Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

372 Az országgyűlés képviselőházának faluról — hogy tessék ezt a falut szociálpolitikailag úgy kezelni, mint a városi népességet. Tessék a falut bevonni az általános társadalombiztosításba és oda áttenni valamennyi mezőgazdasági szociálpolitikai intézkedést. Tessék ezekre is bevezetni az aggkor, rokkantság, betegség és Özvegység esetére szóló biztosítást úgy, mint az ipari munkásokra; tessék módot nyújtani a mezőgazdasági népességnek, hogy szervezkedhessek, mert addig nincs kilátás arra, hogy a bérük csak megközelítse is azt az összeget, amennyi a megélhetéshez szükséges. (Mozgás a jobboldalon.) Elhiszem, hogy ez nem tetszik az uraknak, de az ország érdeke ezt kívánja. S mivel a kormányzat ezt nem teszi, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Csizmadia András! Csizmadia András: T. Képviselőház! Miután régi parlamenti szokás, hogy a későbbi szónok rendesen az előtte szóló képviselő beszédébe szokott belekapcsolódni, magam is az előttem felszólaló t. képviselőtársamnak beszédébe kapcsolódom bele. Farkas István t. képviselőtársam azt mondotta, hogy itt egy új földreformra van szükség. (Farkas István: Ügy van!) Szerintem erre nincs szükség, annál kevésbbé, miután az eddig lefolytatott földreform a valóságban nem úgy alakult, mint ahogy hittük akkor, amikor a földreformot megkezdettük. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Rosszul csinálták! — Kabók Lajos: Szűkkeblűek voltak!) Bocsánatot kérek, azt hiszem, a földreform kérdésnél egyébre is volna szükség, nevezetesen « a földreform mellőzésével egy helyes parcellázási törvényre és pénzre a népnek, hogy tudjon földet venni. (Helyeslés jobb felől.) Hiába veszünk el földet egyesektől, és hiába adjuk oda embereknek a földet, ha egyúttal pénzt nem adunk nekik, ha nincs pénzük, mert akkor nem tudják azt megmívelni, s akkor csak csökken ennek a szerencsétlen országnak termelése. (Igaz! Ügy van!) Itt egy percellázási törvényre volna szükség szerintem {Helyeslés. — Dabasi-Halász Móric: Százszázalékig igaza van!) és arra, hogy pénzt adjunk a népnek, hogy meg tudja venni azt a földet. Egy kommünt már túléltünk. Azt hiszem, alig van valaki közöttünk, aki ezt visszakívánná, mert hiszen ha valakinek magántulajdonába belevájnának és azt kisajátítanák, az szerintem nem volna helyes, aminthogy a múltban sem volt helyes. Azért is szenvedett az akkor hajótörést, mert helytelen dolog volt azok részéről, akik azt végre akarták hajtani A Társadalombiztosítóra vonatkozólag van néhány megjegyzésem nekem is. Tapasztalatból tudom, hogy a Társadalombiztosító Intézetnél előfordulnak felületes eljárások is. Amikor például valaki az illetékének befizetésével elmaradt akár tévedésből, akár pedig azért, mert nem tudta megfizetni azt az illetéket, amelyet köteles lett volna megfizetni, rettenetesen magas kamatokat csapnak hozzá. Éppen velem történt meg, hogy mikor az egyik iparos ügyében eljártam a Társadalombiztosítónál és azt mondtam: «Vigyétek szőröstől, bőröstől azt az embert, mert mindenestől sem ér annyit, amenynyit követeltek tőle» — még akkor is azt mondták teljesen hajthatatlanul, hogy ebből engedni nem lehet. Ezzel szemben azonban van egy másik tapasztalatom. Igen sokszor fordulnak hozzám szegény szerencsétlen munkások és hónapokon keresztül kérnek, könyörögnek az illetményükért, azt azonban nem fizetik meg nekik. Ügy látom, hogy a Társadalombiztosító Intézet303. ülése 1929 június 