Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

326 Az országgyűlés képviselőházának dés módosításának irányában 1 Propagálni igyekezett saját ügyének igazságát és a világ összes nemzeteinek öntudatára igyekezett hozni, hogy Magyarországgal szemben jogtalanság történt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) sőt azt is, hogy ennek a jogtalanságnak fenntartása Európa keleti részében olyan gazdasági helyzetet teremt, amely még a győzők csoportjába tartozó államok gazdasági fennállását is meg fogja ingatni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Képviselőház! Ha valamire, úgy erre a szabályozásra vonatkozóan áll a legszellemesebb francia külügyminiszternek az a mondása, amelyet Lengyelország felosztásával kapcsolatban hangoztatott. Talleyrand mondta akkor azt a híres mondatot: c'était plus qu'un crime, c'était une faute: ez több volt mint bűn, ez hiba volt! A jövendő magyar külpolitikának nézetem szerint ebben az irányban eddig folytatott akcióját fokoznia kell. Ki kell ezt a kérdést hoznia az eddigi, hogy úgy mondjam, platonikus stádiumból és fel kell világosítania a nemzetek közvéleményét arról, hogy Magyarország nem várhat korlátlan ideig, mert Európának ebben a részében különösen gazdasági tekintetben a dolgoknak olyan helyzete van kialakulóban, amely egyenesen tarthatatlanná válhatik, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) ha azok az irányzatok, amelyeknek keletkezését látjuk, súlyosbodni fognak. Elvégre civilizált nemzetek együttélésében tartósan nem képzelhető el az a helyzet, hogy legyen a világnak egy része, ahol gazdag és boldog nemzetek nyugodtan élvezhessenek bizonyos okiratok és szerződések által nekik biztosított előnyöket és legyen a világnak egy másik része, ahol a nemzeteknek egy egész társasága él, amelyeknek testében benn van a rák, amelyekről tudni lehet, hogy ha a dolgok rendje meg nem változik, életképességük sokáig fenntartható nem lesz. (Ügy van! Ügy van a jobboldalon.) Talán nem lesz célszerűtlen az, ha egy nagy esemény elmultának alig másodnapján — értem ezalatt az angol választások eredményét — egy történeti reminiszcenciára hívom fel a 1 Ház figyelmét, arra, hogy hogyan gondolkodott az angol munkáspárt a háború céljai és az osztrákmagyar monarchia tekintetében. A háború végső f fázisában, 1918. február 22-én az angol munkáspárt felhívására a társult és szövetséges hatalmak munkáspárti és szocialista kongresszusa összefoglalta a háború céljait. Ez az okirat követeli a Népszövetség felállítását. Területi módosítások tekintetében csupán azt követeli, hogy Elzász-Lotharingia állíttassék vissza. Elítéli a németek által időközben eszközölt anneksziókat és határozottan kijelenti, hogy nem tekinti a háború céljainak Ausztria-Magyarország szétdarabolását. Keméljük, hogy az a munkáspárt, amely Anglia külpolitikáját irányítani fogja, vagy annak irányításában a választások eredményéhez képest részt kell, hogy vegyen, nem fog erről az elvéről megfeledkezni akkor sem, ha egyébként világnézleti tekintetben más állásponton áll, mint az a kormány, amely Magyarország ügyeit vezeti. Szinte felesleges itt utalnunk arra a köztudomású tényre, hogy maga Wilson, akinek tizennégy pontja volt tulajdonképpen az az indok^ amellyel Németország kiadta a kardot kezéből, és ezáltal Magyarországot is a háború befejezésére ibírta, tizennégy pontja közül a 10.-ben azt mondotta: «Ausztria-Magyarország helyét à nemzeteik társaságában fenntartani és biztosítani kívánjuk. Népeink autonom fejlő302. ülése 1929 június 3-án, hétfÖn. désükre nézve a legteljesebb alkalmat kell azonban nyerniök». Kérdezem, t. Képviselőház, mi történt a wilsoni pontokkal, mi történt az angol munkásság állásfoglalásával, ha azt összehasonlítjuk a trianoni békeszerződéssel? Kernelem, hogy az az angol nagy uralkodópárt, amely a választási kampányban annyiszor jelentette ki, hogy a békeszerződéseket fenntarthatóknak nem tekinti, most uralomra jutván, talán Magyarország segítőtársa lesz ebben a reá nézve legsúlyosabb létérdeket képező kérdésben. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még csak azt a nézetet akarom előadni, hogy a magyar revíziós politikának még egy ponton kell tovább mennie, és pedig revíziós igényeink programmszerű kiépítésében. Magyarországnak sok barátja van a világon, és az a propagandisztikus munka, amelyet az utóbibi években folytattunk, e barátaink számát, hál' Istetnnek, megnagyobbította. Ellenben gyakran felmerül a kérdés, hogy mi az, amit Magyarország revizió címén tulajdonképpen követel. Amikor egy ország létérdekeiben van sértve, természetesen saját társadalma sem gondolkozik egyféleképpen erről a kérdésről és a maximalista követelésektől egészen a megalkuvásig majdnem minden árnyalatot lehet találni a magyar közvéleményem belül is. Bizonyos azonban az, hogy amint Magyarországot a múltjában sem jellemezte szertelenség külpolitikai igényeinek támasztásában, úgy jelenleg is a nyugat nemzetei biztosam meg fogják Magyarország részéről találni az önmérsékletet a reviziós igények kérdésében, ha a maguk részéről is megértést és lojalitást fognak tanúsítani ugyanebben a kérdésbien. A revízió részletes programmja nagyon nehezen tehető kormányprogrammá, nézetem szerint azonban a magyar társadalomnak lenne kötelessége, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék «'s arra hivatott, külföldön is visszhangra számítható szervezetei által a világnak tudomására hozza azokat a minimális igényeket, amelyeket létének fenntartása szempontjából szükségeseknek tekint. T. Képviselőház ! Eddigi, talán túlságosan hosszúra is nyúlt előadásommal (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) befejeztem előadmányomnak azt a részét, amelyet a külügyi tárca költségvetésének politikai vonatkozásával kapcsolatban elo akartam adni. Előadmányomnak hátralevő igen rövid részében foglalkozom a sokkal egyszerűbb feladattal: e költségvetés számbeli adatainak vizsgálatával és annak megindokolásával, hogy ezek a számok nem túlméretezettek s hogy azok az eszközök, amelyeket a t. Háztól a külügyi tárca feje megkíván, szükségesek ahhoz, hogy a hatékony magyar külpolitika kifejlődhessék. A külügyi tárca 1829/30. évi költségvetése összesen 11,739.000 pengőt tesz ki, amely összeg a múlt évihez képest összesen 1,394.000 pengő emelkedést mutat fel. A magam részéről inkább híve vagyok annak a politikai álláspontnak, amely az állami feladatoknak további terjedését nem tartja kívánatosnak. Amennyire áll azonban ez gazdaságpolitikai irányban, úgy áll másrészről az is, hogy külpolitikailag minden értéket csak az államtól várhatunk, tehát az állam itten az értékek kizárólagos termelője, nem úgy, mint a gazdasági tárcáknál, ahol a nemzetgazdaság az értékek termelője és az állam legfeljebb segítőleg nyúl a magángazdaság hóna alá. Biztosítani kell tehát mindazokat az eszközöket, amelyek a célok elérésére szükségesek.