Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

Az országgyűlés képviselőházának 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 291 talán jobban viselték meg, mint bármely más foglalkozási szakot, mert mi ide vagyunk kötve, glebae inhaerentes vagyunk, mi nem mehetünk idegen országba, nekünk itt kell élnünk és halnunk, — ezek a rettenetes válságos idők ezt a kart a maga anyagi erejében megtörhették, de nem törték meg a maga erkölcsi épségében és az a fegyelmi bíráskodás, amelyről olyan dicsérő szavakkal emlékezett meg a miniszter úr, tanúsítja, hogyha előfordulnak is fegyelmi vétségek, ezek túlnyomó nagy részének a fokozott versenyben nem a fél iránt való hűtlenség az alapoka, ellenkezőleg a fél érdekének túlzott védelme, amiből származnak a fél jogainak megvédésében az eszközök nem kellő megválogatása, a tanúnak az ellenfél ügyvédjének bizonyos becsmérlése, amely dolgok mind üldözendők, de amelyek sohasem vezethetők vissza arra a bizonyos aljas motívumra, amelyről az ügyvédi kar erkölcsei egy igaztalan, a mai helyzetnek meg nem felelő bírálatban lennének részesíthetők. Ez az ügyvédi kar megérdemli azt a támogatást, amelyben a miniszter úr, illetőleg a törvényhozás részesíteni fogja. En magam biztosítom a t. Házat, hogy ez a kar nem beteg, ez a kar egyszerűen éhes és ha az éhség betegség, akkor ennek megvan az igen egyszerű orvosszere: a kenyér. Meg kell adni ennek a karnak a kenyeret, nem a mások kenyerét, hanem azt a kenyeret, amelyet tőle illetéktelenül elvettek, elhódítottak. Hogy egyébre ne utaljak rá. — s most nem akarom a községi jegyzők politikával szaturált kérdését ide belehozni — micsoda politikai ok támaszthatná alá azt az abuzust, hogy a városokban az ingatlanforgalom 90%-a és nemcsak az ingatlanforgalomnak, de az ingatlanforgalommal egybekötött jogi munkáknak 90%-a is szabadalmazott ingatlanügynökök kezén van"? Hátha a kontár ellen megvédik a susztert, a szabót, vagy teszem, az orvost, éppen azt a legfinomabb jogászi munkát, az ügyvédi munkát ne védjük meg, amelynek szabatossága egyik pillére a jogrendnek, egyik fő-főbiztosítéka annak, hogy az előzetes, az úgynevezett cantelaris juris prudentia során ne álljanak elő olyan visszás helyzetek, amelyek a per egész patkánykirályává növik ki magukat? Azt hiszem, hogy az igazságügyminiszter úr ezen gyorsan és a legsürgősebben, esetleg a törvényhozás segítségével fog segíteni és én nem bírom elképzelni azt, hogy a törvényhozás ne adjon segédkezet ahhoz, hogy ezek az anomáliák kiküszöböltessenek. Én szívesen látom, a magam részéről -— hiszen régi elgondolásunk — az okirati kényszer megvalósítását és mindazt, amit as igazságügy miniszter úr mondott az ügyvédi karnak nyújtandó segítségről. Mindezt a helyes belátás, a bajoknak helyes diagnosztizálása és a gyors segélynek kellő belátása vezeti. Amikor tökéletesen helyeslem azt, hogy a zugírászatot vétséggé kell átminősíteni, még csak arra kérem a miniszter urat, hogyha majd a szegényvédelemről akár a perrendtartás módosításával kapcsolatban, akár egyébként intézkedni méltóztatik, ne hagyja figyelmen kívül a miniszter úr, hogy a szegény védelemmel foglalkozó ügyvédek, vagy az azzal megrótt ügyvédek megérdemelnének egy bizonyos, ha úgy tetszik minimális megtérítést az átalányból. Méltóztassék elhinni, hogy ilyen apró, gyorssegéllyel igen sokszor meglehet állítani a keserveket, ami pedig, azt hiszem, mindenkinek, akinek