4-én, kedden. nél nem igen gyorsan megy a munka azon a téren, amikor valaki részére fizetni kell, mert ilyenkor igen soká váratják az illetőt. T. Képviselőház! Vértes Vilmos István t. képviselőtársain foglalkozott az iparkérdéssel és azt mondotta, hogy az iparkérdést kell megoldani s nem a gazdasági kérdést. T. képviselőtársamnak ezt a nézetét nem osztom, nem pedig azért, mert tudom, hogyha a fÖldmíveskérdés etbiben az agrárországban megoldódik, és a földmív elő osztály, a termelőosztály bír termelni, akkor itt megoldódik a kérdése az iparososztálynak és a kereskedelemnek is. (Kuna P. András: Természetes!) Látjuk, hogy akkor, amikor a termelőosztály nem bír reüszálni, amikor a termelőosztálynak a búza értékét a börze, sajnos, lenyomja, akkor az iparosioik szenvednek, nélkülöznek, éheznek, koplalnak és mennek tönkre a szó szoros értelemben. (Kuna P. András: Be kell csukni a börzét!) Ezért tehát a börzét kellene szerintem megrendszabályozni. (Egy hang a jobboldalon: Csikágó!) Bocsánatot kérek, Csikágó irányítja ugyan a termelésre nézve a világparítást, de még akikor is, amikor már Csikágóban javul a tőzsde, ebben a szűkresziabott Magyarországban a tőzsde nem akar megmozdulni, mert hiszen talán drágán vásároltak és nem tudják leszámítolni, lebonyolítani ügyleteiket, meg kell tehát tartani ezt a nívót egy bizonyos fokig, addig, amíg minden üzletember meg nem süti a maga kis pecsenyéjét a társadalom rovására. (Kuna P. András: Sokat akarnak nyerni!) Elhangzott itt például a népnevelési kérdés, jobban mondva a gazdasági szakoktatás kérdése is. Rólam nem mondhatja senki sem, hogy én a kultúrát nem szeretném minél magasabbra fejleszteni ebben a csonkaországban. Az utóbbi időkben azonban a magasfokú iskolák feli állítása terén meglehetősen előrehaladtunk, azonban mindig keveset gondoltunk az alsóbb néposzitályra, arra az egyszerű falusi néposztályra, alsófokú falusi népiskolákkal, amelyre tulajdonképpen ez az ország támaszkodik. Egy példára hivatkozom csak. Néhány esztendővel ez előtt a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamaráiban felvetettem egy kérdést. Talán egy jó fél esztendő, de talán egy esztendő is forgott le az alatt az idő alatt, amíg keresztül tudtam hajtani, amit akartam, és el tudtam érni azt, hogy községeimnek, Orosházának a mezőgazdasági kamara adjon egy embert, aki oktatja ott azokat a kisembereket, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, de akiknek nem volt módjukban magasabb iskolákat végezni, hogy oktattathassujk ott azokat a 16—21 éves fiatalembereket. Odavittem egy szerencsétlen tiszttartót, aki a világháború lezajlása után teljesen leégve került ki Erdélyből s akit már az előtt is ismertem és értékelni tudtam munkásságát. A kamara költségén hoztam ezt az embert Orosházára, aki négy éven keresztül Orosháza büszkeségére oktatta azt a fiatalságot, amelynek — hangsúlyozom r — nem volt módjában magasabb iskolákat végezni. Téli oktatásokat tartott négy hónapon át mindennap és amikor a négy hónap letelt, akkor is járt neki a fizetése, de rendelkezésére állt minden kisgazdának, aki hozzáfordult és aki kivitte őt magához. Annak ott a helyszínen megmondta, hogy miért nem jól szánt, hogy hogyan kell szántani, mit kell vetni, hogy a trágyatelepe nem jó, miért nem jó, hogyan kell csinálni, és az állatok tenyésztése csak úgy lesz jó ahogyan ő megmagyarázza mert különben az nem gazdaságos, nem fizeti ki magát. Hát igen, t. Ház, én ezzel olyan eredményt