Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

352 Az országgyűlés képviselőházának gyük a retorzió kérdését a magunk részéről. (He­lyeslés.) r A leventeügyi intézmény tigy, amint Wolff Károly t. képviselőtársam kifejtette, törvényen alapszik, sőt továbbmegyek: annakidején, ami­kor ez a törvény megalkottatott, Magyarorszá­gon még működött a katonai ellenőrző bizottság és ennek az itt működő katonai ellenőrző bizott­ságnak sem volt kifogása ennek az intézmény­nek létesítése ellen. (Szilágyi Lajos: Félnek tőle, rossz lelkiismeret!) Ami csen részről ezidőszerint történik, az tényleg ellentétben áll a nemzetközi jogi sza­bályokkal és végeredményben, ha nem tudunk kielégítő megoldást találni, ha nem tudunk megfelelő választ f kapni, bele leszünk kény­szerítve a retorziókba, amit én a magam ré­széről nagyon sajnálnék, mert ezáltal az a szomszédviszony, amely ma is sok kívánni­valót hagy hátra, természetesen még jobban elmérgesednék. (Ügy van! Ügy van!) Kerne­lem azonban, hogy nem fog erre sor kerülni és szomszédaink végül is jobb belátással fog­ják ezt a kérdést kezelni. Nagyon örülök, hogy a mai vita alkalmá­ból oly bőven foglalkoztak t. képviselőtársaim a propaganda kérdésével. Tényleg" a propa­ganda kérdése nagyon előtérbe áll minden kis ország helyzetében, különösen olyan kis or­szág helyzetében, amely arra a szomorú sorsra jutott, mint Magyarország. Örömmel állapít­hatom meg, hogy ez a felfogás, amely itt ki­fejezésre jutott t. képviselőtársaim részéről ebben a kérdésben, teljesen megegyezik a kor­mány felfogásával. Még csak egy kérdésre vagyok bátor reflektálni. Wolff Károly t. képviselőtársam szóbahozta még^ a miniszterelnökségi tárca körül folyt vitával kapcsolatban az itt élő kisebbségek kérdését, s beszéde folyamán an­nak az aggályának adott kifejezést, hogy mi az itt élő kisebbségekkel igen messzemenően jól bánunk és hogy messzebb megyünk e té­ren, mint más országok. Azt hiszem, hogy ne­künk ezen a téren tényleg annyira kell el­mennünk, amennyire csak lehetséges, de ezzel szemben el kell várnunk azt, hogy viszont a kint élő magyar kisebbségekkel szemben szin­tén a legmesszebb el fognak menni azok a szomszédaink, amelyeknél a kisebbségek van­nak. Nekünk ezen a téren, tekintve azt, hogy jóformán alig van kisebbség Magyarországon, igazán könnyű helyzetünk van. Annál nehe­zebb a helyzete a magyar kisebbségnek, amely nagyszámmal van odakinn más országokban és minden, amit mi ezen a téren teszünk, ab­ban a reményben történik, hogy ezzel segí­tünk a kint élő magyarok sorsán. A magam részéről kérem a külügyi költ­ségvetés elfogadását. (Taps a jobboldalon.) Elnök: A • tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom és kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a külügyi tárca költségvetését általánosságbán a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a tárca költségveté­sét általánosságban elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a I. címet felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az L címet). Elnök: Kíván valaki szólani? (Wolff Ká­roly: Igen!) Elnök: Wolff Károly képviselő urat illeti a szó. Wolff Károly: T. Képviselőház! Én csak meg akarom ragadni az alkalmat arra, hogy a külügyminiszter úr felszólalására reflektál­jak. Én nem fejeztem ki aggályomat a kisebb ­303. ülése 1929 június é-én, kedden. ség kérdésében, én azt mondottam, hogy az egységes, magyar állameszme szempontjából lehetne talán ezt r a kérdést vita tárgyává tenni, de az ezeréves hagyományos nemzeti politika a biztosítéka annak, hogy az összes nemzetiségek a mi mai politikánkat nemcsak a szavak, hanem a tettek politikájaként fog­ják elfogadni. Ezt mondtam, súlyt fektetek te­hát reá, hogy megjegyzésem ne értessék félre, mert ellenkezőleg ebből argumentumot lehetne kovácsolni^ akkor, amikor éppen pro beszéltem ebben a kérdésben és nem contra. Kifejezetten azt mondottam, különösen utalva arra, hogy a legközvetlenebb szomszédságunkban élő svá­bok mutatják azt, hogy melyik világváros köz­vetlen közelében tűrnék évszázadokon keresz­tül, hogy kultúrájukat saját nyelvükön mű­veljék % Ez argumentum a magyar toleran­ciára, ez argumentum arra, hogy a magyar nemzetiségi politika ezer éven keresztül a to­lerancia és testvéri együttérzés jegyében tör­tént Ezt mondottam és le is szögezem a napló részére. Ami már most Beck Lajos t. képviselőtár­sam megjegyzését illeti, roppant bonyolult, messzemenő és hosszú időt igénybevevő kér­dés a kereskedelmi szerződések kérdése. Két­ségkívül megállapíthatom, hogy a jelenlegi kereskedelmi szerződések a magyar kereske­delem és ipar, a magyar termelés és kivitel érdekeit nem szolgálják. Ezekkel a kereske­delmi szerződésekkel szemben a legalaposabb aggályaim vámnak. Itt vetlőldik fel az a kérdés, hogy micsoda politikát kövessünk ebben a tekintetben. A legtöbb egyezmény elvi alapján az az állam jár legjobban, amely legkésőbb köti meg ke­reskedelmi szerződéseit, már pedig ezt csak olyan állam teheti, amely a saját maga piaca tekintetében a legnagyobb biztonság jegyében áll. Kétségtelen dolog, hogy egy kis országnak e tekintetben nehezebb a helyzete, mint egy, a termelés szempontjából kifejlődött nagy ál­lamnak. Ezért látjuk például Németország' késedelmességét Magyarországgal szemben. Ő nem látja szükségét olyan nagyon a maga termelése szempontjából annak, hogy Magyar­országjgail kereskedelmi szerződést kössön. Húzza-híalasztja a dolgot, végeredményében neki nem sürgős. A kis nemzetek azonban nem maradhatnak ezen az állásponton, és mit mutat az, amit Beck t. képviselőtársam is fel­hozott, hogy például Németország és Ausztria között^ a kivételes kedvezmény elvi alapja kezd érvényesülni, illetve csillan fel, ha még gyakorlatilag nem is érvényesül? Ugyanez a helyzet Anglia és a dominiu­mok között, ahol minderősebben lép ez elő­térbe. Anglia és a dominiumok viszonyában jelentős elváltozást látunk. Nézzük csak, mi történik Anglia és a dominiumok között. Ott is a kivételes kedvezmény elve kezdi felcsil­lanni. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb kedvez­mény elvi alapja megrendült és kétségkívül gondoskodnunk kell arról, hogy annak he­lyébe micsodla elvi alapon rendezzük kereske­delmi szerződéseinket. Én a reciprocitást mondtam. Koncedálom ennek ' aggályosságát bizonyos vonatkozásban, végeredményben azonban, ha kiviteli kérdésünk ilyen arány­ban fog alakulni, mint ahogy most alakul, akkor azt mondhatnám, hogy a belső fogyasz­tás és a belső fogyasztás megszervezése lesz a dominens s akkor a reciprocitás kérdésében kevesebb a kockázat, mint a legtöbb kedvez­mény elvi alapjában. Hiszen a legtöbb ked­vezmény ránk zúdítja a külföldi cikkeket,

Next

/
Thumbnails
Contents