Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Beszédemet befejezve, arra akarnám az igen t. miniszter urat figyelmeztetni, hogy nagy baj lesz abban a tekintetben, hop-v a községek háztartása ugyanezekből az okokból fel fog borulni. A mi vidékünkön a községek már az elmúlt esztendőkben is váltókkai operáltak, a községi biró és a községi jegyző írták alá a váltót, arra vettek^ fel pénzt, abból fizették be a vármegyei hozzájárulást. (Forster Elek: Másutt is!) Amikor a váltó lejárt, még a kamatot sem tudták kifizetni és akkor újabb váltókat állítottak a kamatról is. A mi vidékünkön a községi háztartások így néznek ki. Ebből kifolyóan tehát a kormánynak nem lehet arra számítania, hogy a feladatok megoszolnak majd a községek és az állam között. Sajnos, a község az eddig reárótt törvényes feladatoknak és terheknek sem tud eleget tenni, így tehát teljesen arra a támogatásra van utalva, amelyet nem győzök eléggé kérni az igen t. fölmívelésügyi miniszter úrtól, minden szempontból, nemcsak mezőgazdasági szempontból, hanem politikai szempontból is, mert soha a mi vidékünkön még olyan elkeseredett kifakadások, mint amilyenek most elhangzanak, hallhatók nem voltak. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Néppel Gyula! Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónok"! Pakots József jegyző: Vértes Vilmos István! Vértes Vilmos István: T. Képviselőház! A magyar mezei gazdálkodásnál versenyképesebben termelő külföldi államok mai mezőgazdasága az energia _ jelentős mennyiségét fogyasztja. Fogyasztja, hogy termelhessen és termel, hogy azt a fogyasztóknál értékesíthesse. Ennek a gazdasági folyamatnak azonban ma jövedelmezősége úgyszólván: — nincs! A gazdák sápadtan néznek az Isten áldására,, mert olyan kevés értékű az élet, olyan olcsó a búza! A magyar családok százezrei várják a segítséget. Jövedelmezővé kell tenni ezt az ősi, szinte ezer év óta űzött mezei gazdálkodásunkat! Bajmegállapítók már akadtak eddig éppen elegen a hozzáértők és hozzá nem értők közül, azonban igazi orvosságot, mely a magyar mezőgazda verejtékes tevékenységének új életet ad, még egy bajmegállapító sem tudott eddig produkálni. A trianoni békediktátum Magyarországának nemeztgazdasági bajait nem lehet csak a mezőgazdaság, vagy csak az ipar, vagy csak a kereskedelem szemszögéből nézni, mert hiszen egészen hibás volna akár egyiket, akár a másikat az egyik vagy a másik rovására doppingolni, mert ennek az állandó versengésen és ellentéteken kívül, más hasznosabb eredménye nem lenne. Az ideális állapot nem az, ha ez a három faktor egymás ellen dolgozik, hanem az. ha egymással karöltve és együtt működik. Fejlett ipari államban a mezőgazdasági termékeknek természetesen nagyobb a fogyasztása is és elképzelhetünk olyan egyensúlyi állapotot is. amilyen például Franciaországban van, ahol a nagy búzatermelés úgyszólván egészében a belföldön talál piacra. Nálunk is elsősorban erre kellene törekedni. Azért is hangsúlyozom ezt itt éppen a földmívelési tárca költségvetésének tárgyalásánál, mert a magyar ipart mindenképpen előre kell segítenünk. Ha ezt nem tesszük, akkor nem a magyar ipar mond majd csődöt, hanem a magyar gazdaügy. Sokáig jelszó volt nálunk az, hogy tekintettel arra, hogy az ország lakosságának több 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. 365 mint a fele földmívelő és hogy Magyarország elsősorban agrárország, ennélfogva egy külön agrárpártot, vagy egy gazdafrontot kell alakítani. Ez azonban szerintem frázis, amelynem is célravezető, mert akkor nyomban támad majd egy másik front, támad egy iparosfront, egy kereskedőfront, egy gyáriparifront és ki tudja még micsoda front! (Erdélyi Aladár: Csak az a különbség, hogy azok fennmaradnak, ezek meg mindig csak bomlanak!) Én azt mondom, hogy ezekből a frontokból már mindenképpen elég, mert ezek megint csak további harcokat jelentenek, és megakadályozzák a komoly, becsületes és békességes, szakszerű közgazdasági munkát. Sokáig jelszó volt nálunk a többtermelés hangoztatása is, a nélkül azonban, hogy valamelyest előbbre vitte volna a dolgokat. Ez is frázissá degradálódott, mert népünk — nemcsak konzervativizmusa, nemcsak tőkeszegénysége, de leginkább talán a példa hiánya miatt r— ma is inkább a területek megszerzésére, mint a megszerzett területek intenzívebb megművelésére szorítkozik. Arra rájött már a legelmaradottabb magyar kisgazda is, hogy a búza értékesítésében beállott nehézségek nemcsak lokális és nemcsak átmeneti magyar bajok, hanem hogy ezek a bajok a búzának és általában a mezőgazdasági termel vény éknek világszerte bekövetkezett áreséséből állottak elő. Mert gabonában nagyobb lett a világ termelése, mint a fogyasztása. Nagyobb lett ugyan a fogyasztó népesség száma, de a fogyasztás még is kisebb lett, egyrészt talán azért, mert a megélhetési és kereseti viszonyok rosszabbodtak, másrészt pedig azért, mert a modern orvostudomány a nagyobb lisztfogyasztást nem tartja egészségesnek s benne kevesebb vitamint talál, mint a zöldségfélékiben, gyümölcsben, tejtermékekben, stb. Az 1870/80-as^ évekből ismerjük már ezt a krízist. Akkor lépett a bázaexportáló államok sorába Oroszország, Egyiptom, India és Ausztrália, majd pedig később Argentina és az Északamerikai Egyesült-Államok. Ebben az időtájban is leszorult a búza ára önköltségi árra, és a birtokosok a hitelviszonyok rendezetlensége folytán uzsorára vagy a rájuk nézve oly végzetes váltókölcsönökre szorulva és a rossz gazdasági évek által is sújtva, valósággal tönkrementek és eladósodtak. A viszonyok később az 1890-es években javultak, mert a közös vámhatárok mellett fogyasztási piacuník — a vámvédelem folytán — érvényesült. Így volt ez a háború végéig, amikor egyrészt a mezőgazdasági készletek európai hiánya, másrészt az akkori kaotikus állapotok miatt jó konjunktúrája lett — sajnos, inflációs időben — a magyar mezőgazdaságnak. Kilátásaink arra, hogy búzánkat a jövőre jobban tudjuk értékesíteni, mint ma, nem biztatóak, mert Kanada óriási újabb és újabb búzatermő területeket vont be s von be még ezután is a művelésbe és Oroszország a konszolidáció hatása esetén ismét búzát exportáló állam lesz. A vízi szállítás és közlekedés olcsóbbodása, a Rajna—Dunacsatorna (Ludwigskanal) és más új víziutak miatt a velünk konkurráló búzát exportáló államok a búzát ma olcsóbban juttatják el a fogyasztó államokhoz, mint évtizedekkel ezelőtt és így a helyzet ránk nézve állandóan csak rosszabbodik. A magyar búza kivitelének útja évről-évre rövidebb lesz! S abban a törekvésben, hogy mégis exportálhassuk búzánkat, kénytelenek