Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

Àz országgyűlés képviselőházának ; ( Kot lie n stein Mór: De angol külügyminiszter nélkül!) Várhatjuk és magyar szempontból remélhetjük, hogy a kisebbségi eljárásnak azokat a hibáit, amelyek úgyszólván teljesen hatékonyság nélküli, nem komoly eljárássá tették a kisebbségi jogvédelmet, ki fogják küszöbölni. Tudomása van t. Háznak arról, hogy Magyarország külön memorandumot terjesztett be ehhez a bizottsághoz, összefoglalván ebben a maga igényeit és gondolatait az eljárás iavítására nézve. A magyar kormány fejének jelenléte a tárgyalások helyén, ha Magyarország nem is tagja a Népszövetség tanácsának, talán elő fogja mozdítani azt, hogy a megbeszéléseken, amelyek folyni fognak, a magyar szempont valahogy érvényesülésre jusson. Fő hibája az eljárási módnak — ezzel a kérdéssel csak egy mondatban kívánok végezni, hiszen azt a t..Ház tagjai újságokból és a szakirodalomból bizonyára ismerik — az, hogy először teljesen titkos, másodszor pedig azoknak a kisebbségeknek, amelyek magukat jogaikban megtámadottaknak vélik, egyáltalán nem biztosít semmiféle részvételt a kisebbségi panaszok elintézésében, ők csak informátorok, akik felhívhatják a Népszövetég figyelmét arra, hogy sérelem történt, de mihelyt az az állam, amelynek polgárai, az eljárásba beleavatkozik, nekik többé az eljárásban szavuk sincs, felettük döntenek, de nélkülük, érveik és panaszaik további meghallgatása nélkül. Azt hisszük, hogy ha a népek lelkiismerete komolyan kívánja ezt a kérdést — amelytől nagyon sok függ KeletEurópa jövő békéje szempontjából — elintézni, akkor meg fogja találni azokat az eljárási módokat, amelyeket még a jelen szerződés kereteibe is be lehetne illeszteni, amelyek nem kívánnának novelláris intézkedéseket és amelyek mégis biztosíthatnák azt, hogy a kisebbségek emberséges, kulturális és gazdasági igényeikben ne legyenek sértve új hazájuk rendje által. A másik kérdés, amelyben Magyarországnak erős akcióra volt szüksége abban az irányban, hogy az írásiban lefektetett szerződéses jógáit biztosítsa, a magyar magánvagyon védelme volt az utódállamokban. Tudvalevő — ismét csak visszapillantok —, hogy á békeszerződés lojális intézkedést foglal magában, ezt a nehéz, a közjog és magánjog határán levő kérdést kivonván a politikai fórumok hatásköréből és àtadiyain egy bírói fórumnak, az úgynevezett vegyes döntőbíróságnak. Különösen súlyoisan esett latba ebiben a kérdés-komplexusban számos magyar állampolgárnak az a panasza, hogy agrárreform törvények alkalmazásának ürügye alatt konftskáltattak magánvagyonaik. Magyarország nem volt ügyfél à periben, de természetesen nem tagadhatta meg állampolgáraitól a segélyt és a pártoló kezet akkor, amikor a magánakció nem mutatkozott eléggé hatályosnak. Magyarország ebben a küzdelmében tulajdonképpen előharcosa volt egy nagyon fontos nemzetközi elvnek, annak a nemzetközi elvnek, amelytől ismét Európa békéje szempontjából annyi függ, t. i. az arbitrázs, a választott bírósági gondolat hatékony érvényesülésének. A magyar álláspont ebben a kérdésben az volt hogy ha egy nemzetközi vita tekintetében egy állam magát aláveti nemzetközi bíróságnak, ne legyen lehetőség arra, hogy ennefc a nemzetközi bíróságnak szabad működése és döntési joga korlátoztassék vagy lehetetlenné tétessék. Ennek az elvnek volt bajnoka Magyarország- és illusztris képviselője a Népszövetség több ülésén. Talán előadhatom azt, hogy azóta, amióta éa a kérdés a Népszövetség előtt lefolyt, immár két olyan vegyes döntő02. