Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

344 Az országgyűlés képviselőházának Ennek a testvéri és bajtársi közösségnek emléke elevenedett fel ismét a világháború idején, ahol — tapasztalatból tudóin — a horvát és a magyar ezredek mindig szívesen vonultak állásba, amikor tudták, hogy a másik nemzetiségű ezred áll mellettük. Tudták, hogy akkor árulás vagy gyávaság; nem nyit utat az ellenségnek (Ügy van! a jobboldalon.) s ott, ahol a hűség és barátság áll őrt, csak a halál győzheti le a testvéri közösségben küzdőket. (Ügy van! a jobboldalon.) Ennek a meleg bajtársi, testvéri szeretetnek emléke élénken^ él a magyarok szívében. Hisszük és reméljük; hogy horvát testvéreink sem feledkeztek meg erről. Az ő nemzeti vagy állami akaratuk iniciatív érvényesítését a magyar nemzet mindig szívesen és boldogan fogja fogadni. (Ügy van! a jobboldalon.) Addig azonban legnagyobb örömömnek adok kifejezést a felett, hogy a szerh, horvát és szlovén királyság és a magyar állam közt a viszony teljesen korrektnek mondható. Ez nem is lehet más egy olyan állammal szemben, amelynek fontos alkotó része a horvát nemzet. Mindenkinek azonban, aki déli szomszédunkban a magyarok barátságára súlyt helyez, és minden magyarnak, aki a szerb, horvát, szlovén királysággal való belső kapcsolat kiépítését jónak látja, azt mondom : dél felé az út Magyarországból csak a horvátok szívén keresztül vezethet. Ugyanakkor azonban fel akarom hívni a t. Ház figyelmét egy újonnan készült térképre, ameiy térkép jelen formájában nem lehet a magyar felfogás tükre és amely horvát testvéreink érzékenységét sérti. Erősen nacionalista, de a mellett magyarbarát horvát egyetemi hallgatóik hívták fel erre a térképre figyelmemet és azt mondották; ha mi magyarok történelmi jelentőségű térképet kívánunk készíteni, amely a magyar múlt területének állami kapcsolatát tükrözi vissza, akkor ebbe a térképbe nem. illik belerajzolni a trianoni határokat és nem ártana még a múltnak bizonyos külszinre vonatkozó hibáit jóvátéye, a magyar és horvát állam közti határokat élesebben feltüntetni, jobban kidomborítani. Ha azonban sem ilyen történelmi térképet nem készítünk, sem pedig olyan térképet, amely a jelen valóságos helyzetnek megfelel, hanem olyat, amely bizonyos aspirációkat, reményeket, vagy terveket fejez ki, akkor a horvát nemzet joggal megkövetelheti, hogy az ő etnográfiai területe egységesnek tűntettessék fel, és így a történelmi Horvátországon kívül Dalmácia, Bosznia és Hercegovina jelentékeny része is mint horvátlakta terület legyen feltűntetve és ennek a területnek különállása Magyarország területétől élénken domboríttassék ki. Kérem a külügyminiszter urat, legyen szíves erre a csekélységre a Magyar Térképészeti Intézet figyelmét felhívni, mert véleményem szerint Szent István koronájának birodalmi gondolatát ' is csak a szívek összedobbanása tudja garantáltatni. (Ügy van! Ügy van!) Apró-cseprŐ kis hibák, tévedések, félreértések ?

