Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. 345 néznünk, (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) járnunk kell Budapest közvetlen környékén. Mutasson nekem valahol valaki egy olyan világ-várost, amely saját kulturális ható rádiusának kerületén belül is évszázadokon keresztül tűrné azt, hogy egy nemzetiség kultúráját saját nyelvén művelje. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Szeretném látni azt az angol és amerikai demokráciát, amely ezt tűrné! (Ügy van! Ügy van!) Láttam Amerikában a napról-napra kialakuló militarista nemzeti gondolatot. Végeredményben egy demokratikus állam a szemünk előtt alakul át Amerikában militarista nemzeti állammá. Láttam ott, hogy igen koncedálják a nyelvet, de minden olyan kérdésben, amely állami viszonylat, követelik az angol nyelv tudását. Láttam azt a szellemet, amelyet az iskoláztatásnál is követnek, de olyan példát, hogy a német nemzetiségek és a tótok a legmagyarabb vidéken, a Tisza és Duna közén nyelvüket megtarthassák, zavartalanul használhassák, kultúrájukat ápolhassák, ilyen példát csak az ezer éven át nemzetiségi politikájában is lovagias magyar nemzet tud felmutatni. (Úgy van! Úgy van! — Taps a jobboldalon.) Ez olyan kiáltó dokumentum, amelyet én elnevezhetek cselekedetnek, amelyet senki sem minősíthet frázisnak. Ilyen körülmények között valóban nem fogadom el a csehszlovák jelenlegi államot annak a mintának, amely a nemzeti kérdést a megfelel értelemben kezeli. A csehszlovák állam hiába nevezi magát demokratikusnak, amikor ezt a demokráciát a magyarokkal szemben alkalmazni nem hajlandó. (Úgy van! Ügy van!) Hiába mondja magát toleránsnak, amikor a magyarok lelkivilágát is birtokba akarja venni és ott is elakarja tiporni az ezeréves kultúrához való ragaszkodást. Nem fogadom el a csehszlovák állam jelenlegi nemzetiségi politikáját mintaszerűnek s nem is fogadom el kompetenciáját arra, hogy a nemzetiségi kérdésben Európa ítélőszéke előtt a magyar nemzettel szemben vádakat kovácsoljon. Elég, ha csak nézem azt az eljárási módot, amelyet a rádió kérdésében követnek, ahol csak azért, hogy a magyar vételt ne élvezhessék, hogy tehát a legártatlanabb élvezetben ne lehessen az emberieknek részük, a legkomplikáltabb technikai fogásokhoz fordulnak. Aki rádióval foglalkozik, tudja, hogy katonai állomást állítottak fel, amely az ő Morse-jeleivel állandóan zavarja a magyar vételt. Most egy sokkal erősebb adóállomást akarnak építeni, nehogy lehetséges legyen, hogy a Felvidéken élő magyarok az ártatlan magyar rádió-programmot hallgassák. Pedig igazán mondhatom, hogy ez a rádió a környező államok belpolitikájába nem avatkozik bele. A lehető legnagyobb objektivitással kezeli a kérdést és nem csinál politikát, hanem egyedül művészetet, s még ettől az ártatlan művészettől is fél a csehszlovák állam. Az igaz, hogy ezzel a félelmével döntő argumentumot szolgáltat Európának arra, hogy milyen erős alapokon nyugodhatik egy olyan áililam, amely még a rádió hallgatásától is félti a magyar exisztenciáját. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Kétségtelen dolog, hogy ugyanezt mondhatnám több gyakorlati példáról. Egyet kiragadok. Esztergomban nemrégiben a «Tüzek az éjszakában» című darabot adták elő műkedvelők. Ismételten előadták a darabot és az esztergomi magyar állampolgárok természetszerűen minden gêne nélkül elmentek a műkedvelői előadást végighallgatni s amikor azután ezek a magyar KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXI. állampolgárok át akartak menni Párkánynánára, a belépést a cseh hatóságok megtiltották nekik azzal az indokolással, hogy a «Tüzek az éjszakában» című darabot megnézték, nem engedik be tehát őket Csehszlovákia területére. (Felkiáltások a jobboldalon: Hallatlan!) Megmutatták ott azt a könyvet, ahol be volt jegyezve mindazoknak a neve, akik a «Tüzek az éjszakában» című darabot meghallgatták. Mélyen t. Ház! Ha ez a Ház alkalom és mód arra, hogy Európának figyelmét felhívjam, akkor igenis, innen kiáltom oda Európának a kérdést: hogy akar egy állam lenni, hogy akar egy állam kulturális tényező lenni, hogy akar egy állam a demokrácia és a szabadság hirdetője lenni, ha ilyen kicsinyes eszközökkel korlátozza annak a magyar kisebbségnek érvényesülését és létét, amelyre vonatkozólag szerződéses kötelezettséget vállalt. (Ügy van! Ügy van —Taps a. jobb- és baloldalon.) De ha ezt mondom az ott levőkre, mit szóljak ahhoz, ha magyar állampolgárokra vonatkozólag, akik jogosan és természetszerűleg élvezik ezeket a a darabokat itt a magyar területen, retorzív intézkedést alkalmaznak azért, mert ilyen darabot végighallgattak. Ez végeredményben igazán a nyilvánosság elé való körülmény. Had lássák, hogy a csehszlovák államnak az a belső mintaszerűsége, amelyet egyes oldalról olyan nagyon szeretnek pointirozni a mi rovásunkra, végeredményben agyaglábon álló szerkezet, amely szent hitem szerint előbb-utóbb darabokra fog hullani saját belső gyengesége miatt. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A politika terén az utóbbi időben többszöi hallottuk itt a pénzügyekkel, a gazdasági kérdésekkel kapcsolatban az optimizmust emlegetni. A külügyi tárca előadójának beszédét hallgatva, valóban láttam, hogy az ő lelkét is betölti az optimizmus érzete, amikor magyar külpolitikáról beszél. Ha az optimizmus alkalmazását mindenben nem is osztom, kétségtelen, hogy a magyar külügyekben ezt helyénvalónak találom. A magyar külügy a remények útját járja, annak pedig, aki a remények útját járja, feltétlenül optimistának kell lennie. De annál is inkább optimista lehet, amikor az igazságnak és a jognak tudatában járja a remények útját. A magyar külpolitikában örömmel üdvözlöm, hogy nem vagyunk annak az elszigeteltségnek állapotában, amelyben hosszú időn keresztül állottunk. Kétségkívül a miniszterelnök úr külpolitikájának van határozott célja és megállapíthatom, hogy az ő munkájának eredményeit is lehet látni. Kétségkívül jogosultnak találom a külpolitikában az optimizmust. Örömmel látom azt, hogy a magyar kérdés Európában állandóan napirenden lévő üggyé alakult át. örömmel látom, hogy a velünk azelőtt a közhangulat tekintetében ellenséges nagy kultúrállamok kebelében is mindinkább úrrá lesz az a belátás, hogy a magyar kérdés jelen alakjaiban fenn nem tartható, t^y én azt mondom: érik az igazság gyümölcse. Kétségkívül csak békés eszközökre gondolok, de e békés eszközök keretében is kétségkívül aláírom én is azt, amit mindig mondottam, hogy a revízió kérdésében feltétlen premissza a nemzeti egység biztosításának kérdése. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Csakis ebben az esetben tudunk bármilyen eredményt elérni, ha ezt az egységet össze tudjuk kovácsolni és ez az egység tartós marad. Miután a remények útját járjuk, minden5L