a társadalmi béke szívén fekszik, érdekében van. Különösen [mindenkinek érdeke az, hogy a lelki békét megteremtsük, a lelki békét visszaadjuk annak az ügyvédségnek, amely társadailmi vezetöszerepet visz, s amely ügyvédségnek lelki megbékülése az általános megbékülés előfeltétele is. Hiszen a lelki békétlenség a legnagyobb veszedelmeket rejti magában annál a kihatásnál fogva, amelyet a társadalom egyéb osztályaira gyakorol. Én azonban egy kérelmet intézek az igazságügyminiszter úrhoz. Azt a megbecsülést, amelyet az ügyvédi kar iránt mutatott, bizonyos vonatkozásokban kegyeskedjék a tettekbe is átvinni. Mi ügyvédek, természetesen a legnagyobb készséggel fogadjuk mindazt az anyagi előnyt, amellyel az igazságügyminiszter úr a mi mélyen sújtott, anyagi válságban sínylődő karunknak segítségére jön. De minden anyagiaknál nagyobb súlyt helyezünk arra, hogy méltóztassék minket hivatásunkban megvédeni, méltóztassék minket a mi jogvédői hivatásunk magasban tartásában támogatni, méltóztassék minket erősíteni abban, hogy mi azt a szent feladatunkat, hogy megvédjük a mai generációt, és a mai generációban megvédjük a jövőt, megvédjük a szabadságot, megvédjük a becsületet, el is végezhessük, azzal a bátorsággal, amely nélkül ezek a feladatok el nem végezhetők. (Helyeslés.) Nem érdeke az országnak és nem érdekei az igazságügynek, hogy egy gyáva, meghunyászkodió, szervilis ügyvédi kar végezze ezt a munkát. (Űgy van! a baloldalon.) Méltóztassék az ügyvédi függetlenséget intézményesebben biztosítani és méltóztassék egyúttal az ügyészségéknek adott utasítással irányt adni az ügyészségeknek arra, hogy a törvény helyes értelmezésével bírálják felül az ügyvéd gesztióját, mert hiába van megírva az ügyvédi rendtartás 67. §-ában, hogy amit az ügyvéd mond vagy ír, az bizonyos kivételiektől eltekintve, úgy tekintendő, mintha az ügyfél írta vagy mondta volna, méltóztassék végignézni az esetek azon sorozatát, amelyekben az ügyvédeket a periratokban, beadványokban . . . Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék beszédét befejezni! Baracs Marcell: Igen, befejezem. Méltóztassék végignézni azokat a bűnpereket, amelyeket ügyvédek ellen indítanak és amelyek ha egyszer megindult a bűnper, igen sokszor elítéléshez veztnek. Legyen szabad a miniszter úr kegyes figyelmébe ajánlanom a jogi succrescencia kérdését, amelyet egypár szóval el fogok intézni. Nálunk, mai nemzedékénél még sokkalta fontosabb az új ügyvédnemzedék kérdése. Az új ügyvédnemzedékre súlyos, nehéz kötelességek fognak hárulni. Ez a nemzedék, a mai jelöltnemzedék csak zsenge gyermekkorában volt részese a háború előtti idők boldogságának, Nagy-Magyarország dicsőségének, f.rnely az ő lelkükben már csak mint szentelt fájdalom él és nem érzik az öregeknek azt a sokszor önmarcangoló vádját, hogy gyengéknek bizonyultunk a reánk zúdult végzettel szemben, hogy ezt a végzetet talán tetéztük is azzal, hogy hibásak voltunk, nemcsak előrelátók nem voltunk, hanem hibáztunk is. A háború alatti jogásznemzedék teljesítette kötelességét, meghalt, vagy megrokkant a hazáért, a háború utáni fiatal jogásznemzedék kötelessége az, hogy a nemzet újraépítésében a mag munkáját elvégezze és ezért ezt a fiatal nemzedéket támogatni kell a maga tanulmányaiban, támogatni kell a maga tudományos kiképzésében, a nyelvismeretek megszerzésében. Ok lesznek azok, akik a nemzedékek stafétafutásáiban sminket felváltanak. Mél-