Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

370 Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. Ezt természetesen az urak nem engedik és akkor ne beszéljenek a falu kis harangjáról, mert a faluban már nem a kisharang hangja szól, a faluból a nyomorúság vészkiáltásai hangzanak ki. (Malasits Géza: A gyomorkorgás!) Ez a vészikiáltás sokkal súlyosabb a falu kis harangjánál és ezt a vészkiáltást nem akarják az urak meghallgatni, nem akarják megérteni, hanem egyszerűen el akarják fojtani. T. Ház! A mezőgazdasági munkások szociálpolitikai berendezkedése minimális. Olyan minimális és értéktelen valami, amelyet itt a Házban már túlon-túl ostorozták, ígéretet is kaptunk, házhatározat is van erre, hogy a mezőgazdasági népesség, betegség és 'baleset esetére szóló biztosítását meg kell csinálni. Határozat van arra is, hogy az öregség és rokkantsági biztosítást a mezőgazdasági népességre vonatkozólag is meg kell csinálni. (Felkiáltások a jobboldalon: Meg lesz!) Mindkettőre van házhatározat, ellenben nem történik semmi, holott pedig az a biztosítás, amely itt fennáll, nem ér semmit sem. Ha már a szociálpolitikai kérdéseknél tartunk, akkor meg kell említenem azt, hogy őszintén kijelentem, én nem várom a földmívelósügyi kormányzattól azt, hogy a mezőgazdasági népesség szociálpolitikai problémáit a dolgozó népesség érdekében fogja megoldani. Végtére a földinívelésügyi minisztériumnak nem az volna a feladata, hogy szociálpolitikát csináljon. Ha fenntartanak népjóléti minisztériumot, akkor tessék átutalni az összes szociálpolitikai kérdéseket a népjóléti miniezitérium hatáskörébe, ott kell ezeket a kérdéseket megoldani. (Mozgás jobbfelől. — Éri Márton: Nem ez a lényeges!) De ez a lényeges, mert aki foglalkozott szociálpolitikai kérdésekkel, aki behatolt ezeknek a kérdéseknek tanulmányozásába, aki áttekintette a német, osztrák, angol és a többi államok szociálpolitikai berendezkedését és aki látja a magyar hátramaradott viszonyokat, a magyar falu hátramaradottságát, annak látnia kell. hogy a falu szegénysége, a falu népességének nyomorúsága nem teszi anyagilag sem lehetővé azt, hogy önerejéből képes legyen áldozni és fenntartani azokat a szociálpolitikai intézményeket, amelyeket fenntart az ipari és kereskedelmi munkásság. Én mindig őszintén, nyíltan beszélek. Sokszor elmondottam ebben a Házban, hogy ezt nem lehet kiszakítani; önöket agrár vagyoni érdekek vezetik, amikor ezt a kérdést a földmi velés ügyi minisztériumban akarják hagyni, mert azt gondolják, hogy így a földmívelésügyi minisztériumnak ingerenciája van és nem lesz ellentét a nagy agrárérdekekkel. Én m'eg azt mondom: hiába ragaszkodnak ehhez a szemponthoz, hiába akarják ezt így érvényesíteni, ha nem helyezkednek arra az álláspontra, hogy a mezőgazdiasági népesség szociális biztosítását be kell kapcsolni az összes biztosítási ágakba. tehát össze kell kapcsolni a városi, ipari népesség biztosításával. (Reischl Richárd: Isten mentsen tőle!) Akkor nem lesz biztosítás, nem lesz népvédelem ebben az országban, akkor a magyar nép éppen úgy ki lesz szolgáltatva a népbetegségek sokaságának, mint ahogy eddig ki volt szolgáltatva. (Zaj jobbfelől.) Ez tehát tisztára azt jelenti, hogy azt a népességet meg akarják hagyni abban a sorsban, amelyben eddig volt. (Zaj jobbfelől.) Tévedni tetszik, mert ezt nem lehet megoldani még akkor sem, ha az állam maga külön nagy áldozatokat hoz. Az állam nem lesz képes mindkét irányban nagy áldozatokat hozni, ellenben