Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

310 Az országgyűlés képviselőházának ben kérelme Lesz, majd a Képviselőházhoz és a dologi kiadások terén ilyen beruházásokat akar eszközölni, mi ezt természetesen a legnagyobb! készséggel alátámasztjuk és szívesen támogatni fogjuk ezt a kérelmet. Ami Eassay t. képviselőtársam megjegyzését illeti, azt hisaem, hogy ez már csak utóhangja azoknak a sorozatos támadásoknak, amelyeket a bíróság, illetőleg egyes tanácselnökök ellen intézett a baloldal, inkább utórezgése azoknak a sorozatos támadásoknak, amelyeket annak idején egyes tanácselnökök ellen intéztek. Rassay t. képviselőtársunk megállapításának semmi különöis jelentőséget nem tulajdonítok. Rám nézve nem az a fontos elsősorban, hogy egy bíró vagy tanácselnök hogyan teszi fel a, kérdést, mert úgy teszi fel, ahogy a legjobbnak látja, rám nézve az a fontos, hogy az a tanács, az a bíró helyes judiciummal állapítsa meg a dolgok lényegélt, bogozza ki a kérdést és igazságos ítéletet r hozzon. Ebben a tekintetben pedig a mai bíróságokhoz szó nem férhet. Egyéb apró dolgokban, mondom, nem tudom t. képviselőtársamat követni, bár élvezettel hallgattam felszólalását, mert én olyan témát választottam magamnak, amelynek részletes kifejtésére valószínűleg már nem is fogja futni az időből. (Halljuk! Halljuk!) A sajtónovella megszerkesztése, kodifikálása előtt a jelenlegi igazságügyminiszter úr érdemesnek és szükségesnek tartotta, hogy az összes érdekelteket meghívja, hogy jobbról és balról is meghallj

1 a a véleményeket a sajtónovella szövegezéséről. Véleményem szerint az igazságügyminiszter úr igen helyesen cselekedett, mert így, miután több szem többet lát és ő sem láthat mindent, bizonyára felvilágosították olyan oldalról is, amely oldalról a miniszter úrnak felvilágosításra volt szüksége. Nagy sajnálattal állapítom meg azonban azt, hogy ugyanezt az eljárást nem követte a volt igazságügyniiniszter úr akkor, amikor a Magyar Magánjogi Kódexet kodifikálta, pedig nézetem, szerint elsőrendű szükséglet volna és a nemzet vitális érdekei szempontjából nem lett volna egészen közömbös, hogy például a Magyar Magánjogi Kódexbe a családjogi és házasságjogi rész azon a változatlan módon vétetett fel, ahogy az 1894 : XXXI. törvénycikkben annakidején megállapítást nyert, kodifikálhatott és szentesíttetett is. Éppen azért az 1894. évi XXXI. törvénycikk és az, ezzel összefüggő 1907. évi XVII. törvénycikk megreformálására és megreformálásának szükségességére kívánok ezúttal rámutatni. Az 1894 : XXXI. törvénycikk annak tárgyalásakor sem kellett ennek a nemzetnek, ma még kevésblbé. Annáik idején az 1894 : XXXI. törvénycikknek, illetőleg annak javaslatának tárgyalásakor a pro, tehát a javaslat mellett elmondott és felsorakoztatott indító okoknak, indokolásoknak mind az ellenkezője következett be és mindazok az aggodalmak, amelyeket annak idején a törvényjavaslat tárgyalásánál a javaslat ellen vonultattak fel, 100%-ig beigazolódtak, sőt túlhalmozódtak, úgyhogy nekem az a véleményem, hogy az igazságügyiminiszter úr azokat, akik az 1894 : XXXI. törvénycikk, majd az 1907 : XVII. törvénycikk tárgyalásánál annak idején felszólaltak, ma megkérdezné^ véleményük felől, nagyon gyászos következményeit látva ezeknek a törvényeknek, egészen másképpen formuláznák meg véleményüket. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy bármennyire gondolkodom is rajta, képtelen vagyok ma is megérteni azt, hogy egy I. Ferenc József, akiről 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. úgy tudtuk, hogy ilyen meg olyan vallásos ki

