Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-302
Az országgyűlés képviselőházának nék tartom, hogy a királyi Kúriának és a királyi Táblának bírái, nem lévén a bíróságon dolgozószobájuk, otthon, saját lakásukon dolgozzanak, holott saját lakásuk a mai lakbérviszonyok között legfeljebb két-három szobára terjed. Család mellett nehéz ügyekkel, nehéz perekkel otthon foglalkozni nem lehet és ezenkívül a le- és felhordozgatás mellett, ha az altiszt hordozgatja az aktákat, ezeket esetleg veszedelem is fenyegetheti. Az egyetlen megoldási módot abban látom, — és ez nem volna okszerűtlen beruházás — hogy a királyi Kúria mellett Budapesten a királyi Tábla részére épület emeltessék. A királyi Kúriát vissz kell adni a maga rendeltetésének, ott legyen minden magas^ bírónak a dolgozószobája, viszont a királyi Tábla épületének is úgy kell létesülnie, hogy ott is a bíráknak saját dolgozószobájuk legyen. Ezek a bírák olyan fontos és nagy állami funkciót végeznek, hogy a nyugodt dolgozás lehetőségét biztosítani kell szamukra. Az igen t. igazságügyminiszter úr szíves volt foglalkozni a bírák túlterheltségének kérdésével. A túlterheltséggel kapcsolatosan hálásan ismerem el, hogy panaceákat helyezett kilátásba, amelyek bizonyos mértékben az ügymenet gyorsítására alkalmasak, értem a segédszemélyzet, a leírószemélyzet és a leíróeszközök gyarapítását. En azonban nem ebben látnám — és teljes elismeréssel állapítom meg, hogy úgylátom, az igazságügyminiszter úr sem ebben látja — a segítséget, amit itt több oldalról hallottunk, hogy t. i. a bírák létszámát szaporítani kell. T. miniszter úr, az ügyeknek a szaporodását a gazdasági élet dekadenciája idézte elő és a de'kiandens gazdasági élet természetszerűleg termelte ki a több pert, a perek több számát. Ha tehát, a leromlott gazdasági élet által átmenetileg előidézett túlprodukcióval állunk szemben, akkor nézetem szerint átmenetileg meg kell revideálni a per jogot ós az ügyeknek bizonyos részét, — mint ahogy az igazságügyminiszter úr nagyon bölcsen mondotta — olyan kezekbe kell letenni, amelyek gyorsan, igazságosan és nem annyira a jus strictum, mint a jus aequum alapján, fogják elintézni. Én tehát a békebírói gondolatot, mint ilyet^ mint az igazságszolgáltatás és a bíróság tehermentesítésének gondolatát nagyon szívesen és örö mímel üdvözlöm. A túlterheltséggel kapcsolatosan volt itt szó, — és az igazságügyminiszter úr eléggé el nem ismerhető módon nyilatkozott a bírák erkölcsi státusáról. Erről többet és jobbat nem tudok mondani, mint az igazságügyminiszter úr, de viszont kevesebbet sem mondhat senki. A közelmúltban lefolytatott egy bizonyos per, amely a közéletben eléggé nagy hullámokat vetett fel, csak megerősítése a bírói erkölcsi státus megingathatatlanságának. Sajnálom az egész per keletkezését és • lefolyását és azt mondom, hogyha talán erélyesebb felügyelet gyakoroltatott volna, akkor még ez sem. fordult volna elő, mert egyéni meggyőződésem az, hogy az egész kérdés abból az időből sarjadzott ki, amilkor a bíráknak meg volt engedve a választott bíróságokban való részvétel. Ez a lehetőség olyan erkölcsi rombolást végzett, amelyet annak ellenére, hogy a törvény megengedte, a megfelelő felügyelet semmi körülmények között nem engedhette volna meg. Ha a felügyelet kellőképpen gyakorolták volna, akkor szerény nézetem szerint ez a szerencsétlen eset nem került volna idle és nem csinálta volna meg azt a kellemetlensé)2. ülése 1929 június 3-án, 'hétfőn. 