Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

300 Az országgyűlés képviselőházának jesebb elismerésemet megkisebbíteni kíván­nájm. meg kell mondanom^ hogy a mai tömeg­munkának és a rettenetes elfoglaltságnak kö­vetkezménye az, hogy mindez az alaposság ro­vására megy, (Ügy van! Ügy van! a jobbolda­lon.) és a bírósági ítéletek indokolása bizonyos tekintetben» — azt mondhatnám — nemi adja azt a régi nagy nívót, amelyhez hozzá voltunk szokva. Szerencse, és itt különösen hangsúlyo­zom, hogy a királyi Kúria,, mint legmagasabb bíróság, azt a jogirányító magas nívót válto­zatlanul tartja fenn, amellyel a magyar jog­életnek igazán iránytűje volt mindig és irány­tűje kell, hogy legyen a jövőben is. r A bírói kinevezéseknél egy körülményt ajánlok az igen t. miniszter úr figyelmébe. Mél­tóztassék valahogy arról gondoskodni, hogy a magasabb bírói kinevezéseknél a legmagasabb bíróság kandidációja teljes mértékben érvénye­süljön. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: így volt mindig!) Igen t. miniszter úr a bírói kérdésnél és minden kinevezés kérdésénél is politikum is érvényesülhet, (Zsitvay Tibor igaz­ságügyminiszter: Nem érvényesült!) befo­lyások is érvényesülhetnek. Nem állítom, de a lehetősége megvolt. (Zsitvay Tibor igazság­ügyminiszter: En azt mondtam, hogy nem ér­vényesült!) Mint^ jogász, az nyugtatna meg, ha a legmagasabb bírósághoz csak azoknak kandi­dációja keretén belül lehetne eljutni, akik erre leginkább hivatottak, és senki másként, ennek a kandidációnak körén kívül a legfelsőbb bíró­sághoz kinevezhető ne legyen. Szükségét látom annak is, — és itt nem mint ügyvéd beszélek, hanem mint egy az életet elég hosszú időn ke­resztül megfigyelő ember — hogy az ügyvédi karból is úgy az alsóbb, mint a magas bíróság­hoz bizonyos mértékben és bizonyos időnként ki­nevezések történjenek. Belátható időn belül én nem is ismerek magasabb bírósághoz történt kinevezést. Már pedig a legnagyobb tisztelettel minden munka iránt, de a mi munkánk iránt is, állítom és vallom, hogy bizonyos tekintetben szükség van éles^ tekintetű, nagy gyakorlattal bíró ügyvédi tudás érvényesülésére a legmaga­sabb bíróságnál is. (Ügy van! Ügy van! a jobb­oldalon.) Minthogy pedig a magyar ügyvédi kar, hála Istennek, elég nagy számban produkál megfelelő egyéniségeket és az idősebb regisz­terekben elég nagy számban vannak kiválóan képzett, úgy dogmatikailag, tehát elméletileg, mint gyakorlatilag teljes felkészültséggel bíró ügyvédek, én az igazságszolgáltatásnak érdeké­ben állónak tartom azt, ha koronként történnek ilyen behozatalok, mert bizonyos új szemléle­teket hoz be & gyakorlati életből az ügyvéd az igazságszolgáltatás magas berkeibe, és ha ezek érvényesülnek, ez csak az igazságszolgáltatás­nak előnyére és hasznára lesz. (Mozgás a jobb­oldalon.) Az igazságügyminiszter úr programmjában — hálás elismeréssel állapítom meg — különös­képpen szerepel az ügyvédség kérdése. Az az animozitás, amely az ügyvédet éri, nem egészen indokolt. En nem mondom? hogy az ügyvédség egyes tagjai nem szolgálták rá, de egészében, ál­lítom, aki tagja voltam az ügyvédi legmagasabb fegyelmi bíróságnak, hogyha annak anyagát nézem, az ügyvédi fegyelmi ügyek elbírálásában teljesen szigorú nizust tapasztaltam, és ha a statisztikát nézem, jottányival sem kevesebb, illetőleg nem több az ügyvédi fegyelmi bűnözés, mintha akármelyik más funkcionáriusét vizs­gálom. Ha azt nézzük, hogy a szabad pályára kidobott és bizony nem egészen homogén neve­lésű ügyvédi kar ilyen leromlott életviszonyok között a fegyelmi bűnözésnek ilyen fokát