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 325 bíróság, — amely teljesen független volt attól az első vegyes döntőbíróságtól, amely azt az ítéletet hozta, amelynek alapján a népszövetségi eljárás megindult — ugyancsak a magyar álláspontnak adott igazat. Remélnünk kell tehát és bízunk abban, hogy ez a kérdés megnyugtatóan fog a magyar álláspont szempontjából elintéztetni és hogy a békeszerződésben javunkra biztosított arbitrázs akadálytalan és szabad működése immáron a Népszövetség által a jövőben biztosíttatni fog. A békeszerződést a területében megcsonkított és életfeltételeiben is megingott magyar állam nem fogadhatta el egy olyan aranybullának, amely jövendő létezésének a nemzetek társaságában alapokmányát képezhesse. Minden elfogulatlan bíráló, aki egyrészt ismerte a régi Magyarországot és tudja, hogy mennyire távol állott ez a régi Magyarország a háború felidézésétől (Erdélyi Aladár: Ügy van! Sőt!) és aki másrészt veszi magának azt a nem csekély fáradságot arra, hogy a trianoni szerződésnek a maga rettentő bonyolultságában is kegyetlen intézkedéseit végigolvassa, nem juthat más eredményre, mint arra, hogy a magyar külpolitika egyik főkérdése és fő célkitűzése a jövőben nem lehet más, mint ennek a békeszerződésnek megváltoztatására irányuló törekvés. (Elénk helyeslés és taps.) Látjuk, hogy mily tehetetlenül áll nemzetgazdaságunk ma is, a jelen szűk körre szorított Magyarország nemzetgazdasága mennyire függvény viszonyába jutott tőle messze távolban levő nemzetgazdaságok áralakulásaitól és hogy a magyar nemzeti termelés alapját képező agrártermelés tőle teljesen független tényezők hatása alatt máról holnapra mennyire elveszítheti lukrativitását, sőt életképességét. (Ügy van! Ügy van!) Egy ország, amelynek lakossága nagyobbrészt gabonatermeléssel foglalkozik, amelynek másrészt nincs elég nagy területe ahhoz, hogy termelését vámhatárain belül értékesítse, amely el van zárva a tengertől és el van zárva azoktól az olcsó fuvarviszonylatoktól, amelyek lehetővé tennék részére, hogy oly országokban, ahol a verseny lehetséges, egyenlő feltételek mellett vegye fel a versenyt más exportáló államokkal, amely végül teljesen ki van téve gazdaságilag teljesen idegen országok áralakulásainak, gazdaságilag biztosítottnak nem tekinthető. Revízióra tehát szükségünk van elsősorban gazdasági, de épúgy nemzetvédelmi okokból is. Mégegyszer el kell mondanom, amit annyiszor elmondtak már annyi helyről, de nem árt, ha erről a helyről megint egyszer elmondatik, hogy a magyar nemzetnek ezt a törekvését nagyon helytelen kardcsörtetésnek minősíteni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mi, magyarok, költői hajlamú nemzet vagyunk, költői hajlamunk azonban nem visz egészen addig a naivitásig, hogy kardhüvelyt csörtessünk, mert nagyon jól tudjuk, hogy az ebbe a hüvelybe beillő kardot a túlerő egyelőre kicsavarta kezünkből. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De mi nem is kívánjuk a nemzetközi viszonylatokban ezt az ultima ratiót, az erőszakot, a háborút igénybevenni, mert meggyőződésünk az, hogy Magyarország e jogos céljának elérésére à külpolitika békés eszközei elegendők lesznek, különösen utalva a Nemzetek Szövetségének alapokmányában biztosított arra a jogra, amely lehetővé teszi a valamely nemzetre nézve súlyosan hátrányos vagy őt életképtelenné tevő nemzetközi szerződéseknek egyességi alapon való békés módosítását. Mi tett eddig Magyarország a békeszerző-