Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

290 Az országgyűlés képviselőházának hogy az ő világnézetüket és politikai szubjektívizmusukat kiéljék. Mert abban megegyezhetünk, hogyha már kell politikai bűnpereknek lenniök és ha okvetlenül szükséges ez, hogy szakbírák ítélkezzenek politikai bűnperekben, akkor meg kell alkudnunk azzal, hogy az ilyen ítélkezésekben a bíró szubjektivizmusa, mint egyik komponens, maga is részt vegyen a döntésben; egy dologban azonban nincs megalkuvás egvikünk részéről sem, és ez az, hogy az igazságszolgáltatás fenségének és komolyságának nevében a törvényhozás teljes súlyával kell tiltakoznunk az ellen, hogy a politikai szubiektivizmus, amely kialakulhat az ítélkezés eredményében: jelentkezzék és gőgosködjék magában a pervesztésben, a tárgyalás menetében is. Egyenesen elképesztő dolog az komoly jogászok számára, amikor azt látjuk, hogy az elnök a vádlottal világnézleti problémákról, a politikának, a szocializmusnak, a demokráciának^ a liberalizmusnak kérdéseiről kezd éles vitát, és kiéli magát ezen a téren. Ezek nem lehetséges dolgok, mert a bírónak nemcsak elfogulatlannak kell lennie, de az elfogulatlanság látszatát is meg kell óvnia és ezt a látszatot dobja oda a bíró, aki nem képes a maga politikai vagy világnézeti szubjektivizmusát leküzdeni és aki akarva, nem akarva, a legnagyobb jóhiszeműséggel, de bizonyos lelki könnyelműséggel átzökken az ítélőbíró szerepéből a vádló szerepébe. «Isten legyen a védőd, — mondja egy török közmondás — ha a bíró a vádlód.» T. Ház! Abban természetesen meg kell egyeznünk valamenyiünknek, hogy az ítélkezést még a maga tévedéseiben is túl kell emelni a felügyeleti hatóság beavatkozásának lehetőségein, de a pervezetésnek ez az elhibázott módja és a gondoskodás arról, hogy ez meg ne ismétlődjék, igenis a felügyelet jogkörébe tartozik. Mindezekre a sporadikus jelenségekre nem azért^ utalok, mintha sebeket akarnék piszkálni és mélyíteni, pörsenéseket akarnék tályoggá mérgesíteni, hanem azért, mert mindenki, aki eszményi elgondolással csügg a magyar igazságszolgáltatáson, amelynek a magyar nemzethez, önmagához és az igazságszolgáltatás eszméjéhez méltó módon kell megnyilvánulnia, csak fájdalommal látja azt, hogy ezek az aprólékos dolgok, ezek az úgyszólván egyéni kilengések alkalmasa karra, hogy elhomályosítsák a magyar igazságszolgáltatásnak azt a napját, amelynek még úgynevezett foltjaiban is fokozott fényt kell lövelnie. A magyar igazságszolgáltatás előtt, a magyar bírói kar előtt a legnagyobb tisztelettel, a legnagyobb elismeréssel kell meghajolnunk és nemhogy sokkalanék bármit is, amit a miniszter úr mondott, hanem a legnagyobb dicséretet i s kevésnek tartom, mert emberfölötti munka az, amelyet az a bírói kar végzett, csodálatos lelkierővel és csodálatos tudáskészséggel, amely egy fokra helyezi őt minden külföldi bírósággal. De nem elég, hogy mi a bírói karnak elismerést juttassunk. Munkájukban támogatnunk is kell őket, támogatnunk úgy, hogy az ő judiciózus eljárásukban megadjunk minden eszközt arra, hogy gondtalanul és minden fölösleges ballaszttól mentesen végezzék azt. Szívesen hallottam a miniszter úrtól, hogy ő túl akarja magát tenni a fiskális meggondolásokon, amelyek fukarkarkodni akarnak abban, hogy a bírót a kellő segéderőkkel, gyorsírókkal és jegyzőkönyvvezetőkkel ellássák. Nincs az államnak még egy olyan finom szellemi ellenértéke, amelyet egy alkalmazottjától kapna, mint a bírói judicium. Ezt kímélni