Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának hogy nem hajlandó semmiféle állammal szerződést kötni mindaddig, amíg a francia relációt és a lengyel relációt nem tisztázta. Ennek tulajdonítható nagyrészt, hogy^ a német birodalom ma még gazdasági szerződést Magyarországgal nem kötött. Minket azonban, a gyengébb félt, kinek különösen Franciaország a francia—magyar szerződés megkötése alkalmával nekiszegezte azt anagyon tetszetős fegyvert, hogyha mi vele nem szerződünk, akkor békebontó törekvéseinknek adjuk tanújelét és azt mutatjuk és azt igazoljuk újra, hogy Magyarország nem akar ebbe a gazdasági békekötésbe belefogni, amelyet Franciaország iniciál, minket ily fegyverekkel kényszerítettek bele oly, reánk nézve kedvezőtlen szerződéskötési sorrendbe, amely végre is egy reánk nézve gazdasági szempontból harmadrangú állammal való legnagyobb kedvezményi szerződés megkötése útján ingyen óriási előnyöket szolgáltatott Németországnak, Csehszlovákiának, Ausztriának és a többi államnak. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tisztelt Képviselőház! Ebben a bellum omnium contra omnes-ben egyetlen oldalról sem kapunk, sajnos, oly támogatást gazdasági téren, mint amilyenre igényt tarthatnánk, és itt talán ellentétben előttem szólott t. képviselőtársaimmal, sajnálattal kell megállapítanom, amint azt a leneryel szerződés tárgyalása alkalmával már megállapítottam, hogy nem tesz kivételt Olaszország sem e téren, és Lengyelország sem. Nem untatom a t. Házat számok felsorolásával, de megállapítom, hogy 1928-ban, 1927-hez képest olaszországi exportunk több mint egymillió pengővel, lengyel exoortunk pedig több mint hárommillió pengővel csökkent és számottevő kiviteli többletünk egyedül Ausztria felé volt, ahol 74*5 millió pengőről 84 millió 600.000 pengőre emelkedett. Ezzel szemben azonban mily elijesztő szám a németországi passzívum, ahol ez az 1927. évi 99 millió pengőről 136 millió pengőre növekedett. T. Képviselőház! Versenyképességünk gabonában Ausztriának csak bizonyos szegmentumaira és Cseh-Szlovákiának déli peremére terjed. Nem is a csak standard-áru hiányában látom ennek az okát, bár itt is sok kivetnivaló és orvosolni való van, mint inkább szállítási feltételeink kedvezőtlen voltában. Itt is köteles objegtivitássaíl meg kell állapítanom, hogy nem a magyar vonalak, amelyek amúgy is rövidek, a hibásak ebben, és nemis annyira a magyar Államvasutak tarifapolitikája, amely igyekszik mindent megtenni, hogy versenyképessé tegye legalább a rövid magyar vonalakon a magyar gabonát. De azért hangsúlyoznom kell, hogy tarifapolitikánkban a tranzitálási politikának fejlesztését minden módon elő kell segítenünk, azaz lehetővé kell tennünk azt, hogy az utódállamokból Nyugat felé irányuló gabona és árú, amely a kedvezőtlen magyar tranzitot arifák folytán nagy kerülővel elkerüli Magyarországot, igenis Magyarországon keresztül a magyar Államvasutak jövedelmének gyarapításával menjen. Mert nem látok semmiféle ellenmondást abban a tételben, mintha ma, akkor, amikor exportpolitikánkat akarjuk előmozdítani, nem volna szabad a tranzitálási politikát is elősegíteni, mert hiszen, ha az Államvasutaink pénzügyi egyensúlyát meg akarjuk óvni, csak úgy és akkor leszünk képesek ezt megtenni, ha azokat az összegeket, amelyeket exportunk elősegítése érdekében exporttarifáink leszállítására fordítunk, másfelől visszakapjuk azáltal, hogy elősegítjük ezt a tranzitálást, amely az utódállamoknak — mint mondom — kedvezőtlen tran]