szol­302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. gáltatta csak, akkor én nyugodt lélekkel álla­píthatom itt meg, hogy az ügyvédi kar teljes paritásban van az erkölcsi tartalom tekintetében a bírói karral. Ha tehát ennek a branchenak az igazság­ügyminiszter úr szíves volt ígéretet tenni, hogy a hóna alá nyúl egy^ országos érdeknek nyúl a hóna alá. Igen t. Ház, méltóztassék elgondolni, ebben az országban közel hatezer ügyvéd van, vagy talán több is, mint hatezer, mert Buda­pesten csak 3140 ügyvéd van, akik minden jogi tudásnak, társadalmi tudásnak teljes felkészült­ségével állanak itt ebben a lerongyolódott gaz­dasági életben. A nyomorúság igen rossz tanács­adó és egy intelligens, magas képzettségű em­ber a leromlott gazdasági életben mindig a le­romlás okát keresi, s a nyomorúság nem mindig tárgyilagos. Tehát ha valaki a destrukcióra al­kalmas és fel van fegyverkezve, az ügyvédi kar igenis fel van fegyverkezve. Az ügyvédi karnak éppen azért látnia kell azt, hogy az ő érdekével becsületes törődéssel, becsületes odaadással fog­lalkozik a Képviselőház is és éppen ezért én nagyon hálásan üdvözlöm az igazságügyminisz­ter urat, amikor az Ügyvédi Gyám és Nyugdíj Intézet hóna alá akar nyúlni, és ha csekély mér­tékben is, de hóna alá is nyúl. Szíves figyel­mébe ajánlom azt, hogy ez a törvény, amely an­nak idején ezekre a hozzájárulási dotációkra 500.000 aranykoronát állapított meg, indokolásá­ban kijelentette és a t r Ház elfogadta, hogy az ügyvédi kar rokkantsági biztosítása az állani szociális feladatát képezi. Ha mi társadalmilag biztosítjuk a munkást, az ipari munkást, a me­zőgazdasági munkást, a magántisztviselőt, SL köztisztviselőt, tisztán csak a szabadfoglalkozá­suaiknak ez a legintelligensebb branche, az ügy­védség álljon itt társadalmi biztosítás nélkül? Ez sem nem méltányos, sem nein okos, de poli­tikailag nem is helyes, mert ismételem az ügy­védi kar egy olyan forradalmi elemet is képez­het, ha nyomorúságba taszítják, amely igen^ ve­szedelmes lehet társadalmi szempontból. (Fried'­rich István: Akkor a mérnököket, az orvosokat és az írókat is biztosítani kell!) Ugyanez áll az orvosokra is és a mérnökökre is. Az igazságügyminiszter úr kodifikációs programmja igen szép sikert nyújt. Igent.Ház! A kódex elkészítése egykorszak­alkotó dolog lesz. Nem osztom azt a véleményt, hogy ezzel a kódexszel nagyon sietnünk kell, mert hiszen a dolog természete sem engedi meg a sietséget, azonban osztom azt a felfogást, hogy mihelyt az indokolás az eltérések tekintetében megjelent, — remélem minél hamarább meg fog jelenni — alkalma legyen a jo^ászközönségnek az egész tervezetnek átgondolására és az e felett való vélemények megadására. Sőt osztom azt a felfogást is, hogy a parlamenti tárgyalás is va­lahogyan akkép történjék, hogy abban nemcsak a parlament kiküldöttjei vegyenek^ részt % ha­nem az egész magyar jogászközönség kiválósá­gai is és azok is tudjanak valahogyan hozzá­szólni. Nem tartom olyan sürgősnek és a dolog ter­mészeténél fogva sem lehet olyan sürgős, jó pár éven belül én nem látom a megvalósítás le­hetőségét, de viszont nem tudok egészen elzár­kózni az elől az aggodalom elől sem, amelyet Wolff Károly képviselő úr hangoztatott itt; a Képviselőházban, hogy a kódex megcsinálása és törvénybeiktatása vájjon nem jelent-e egy tényleges, definitiv elszakadást a leszakított részek jogterületétől. Ha magamat megerősí­tem is ezzel az aggodalommal szemben f azzal, hogy az élet amúgy is kodifikál és a bíróságok amúgy is beviszik ítéleteikbe a kódex rendelke-

Next

/
Thumbnails
Contents