299 get, amelyet megcsinált mindnyájunk keservére. (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: De már túl vagyunk rajta!) Igen, már túl vagyunk rajta. A bíró és ügyvédiképzésről és annak továbbfejlesztéséről is volt szó. Az én igen t. Krüger barátom ellensége annak, hogy az egyetemi oktatás felemeltessék, sőt a gyakorlati kiképzés időtartama felemelésének is ellensége. Én, aki 26 éve vagyok az ügyvéd- és bíróvizsgáló bizottság tagja és figyelemmel kísérem az újabb generációnak produkált nívóját, őszintén megvallom, hogy itt bizonyos dekadenciát látok. Én ezt ugyan a háborús képzés következményeinek tudom be és ettől eltekintve nem tudok számot adni arról, hogy miért, de a mai generáció nem nyújtja azt a készültséget, amelyet nyújtott a régi generáció. Igaz, hogy ma sokkal nagyobb és sokkal szétszórtabb joganyaggal kell megküzdeniö'k és a gyakorlati életre nincsenek úgy rászorítva és amellett nincs alkalmuk arra, hogy megszerezihessék azt a gyakorlati képzettséget, amelyet annak idején mi meg tudtunk szerezni. Én tehát annak, hogy az ügyvédi és bírói képzés, nem bizonyos irányban niegszoríttasisék, hanem raeionalizáltassék, ellensége nem vagyok. De ezzel kapcsolatosan megütközéssel hallok valamit, ami nem tartozik ugyan ehhez, a tárcához, de végeredményben reánk jogászokra vonatkozik. Azt hallom a jogi oktatás reformjával kapcsolatosan, hogy a Hajnik Imre tanszékére egy igen kiváló, de egyszerűen filozopter tanár neveztetnék ki. (Ügy van! Ügy van! — Rassay Károly: Melyik tanszékre?) A Hajnik tanszékéire, a jogtörténeti tanszékre. Hogyan tudja tanítani nekem a jognak történetét az, aki a jogot nem ismeri 1 ? Ez teljesen lehetetlen. A jogfejlődésnek okai vannak, azt vizsgálni kell és azt csak jogász vizsgálhatja meg. Aki nem ismeri a jogot, az nem vizsgálhatja meg fejlődésének okait sem. (Rassay Károly: Több.az egyetem, mint a jó tanár0 Ha így volna, tisztelettel arra kérem az arra illetékes tényezőket, hogy ezt ne csinálják meg, mert ez nálunk jogászoknál megnyugvást nem fog kelteni. A jogi oktatásnak, a bírák és ügyvédek képzésének tisztán gyakorlati ágára téxek most át, — mert a többi egyetemi oktatás és az nem tartozik ide —i és nagyon szükségesnek tartom: azt, hogy elsősorban azok a régi szemináriumszerű joggyakornoki heti megbeszélések, heti oktatások úgy az ügyvédjelölteknél, mint a bírójelölteknél, tehát úgy az ügyvédi kamarában, mint a törvényiszéknél tovább folytattassanak és ott kiváló bírák a gyakorlatból mutassanak meg annak a fiatalembernek jogeseteket; mutassák meg azoknak felboncolási lehetőségét, mert küllőnben v Ihá az az ügyvédjelölt vagy bírójelölt tisztán csak jegyzőkönyvvezetéssel vagy bizonyos natvarista. másodrangú * dolgokkal foglalkozik, abból a jognak gyakorlati alkalmazását nem fogja megismerni. Ezért látjuk mi, akik a vizsgáztatásokat ismerjük és figyelemmel kísérjük ? hogy bizonyos nívóleszállás. állt be. Én abban, hogy a fiatal generáció talán nem azzal a teljes felkészültséggé 1 ! megy az ügyvédi és bírói pályára, nemcsak azt a bajt látom, hogy az illetőt az élet fogja megbuktatni, hanem ebben a közérdek veszedelmét is 1 .látom. Az alsóbíróságok ítélkezéseinél ugyanis bizonyos visszaesését látjuk az indokolás jogászi nívójának. Anélkül, hogy a bíróság iránti legtel-