3. ülése 1929 június 4-én, kedden. 349 zitótarifái folytán elkerülték eddig Magyarországot. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A külföldi államok export-tarifális kedvezményeire példákat hoztam fel, de fel kell hívnom itt — és nagyon sajnálom, hogy a gazdaság miniszter urák^ egyike sincs Itt, holott a külügyminiszteri tárca tárgyalásánál csak természetszerű, hogy gazdasági politikai kérdésekkel is kell foglalkozni, — a külügyminiszter úr figyelmét arra, hogv például a csehek és németek export-tarifális kedvezményeket adnak a gyáraknak címzett árúknál már 20—30%rot a többi kedvezményeken kívül. A csehek például a bőrgyárak számára küldött fenyőcsernél külön 20%-os kedvezményt adnak, a németek pedig a gyáraknak irányított nyersbőröknél külön 25—40%-ot, amit mi, sajnos nélkülözünk. De gondolnunk kell belső tarifális politikánk reformjánál arra is, hogy bizonyos tarifarevizió elkerülhetetlen a külföld imperialisztikus tarifapolitikájával szemben. Ha elgondoljuk, hogy mi az egész tarifaklasszifikálásunkat 1923-ban és 1924-ben csináltuk, hogy azóta egész forgalmunkban lényeges változás állott be, akkor nem zárkózhatunk el bizonyos oly cikkek felklasszifikálásától, amelyek tiszta importcikkeknek bizonyulnak, mint amilyenek a luxuscikkek. Érthetetlen, hogy például az ananász még mindig a második tarifaosztályban van az első helyett, úgyszintén a datolya, a mazsolaszőlő és egyéb ilyen luxuscikkek, de a papíráruk, a porcellánáruk is, amelyek kilenctizedrészben importcikkek és amelyek felklasszifikálása terén meg kellene mutatnunk, hogy a mi kezünkben is vannak hatályos fegyverek, amelyeket velünk szembe érvényesített imperialisztikus tarifapolitikával szemben érvényesíteni tudunk. Ha azt látjuk, hogy a németek 11%-al emelték csak legutóbb is ezt^ a tarifájukat, és most is beharangozták a további tarifaemelést, ha látjuk, hogy az osztrákok tarifapolitikája mily ellenségesnek bizonyult, igazán nem lehetne a mi lépésünket egyoldalú ellenséges lépésnek minősíteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De ha itt tartok a mindnyájunk közös érdekét képező osztrák exportunk szempontjából egy szót a most életbeléptetett osztrák vasúti tarifa súlyos terheiről kell szólnom. Az új osztrák tarifa, amely május 1-én lépett életbe, eredeti szövegezésben nemcsak Ausztriába való exportunkat, de Ausztrián keresztül való egész nyugati tranzitálásunkat egyszersmindenkorra tönkretette volna. Hangsúlyoznom, kell, hogy a magyar Államvasutak ügyes és tapintatos politikai tárgyalásának köszönhetjük, hogy az utolsó órában, 3—4 nappal a tarifa életbeléptetése előtt sikerült nekik olyan jelentős kedvezményeket elérni — és ez nyilt titkot képez, mert az osztrák hivatalos lapokban ezeket a tarifákat közzétették — amely kedvező eredmények lehetővé teszik továbbra is az Ausztrián való keresztül szállítását a magyar áruknak, bár ki kell emelnem, hogy így sem kerülhettük el e téren sem az emelést. így a gabona tarifája Hegyeshalomtól Buchs felé 5-5%-al emelkedett, Passau felé 5-9%-al, Tarvis felé pedig 5'7%-al. Az élő baromfi tarifája 6%-al emelkedett úgy Buchs, mint Passau felé. Sokkal súlyosabb azonban a helyzet — amin a tárgyalások már nem tudtak segíteni — az Ausztriába való bevitelnél. Ha meggondoljuk. azt — amint már utaltam rá — gabona- és lisztkivitelünk legnagyobb része éppen Ausztriába és Csehszlovákiába megy, — hiszen ha jól tudom,