Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

Az országgyűlés képviselőházának 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 327 Helytelen az az érvelés, amellyel találkoz­tam például ezen tárca költségvetésének a pénz­ügyi bizottságban történt tárgyalásánál, hogy Magyarország kis állam lévén, szűkebb keretre kell szorítania a maga külügyi akcióját is költ­ségvetési szempontból. Nem nagyon szeretem a hasonlatokat, mert mindig sántítanak, de na­gyon jól tudjuk azt, hogy a kisebb óra gyakran drágább, mint a nagyobb óra, már pedig ennek a kisebb államszervezetnek ugyanannyi kereke kell hogy legyen és mindezeknek a kerekeknek éppen olyan precízen kell működniök, mintha az óramű óriási toronyóra lenne. (Kabók Lajos: Csak nem muszáj aranyból lenni annak az órá­nak!) Hogy milyen anyagból célszerű meg­csinálni egy óramű szerkezetét, amelyet nem egy évre, hanem hosszú időre akarunk meg­csinálni, hogy pontosan járjon, attól függ, hogy melyik anyag a legellenállóbb és melyik anyag a legjobb. (Ügy van! jobbfelől.) Az igen tisztelt képviselőtársam is el fogja ismerni, hogy gyakran a drágább dolog a jobb, mert tovább tart és mert hasznosabb szolgálatot teljesít. (Kabók Lajos: Még sem muszáj aranyból lenni!) Az én nézetem az — és a külügyi tárca költ­ségvetésének nem igen hosszú számoszlopai győztek meg arról, hogy nézetem talán nem helytelen, — hogy e tárca pénzügyi gesztiójá­ban túlméretezettséget nem találhatunk. Erre szolgálhatok számadatokkal is, amelyek rendel­kezésemre állanak, de talán legjobban az igen t. ellenzéket untatnám vele, ha felsorolnám eze­ket. A külügyi tárca költségvetése az összkölt­ségvetés összegének, amely 1.428,000.000 pengő, nem is 1%-át. hanem 0"8%-át teszi, és ezzel a számaránnyál alatta marad annak a százalékos aránynak, amelyet Európa legtöbb országában a külügyi költségek tesznek viszonyítva a többi ressortok költségeihez. Még csak röviden előadni kívánom azt, hogy az a plusz, amely a f. évi költségvetésben mutatkozik a tavalyival szemben, legnagyobb­részben a külszolgálatnál mutatkozik: 1,394.000 pengőből 1,180.000 pengő és hogy ennek a plusz­nak oka a következő. Először bizonyos állomás­helyeken emelni kellett a fizetéseket, minthogy a megélhetési viszonyok lehetetlenné tették sze­mélyzetünknek az eddigi fizetésekből való meg­élhetést. Itt biztosíthatom a Ház minden olda­lát, hogy a magyar külszolgálatnak személyi kiadásai, tehát a fizetéseknek méretei, rend­kívül szerények, nemcsak hogy luxusról nem lehet beszélni, hanem mélyen alatta állanak a szokásos fizetéseknek. Ma, az új éra külszolgá­latában, amikor elismerem, sokkal kisebb mér­tékben jelent a külszolgálat társadalmi repre­zentációt, mint a múltban. (Kabók Lajos: Ta­lán nyomorognak szegények?) Ilyen fizetésrendezést kellett az Egyesült­Államok, Jugoszlávia és Olaszország egyes állomáshelyein életbeléptetni. Az emelkedés­nek másik oka abban van, hogy új külképvi­seleteket kellett a magyar kormány nézete sze­rint életbeléptetni és pedig új követséget Dél­Amerikában, tekintettel az ott levő magyarok nagy számára és annak az érdekvédelemnek szükségességére, amelyek ezzel kapcsolatban felmerültek. Ez az új követség Buenos Ayres­ben állíttatik fel, egyelőre nem követ, hanem miniszteri-rezidens vezetése alatt. Ezenkívül Pittsburgban új konzulátust, Los Angelesben egy konzuli kirendeltség állíttatik fel. Három állomáshelyen Hágában, Brüsszelben és Szó­fiában, ahol eddig ügyvivők látták el aa ügye­ket, követeket kell itt kinevezni a (nemzetközi etikett szabályai értelmében, mert az illető államok hozzánk is követeket óhajtanak küldeni. T. Képviselőház! Ezzel előadniányómat be is fejeztem. Kérem a t. Házat, hogy akkor, amikor a külügyi tárca költségvetése fölött határoz, ne vezettesse magát kizárólag budge­táris, kizárólag pénzügyi szempontokból, hanem nézze a nagy célt, amelyet ennek a tár­cának zavartalan és hatékony működése a aiemzet életében jelent. Spórolni lehet és kell és én magam vagyok a takarékosság híve, s talán annak a nézetnek híve is, hogy a magyar költségvetés a maga egészében talán kissé túl van méretezve. Amilyen őszintén megmondom azonban ezt, éppen olyan őszintén állítom, hogy a külügyi költségvetés méretei megfelelőek és inkább szerények. Takarékoskodásról csak ott szabad beszélni, ahol a takarékoskodás nem jár a kitűzött cél veszélyeztetésével. Drága ruha helyett vehetek olcsó ruhát, mert olcsó ruhában is lehet járni, ha azonban nekem az orvos 10 gramm orvosságot írt elő, s takaré­koskodásból én csak 5 grammot veszek be, ennek a takarékoskodásnak valószínűleg egészségem szempontjából hátrányos követ­kezményei lesznek. Abban a meggyőződésben, hogy ennek a költségvetésnek keretei helyesek, hogy a kül­ügyi resszort azokat a célokat, amelyeket a nemzet rábíz, hatékony és helyes működéssel igyekszik megvalósítani, azt ajánlom a t. Háznak, hogy a költségvetést általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául szíveskedjék el­fogadni. (Helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A napirend tárgyalására szánt idő letelt s ezért előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket hol­nap délelőtt 10 órakor tartsuk, s annak napi­rendjére tűzessék ki az állami költségvetés egyes tárcáinak folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hoz­zájárulni? (Igen!) Ha igen, azt határozatként kimondom. Ezzel kapcsolatban az egyes tárcák költség­vetésének f. évi május hó 7-én megállapított sorrendjétől eltérően javaslom a t. Háznak, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetésének letárgyalása után a honvédelmi tárca költség­vetése tárgyaltassék, a többi tárcák sorrendje azonban változatlanul marad. Méltóztatnak a javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatként ki­mondom. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyző­könyvét felolvasni szíveskedjék. Héjj Imre jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki és az; ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 6 óra 3 perckor.) Hitelesítették : Kiss István s. h , Êhn Kálmán s. h. naplóbiráló-bizottsági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXI. 48

Next

/
Thumbnails
Contents