikus és reális szolgálatát 1 ?. Csak akkor, ha a földmívelésügyi miniszter úrnak megadjuk mindazokat az eszközöket és módokat, hogy elsősorban a magyar gazdatársadalom hóna alá nyúljon, T. miniszter úr, ne tessék azt groteszknek találni, hogy én, mint városi Képviselő mondom ezt, hogy többi városi képviselőtársaim engem ebben támogatnak, és hogy Wolff Károly, aki kifejezetten egy fővárosi párt élén áll, ezeket a kérdéseket folyton szorgalmazza. Azért van ez, mert látjuk, hogy a város egész intelligenciája, az ipar, a kereskedelem súlyos veszélyben van éppen azért, mert az agrártársadalom ilyen rettenetesen nehéz helyzetben van. Nem lehet f tehát azt mondani, mint egy-két kisgazdaképviselőtáirsam felvetette, hogy a fővárossal szemben a kisgazdatársadalom nincs bizalommal. A főváros a legnagyobb bizalommal és szeretettel a kisgazdatársadalommal és az egész agrártáirsadalonimal szemben, mert önökkel együtt él-hal ez a főváros, mert önök nélkül, uraim, nincs revízió (Űöy van! Ügy van!), a kisgazda, a földmívesmunkás kenyere nélkül nincs feltámadás. Hiába a legszebb ünnepség, hiába a legszebb parádé, addig nem jutunk el a revizió kérdésének megértetéséhez, míg ezekkel az alapkérdésekkel nem tudunk foglalkozni. De "belőlem ma nem az ellenzéki képviselő beszél; méltóztassanak elhinni, belőlem a súlyos aggály beszél, az aggály az agrártársadalomért. Ha a miniszter úr megelégszik ezekkel a f szerény keretekkel, amelyekkel most az Ön tárcáját dotálják, engedje meg, hogy azt mondjam: meg vagyok lepve. Mert a miniszter úr éppen olyan jól tudja, mint én, hogy ezek között a szerény keretek között nem fog tudni előbbrejutni. Pedig előbbre kell jutnia. Ha a miniszter úr nem kap többet, ha nem bocsátanak többet rendelkezésére, méltóztassék a gazdasági miniszter urakkal valahogy másként dűlőre jutni. (Mayer János fölmívelésügyi miniszter: Talán figyelmen kívül méltóztatott hagyni, hogy a hasznos beruházási öszegből 59 millió áll ebben az évben rendelkezésemre a költségvetés keretein kívüli!) Ebben igaza van a miniszter úrnak és ez & r rektifikáció jogos, de nem látom az alapkérdésnek, a racionalizálásnak és az agrárhitelnek tekintetében a döntő segélyt. Ha összeülne egy bizottság ebiben a Házban, félretéve minden politikát, meg vagyok róla győződve, hogy az állami költségvetésben annyi megtakarítást lehetne elérni, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy ezt a kérdést meg lehetne oldani. Ne tessék ez elől eleve elzárkózni. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Dehogy zárkózom el! Hálás vagyok érte! — Fábián Béla: Éljen a takarékossági bizottság! — Mayer János földmívelésügyi miKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXI, niszter: Tárgyilagos, objektív beszéd! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Halljuk! Halljuk!) Friedrich István: Kerültem mostani felszólalásomban, hogy ellenzéki támadásokba menjek át. Megmondom miért. Mert már nem merek támadni. Az egész országban nagy elégületlenség van, a leveleknek óriási tömege jön egy-egy ellenzéki képviselőhöz. Nézzék meg saját postájukat s akkor elképzelhetik, mi jön egy ellenzéki képviselőhöz. Mi ennek nem örülünk. De engedelmet kérek, amikor annyi mindenfélére van fedezet az adóbevételből, erre is juthatna. Nem akarok megint előhozakodni Lillafüreddel, — már unjuk — nem akarok előállani Tihannyal vagy a belügyi vigadóval. Múltkor elmenteni az elnöki szoba mellett. Lebontják a plafont; azt mondják, ez az elnöki plafon nem szép, 100.000 pengőért vagy nem tudom mennyiért, másikat csinálnak. Csak úgy hamarjában, amiket itt felsorakoztattam, ad egymilliót. Ne tessék megint kaini gyűlölettel nézni rám, hogy megint ez ezt piszkálja. Én nem piszkálok semmit. Ha piszkálni akarnék, sokkal kellemetlenebb dolgokat tudnék felhozni. Már én is hozzáasszimilálódtam ahhoz a guvernementális közfelfogáshoz, hogy ma úriember legfeljebb négyszemközt morog, de ha nyíltan beszél, akkor guvernementális beszédet mond. (Farkasfalvi Farkas Géza: Megmondjuk mi is ezeket a dolgokat! Megmondtuk! — Fábián Béla: Tessék levonni a konzekvenciákat!) Elnök: Csendet kérek! Ne méltóztassanak folyton közbeszólni! (Fábián Béla újra közbeszól.) Fábián képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Friedrieh István: Én ezt az alapkérdését jövő boldogulásunknak minden politika kikapcsolásával akarom tárgyalni. Ezt nem lehet azzal elintézni: pénz pedig erre nincs, tehát nem foglalkozunk vele. Ebbe én nem fogok belenyugodni és ajánlom önöknek is, uraim, tel jes hazafiassággal, hogy önök se nyugodjanak bele. A közvéleménybe belegyökerezett és önök is tudnak róla, hogy a bürokrácia berkeiben nem tapasztalható az a takarékosság, amelynek lennie kellene. Sok olyan kiadás van a sajtóinformációtól kezdve végig, ahol bizonyos megtakarítások lehetségesek lennének. Meg kell vizsgálni, hogy az a 200 millió, — nem tudom, államtitkár úr, jó számot mondok-e, úgy emlékszem, Erdélyi Aladár cikkében ennyit olvastam — amely különböző állami támogatások címéin a szövetkezeteknek és egyebeknek jutott... (Fábián Béla: 460 millió, nem 200! — Ellenmondások jobbfelől. — Fábiáti Béla: Tessék elolvasni a Kereskedelmi Bank jelentését!) Elnök: Fábián képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani, mert ismételt elnöki figyelmeztetés ellenére közbeszólt. Friedrich István: Nehogy félreértsenek, én nem kifogásolom azokat a pénzeket, amelyek olyan szövetkezeteknél vannak, amelyek a termelés szempontjából, a racionalizálás szempontjából ée általános nemzetgazdasági szempontból hasznos tevékenységet fejtenek ki. De egészen biztos, hogy ezekből az óriási összegekből mobilizálni lehetne, fokozatosan vissza lehetne szívni egT bizonyos részt és ezt, mint kedvezményes agrárhitelt újból a dolgozó társadalomhoz lehetne visszajuttatni. Ha felszólalásomnak nem volt semmi más eredménye, mint az, hogy a miniszter úrnak hívatlanul próbáltam kissé lelkére beszélni, hogy a termelés racionalizálásán kezdje s lépjen fel kissé erélyesebben a gazdatársadalom nevében, igen t, miniszterkollégáival szemben 58