kell, fokozosan izmosítani kell, (Ügy van! Úgy 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn, van!) nemhogy hendikeppéljék és technikai munkákkal valósággal megrontsák. Ez az igazságszolgáltatást is, az igazságszolgáltatás menetét is gyorsítani fogja. Dehát, t. Ház. itt van a másik kérdés: a bírák helyzetének javítása, gondoskodás arról, hogy a bírák lelki függetlenségét anyagi függetlenséggel támasszuk alá. Én azt hiszem, hogy ebben is egy éknek kell lennünk, s megkérjük Magyarország köztisztviselői karát, amelynek érdekeit a lehetőséghez kénest szintén támogatni és előbbrevinni akarjuk, hogy minden irigység és minden féltékenység nélkül nézze azt, ha praeferenter a bírói kar anyagi ellátásáról kívánunk gondoskodni, ahogyan ezt a bírói kar megkövetelheti annál a speciális funkciónál fogva, amelyet teljesít (Ügy van! a balközépen.) és megkövetelheti azért is, mert a bírói kar tagjai minden mellékkeresetben és jövedelemben sokkal erősebben vannak kényszerítőleg megkötve, mint bármely más köztisztviselő. (Ügy van! a balközépen.) Ezzel tartozunk mi a bírói karnak, nem csupán azért, hogy a jövőre képesítsük arra, hogy feladatát a legmagasabb szinten teljesítse, de csatlakozom az igazságügyminiszter úrhoz abban is, hogy tartozunk ezzel a bírói karnak, mint hálánk szimpla jelével is, feladatainak azon nagyszerű teljesítéseért, hogy a legnagyobb, legnehezebb időkben az igazságszolgáltatásnak erősen megrongált épületét újból felépítette. T. Ház! Nem szerénytelenség és különösen az igazságügyminiszter úrtól hallott aposztróf a után, nem túlzás az, ha igazságügyünk újjáépítésének ebben a munkájában a bírói kar mellé méltó társul állítom oda a magyar ügyvédi kart. Én tudom azt, hogy a magyar ügyvédi kar sokak szemében nem népszerű; tudom is az okát. T. Ház! Az árral úszók nagy tömegével szemben kell hogy legyen egy hivatás, amely érezze az erkölcsi erőt, a bátorságot, a készséget arra, hogyha kell, az árral meg is küzdjön és az ár ellen ússzék. Az ügyvédi hivatás rendeltetése az, hogy verekedjék a törvény igazságáért az élet igazságtalanságai ellen, de ha kell, akkor verekedjék az élet igazságtalanságaiért is a törvény igazságtalanságai ellen, s ez az oka annak, hogy az ügyvédi kar egyaránt népszerűtlen úgy az élet martalócai, mint a törvényesség vaskalaposai előtt Hiába, a gyémánt a kvarcok előtt sohasem népszerű. S

r azután van ennek még más oka is. Az ügyvéd az ütköző, a^ puffer azokban a vitákban, amelyek az állam és a fél, vagy az egyes emberek között fennforognak. Ezért mindenki a puffert látja, az ügyvédet látja és minden igazságtalanságot neki tulajdonít. Az ügyvéd a híd, amely összeköti a jogkereső közönséget az igazságszolgáltatással és ha a híd túlsó oldaláról jön valami vélt, vagy valódi sérelem, nem a túlsó partot, hanem a hidat okolják.^ S tudom azt is, hogy annak a népszerűtlenségnek van még egy, hogy úgy mondjam, népszerű oka is. Ez az a hit, hogy nagy a distancia a hivatás eszményi színvonala és a kenyérkereső foglalkozásban alkalmazott, néha kivételesen alkalmazott eszközök között. Erezzük ezt és mégis, — úgy, ahogyan az igazságügyminiszter úr nálam nagyobb autoritással megállapította — én is, aki karom bizalmából immár negyedszázada vezetem a fegyelmi bíráskodást a magam véges erejével, de magamnak és bírótársaimnak a magasságokba vetett tekintetével és felelősségük legteljesebb átérzésével: biztosíthatom a t. Házat, hogy azok a rettenetes válságos idők, amelyek az ügyvédi kart