vagy tapintatlanságok csak nehezítik, vagy akadályozhatják ennek a jövőjét. (Rothenstein Mór: Mi lesz akkor Olaszországgal!) Azzal azt hiszem, egészen nyugodtan meg tudunk egyezni. Ezután a kitérés után, amellyel a közéletben előforduló egyes félreértéseket óhajtottam tisztázni, me*?- egyszer ki akarom emelni azt, hogy a reviziós törekvések leghívebb, legerősebb katonáját én a magyar külképviseletben látom. A reviziós törekvéssel kapcsolatban minden megnyilatkozás, minden szó, minden cikk és minden beszéd, amely támadóélű, vagy amely meggon303. ülése 1929 június é-én, kedden. dolatlan, elkerülendő, mert veszélyezteti ezeket a reviziós érdekeket még akkor is, ha egyesek, ha magánemberek részéről történik ilyen meggondolatlan megnyilatkozás. A magyar nemzet felelős képviselete azonban nem követhet el hibát, vagy tapintatlanságot és nem teheti ki a magyar ügyet biztos vereségnek időelőtti megmozdulás által. Ha ezt a súlyos és fokozottan átérzett felelősségérzetet némelyek erélytelen ségnek, habozásnak, vagy tehetetlenségnek tekintik, ez talán megbocsátható honfiúi türelmetlenség következménye, de higgadt ítéletű és nyugodt meggondolású emberek éppen ennek a bölcseségnek és higgadtságnak következtében bíznak a magyar külügy politikájában s a magyar külügyi politikát irányító személyekben egyaránt. Ennek a bizalomnak alapján a magyar külügyminisztérium költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés jobb felől és a középen, taps a balközépen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Wolff Károly! (Halljuk! Halljuk!) Wolff Károly: T. Ház! Teljesen osztozom abban a nézetben, amelyet a horvátokra vonatkozóan előttem szóló t. barátom hangoztatott. A nélkül, hogy a velünk barátságos viszonyban álló állam belügyeibe bele kívánnék avatkozni, a történelmi objektivitás alapján még tovább mehetek az ő következtetéseinél és megállapítá sainál, amikor rámutatok arra, hogy Horvátországnak Magyarországgal kapcsolt viszonya az önállóság jegyében történt a múltban; ezt a fejlődést azonban igazán nem tapasztalhatom a jelenben, mert ott nem felfelémenő irányzat mutatkozik ebben a kérdésben, hanem kétségtelenül centralisztikus és visszafejlesztő irányzat. Megállapíthatom, hogy Magyarország Horvátországnak igazságügyi, tanügyi és közigazgatási autonómiáját az utolsó napokig a legnagyobb mértékben honorálta, sőt költségeiről saját költségvetésének keretében állandóan gondoskodott (Ügy van! Ügy van!) és sohasem vezették olyan törekvések, amelyek a horvát nemzet kulturális különállását bármilyen vonatkozásban is befolyásolni, esetleg abszorbeálni akarták volna. Lehet, hogy a magyar külpolitika felelős intézőjének ajakát lezárja sok olyan körülmény, amelyet figyelembe köteles venni, de kétségtelen, hogy a magyar nemzet társadalmi összességének nézetét tolmácsolom, amikor megállapítom, hogy itt még a multak és a jelen körülményei között sem fejlődött ki soha olyan irányzat, amely bármikor is alterálni kívánná Horvátország jogosult autonóm törekvéseit. (Gr. Hunyady Ferenc: Teljes függetlenséget!) Kétségtelen dolog, hogy bármilyen körülmények is alakuljanak és bármit is hozzon a jövendő, a magyar nemzetiségi politika nemcsak a szavak, hanem a tettek politikája volt és a tettek politikája marad a jövőben is. (Ügy van! Ügy van!) Hogy a tettek politikája és nem a szabad politikája, utalhatok arra, hogy jelenleg miként kezelik itt a nemzetiségi kérdéseket? Rendkívül sajnálom, hogy Malasits képviselő úr a múltkor igaztalan argumentumokat szolgáltatott ennek a kérdésnek tárgyalásával, mert látom a csehszlovák lapokban, hogy micsoda visszhangot keltettek ezek a megjegyzések, (Ügy van! Ügy van!) pedig mélyen tisztelt képviselő úr, ha valaki ábrándozója a magyar eszmének, akkor elmondhatja, hogy sok tekintetben talán túlmegyünk az iskolai kérdések kezelésében. Csak Budapest közvetlen környékét kell meg-