ha bekapcsolják egy nagy biztosítási szervbe, amelynek megvan a bürokratikus felépítése, megvan az orvosi kara, akkor azt a biztosítást kevesebb költséggel jobban lehetne megcsinálni, mintha az urak külön akarnák megcsinálni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj jobbfelől.) En hajlandó volnék még odáig is elmenni, hogy a terhek kisebbek legyenek, hiszen az urak arra gondolnak. De aki komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, annak feltétlenül el kell ismernie, hogy egy nagy intézményben, amelynek adminisztrációját az állam tartja fenn, sokkal egészségesebben, céltudatosabban és intenzívebben lehetne a mezőgazdasági népesség szociális biztosítását elérni, mint egy olyan külön szervben, amelyre ha áldoz is az állam, de nem nyújthatja azokat a kedvezményeket, amelyeket nyújthat egy nagy intézmény. Tisztán erről a kérdésről van szó. Nem arról van szó, hogy én szerelmes volnék a népjóléti miniszter úrba, (Derültség.) nem arról van szó, hogy én azt kívánnám, hogy ezt a kérdést ő intézze, hanem azt kívánom, hogy á mezőgazdasági népesség biztosítása jó és tökéletes legyen. Más szempont engem ebben a kérdésben nem vezet. T. Képviselőház! A mezőgazdasági népesség sorsa nagyon szomorú. A munkbérviszonyok olyan rosszak, amilyenek talán soha sem voltak. A falun aránylag még sokkal drágább az élet, mint a városban annak, akinek magának nincs készlete, mert hiszen^nehezebb beszerezni, vagy legalább is ugyanazért a pénzért falun sokkal rosszabb minőségű eledelt lehet beszerezni, mint a városokban. Ez érthető is, mert nincs berendezve a fogyasztásra az a község, az a falu úgy, amint a városok be vannak rendezve. Ez a népesség tehát borzasztó helyzetben van. Azt mondotta az előadó úr, hogy a tárca mögött necsak a tárcát magát lássuk meg, hanem lássuk meg azokat is, akik a földet megművelik. En elfogadom ezt a tételt, de lássuk meg ezeknek az embereknek sorsát is, mert ez a népesség dolgozik, ez túrja a földet, ez hozza a hasznot, ez teszi termővé a magyar földet, természetes dolog tehát, hogy ezt meg is kell látni. Azt látjuk azonban, hogy az urak sokat beszélnek erről a kérdésről, azonban nem igen látják meg ennek a népességnek nyomorúságos helyzetét. Mert ennek a népességnek munkabérviszonyai, szociális helyzete, elhelyezkedési lehetősége olyan, hogy egymást eszik, verekszenek a munkaalkalmakért, de nem tudnak verekedni a munkabérekért és nem tudnak a kapzsi nagybirtokosok, a bérlők, a bérlenyomók és kizsákmányolók ellen védekezni, mert erre a magyar közviszonyok nem nyújtanak nekik módot. Míg akármelyik ipari szakma munkásságának, amelyet önök annyira lebecsülnek és nemzetközi hazátlan bitangnak mondanak, (Br. Podmaniczky Endre: A munkásokat nem!) megvan a lehetősége arra, hogy szervezkedjék, hogy legalább a saját erejéből, mint osztály léphessen fel, addig a józan magyar mezőgazdasági népességnek, amelyet önök jobbnak^tartanak, mint az ipari munkásságot, nem adják meg azt, hogy ugyanezt cselekedhesse és legalább szervezeteket alkothasson, lapot tarthasson fenn magának és maga foglalkozhassak a maga ügyesbajos dolgaival. Azt hiszik az urak, hogy ez jó, hogy ez helyes? Lehet pillanatnyilag helyes, mert úgy látják, hogy a kormányzatnak kényelmesebb, de az ország általános érdeke, a jövő szempontjából, a haladás, a fejlődés, a kulturális szempontok figyelembe vételével nagyon helytelen, nagyon rossz politika ez önöktől. Hiszen ezt a népességet önöknek nevelniök kellene, az ön-