: rály volt és aki nagyon sokszor hangoztatta, hogy szereti népeit és sok népe közt szereti a magyarokat is és akiről úgy láttuk, hogy sorba buktak a kormányok, ha ellenkező véleményük volt, mint a királynak és ha saját véleményt mertek nyilvánítani, akinek uralkodása alatt törvényjavaslatot nem tárgyalni, de még előterjeszteni sem volt szabad az ő előzetes szankciója nélkül, az az uralkodó hőn szeretett népei közül éppen a magyar nemzetet választotta ki arra, hogy a polgári házasságot az 1894 : XXX L törvénycikk alakjában a nyakába varrjia. I. Ferenc Józsefről az autokratáról elmondhatta az ő kora és pedig fokozott mértékben elmondhatta azt, amit annak idején Barbarossa Frigyesről elmondott az ő kora: «Quod principi piacet, legis habet vigorem» vagyis a királynak, a császárnak akarata egyúttal törvényerővel is bír. Ha valóban úgy volt, ha parancsot jelentett I. Ferenc Józsefnek a nagy autokrata uralkodónak akarata, akkor valami nagyon nagy erőnek kellett lennie annak, amely visszatartotta őt attól, hogy a «non placet»-et kimondja az 1894 : XXXI. törvénycikk javaslaval szemben. Ezt én csak konstatálni akartam és mindazokkal szemben, akik olyan különös módon és nagy tisztelettel emlékeznek meg a különben kegyeletes múltú királyról, nekem az igazat kell megállapítanom, hogy ez az egy tény maga, hogy ezzel a nemzet züllését és a családok züllését elősegítette, elégséges nekem ahhoz, hogy súlyos ítélettel gondoljak vissza az ő emlékére. Ezt szükségesnek tartottam leszegezni. , ; \X -l.•!»'*) T. Ház! Valóban csak mi magyarok vagyunk azok, akik szemétlerakodó telepe lettünk Európának, mint ahogy ezt az 1894 : XXXI. törvénycikk tárgyalása alkalmával egyik szónok előre megmondta. Valóban 'szemétlerakódé telepe lettünk Európának, mint ahogyan azt a külföldön is leszegeztek, amikor idejöttek a • külföldiek és Fiúméban kötöttek házasságot. Szóval minden szennyüket itt rakták le. Magyar állampolgárok lettek, itt lerakták szenynyüket és aztán visszamentek hazájukba. Nem hiszem, hogy az évtizedes kemény lecke után ne nyilatkoznék államférfi, aki el ne szánná magát, hogy ezt a gennyes sebet a nemzet testéből kioperálja. A sok seb nyomán igen sok hullafolt jelentkezik a nemzet testén, és én biztosítom azt a férfit, aki bátor kézzel, merész elhatározással ezt a sebet ki tudja operálni a nemzet testéből, annak ez a nemzet örökké hálás lesz, tapsolni fog és valamikor szobrot fog neki állítani. (Tóth Pál: Kérdés, hogy seb-e?) Nagyon gennyező seb, t. képviselőtársam és sajnálom, hogy így kell kifejeznem magamat: ha nincs érzéke az iránt, amiről majd beszélek, nevezetesen az elválások rettenetes voltáról és kihatásáról, akkor igazán sajnálom, hogy nem lehetünk egy véleményen. (Szabó Iván: Nem az a válás oka! Csak ez lenne a legnagyobb bajunk; a polgári házasság!) Egyik legszörnyűbb bajunk. Az 1907 : XVII. te. csak természetes folyománya az 1894 : XXXI. tc-nek, mint liberális programmpont egészen logikus következménye. Az 1894 : XXXI. tcikk ellenzői előre megmondták, hogy a törvény melegágya lesz a könnyelmű válásnak és előre megjósolták, hogy a könynyelmű elválások hova fognak vezetni; oda, hogy a társadalom kötelékei szertelenül meglazulnak és hogy a hullámok össze fognak csapni a bíróságok feje fellett a sok válóper miatt. De a konokság és a liberalizmus, amelyre olyan rátartósak voltak, az 1907 : XVII. t.-cikkel csak tetőzte ezt a bajt, nevezetesen az 1894. évi